Kiderült, hogy Németh Sándor megszerezte az ATV-t
További Gazdaság cikkek
- A Mol gázüzemet és kutatás-termelési eszközöket vásárol Kelet-Magyarországon
- Átfogó fejlesztési programot indít a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó alapítvány
- Szijjártó Péter szerint Európa egyik legvonzóbb beruházási környezete jött létre Magyarországon
- A karácsonyi vásárok sem ússzák meg, lecsapnak az adóellenőrök
- Döntött a bíróság: a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak támogatnia kell a Volánbuszt
Tavaly március óta már nem a Hit Gyülekezetéé az ATV többségi tulajdona, hanem átkerült Németh Sándor alapító lelkész magántulajdonába, írta az Átlátszó és a Magyar Hang közös cikkükben. Ők egyébként egy korábbi gyülekezeti tag májusban megjelenő könyvének nyomozását használták fel.
A módszer elég egyszerű volt. A talán legsikeresebb magyar alapítású egyház tulajdonában álló egyik vállalkozás tulajdonosai közt a cikk szerint egyszer csak felbukkant egy titokzatos, liechtensteini offshore cég. Ez egyre nagyobb tulajdonrészt szerzett, majd amikor már a többséget is megszerezte, inkább átadta a tulajdonrészét Németh Sándornak. Ezzel a húzással Németh pedig az ATV Zrt. többségi tulajdonosává is vált - áll a cikkben.
Azt nem tudni, ki állt az offshore cég mögött, és hogyha ezt a vallási közösség is így akarta, akkor minek volt szükség erre a trükkre. Ezt egyik műsorában Németh mintha tisztázni akarná, de igazából nem teszi meg.
A részletek egy kissit bonyolultabbak azért, és az ügyletekben 2010 előtt fajsúlyosabb szerepben feltűnt Puch László, korábbi szocialista pártpénztárnok ügyvédje és Kovács Tamás, az ATV 2003 óta regnáló vezérigazgatója is.
A cikk még azt is feszegeti, hogy Németh család villája Budapesten igazán fényűző, nem egyértelmű, hogy Németh Sándornak honnan lett ekkora vagyona, ha csak a spirituális guru jellegű tevékenységéből van bevétele.
Megkérdezték ezért a Hit Gyülekezetét és Németh Sándort is arról, hogy utóbbi mennyi jövedelmet vett fel az elmúlt 10 évben az egyházától és hogy honnan volt pénze ekkora értéket vásárolni. Az egyház három vezetőségi tagjától kaptak választ, ebben azt írták, hogy államtól kapott pénzeikből nem adtak Némethnek, így nem kell válaszolniuk arra, hogy mennyit adtak neki. Egyébként az egyházuk vagyona nőtt az elmúlt évtizedekben, illetve a kommunista egyházellenes hangulatkeltésre emlékezteti őket az, ahogy az újságírók
megszégyenítő, provokatív és arrogáns
kérdéseire kellene válaszolniuk. A cikket jegyző újságírók szerintük beavatkoznának az egyházi autonómiába is, csak zavart akarnak kelteni egyfajta "alternatív adóhatóságként".
Mi megkérdeztük az ATV-t is, hogy mit gondolnak minderről. Szerintük a tartalomban nem történt változás, minden jogszabályoknak megfelelően ment, és szerintük a tulajdonosi hátterük eddig is közismert volt. És a hiába lett más a tulajdonosuk, a Hit Gyülekezetének "közvetett részesedése " nem csökkent. Ha pedig a jövőben vádaskodik valaki, azt beperelik, feltéve hogy az jogsértés lesz. Alább a teljes válasz:
Az ATV Zrt. a jogszabályoknak megfelelően működik és közvetett tulajdonosi körének részleges változására a jogszabályoknak megfelelően került sor, több mint egy évvel ezelőtt. A televízió tartalmában semmilyen érdemi változás nem történt. A tulajdonosváltozás nem csökkentette a Hit Gyülekezetének az ATV Zrt.-ben közvetetten fennálló tulajdoni részesedését. Az ATV Zrt. magáncég, tulajdonosi háttere eddig is közismert volt. Az ATV Zrt. a további vádaskodások esetén peres úton vesz elégtételt a jogsértésekkel szemben.