Kilencedik államcsődje elébe néz Argentína
Argentína minden valószínűség szerint történetének kilencedik államcsődje elé néz, miután a koronavírus-válsággal összefüggésben ismételten nem tud fizetni a hitelezőinek – derül ki a Wall Street Journal cikkéből.
A dél-amerikai ország péntek óta elmaradásban van a fizetéssel, miután nem fizette meg az esedékes 500 millió dollárnyi kamatot. Erre a fejleményre ideje már lehet számítani, mivel a tavasz folyamán megfeneklettek a baloldali kormány hitelezőkkel folytatott tárgyalásai a 65 milliárd dollárt kitevő adósság átstrukturálásával kapcsolatban.
A hírek szerint az egyeztetések folytatódnak abban a reményben, hogy még sikerülhet egyezségre jutni, de az előjelek nem olyan kedvezőek:
- pár héttel ezelőtt a kormány egyoldalúan bejelentette, hogy felfüggeszti a törlesztést,
- és Martin Guzmán, az ország pénzügyminisztere kijelentette, hogy az ország nem hajlandó egy „illúziókra és optimista forgatókönyvekre épülő” megállapodásba belemenni, amivel újabb adósságválságot kockáztatna. Utalt arra is, hogy akár az államcsődöt is kockáztatják, csak hogy ne kelljen számukra kedvezőtlen, fenntarthatatlannak ítélt adósságpályával járó ajánlatot elfogadniuk.
Argentína adósságának nagy része különféle alapkezelőknél van, így például a Black Rock, a Greylock Capital és a Pharo Management LLC is hitelezi őket. A hedge fundok sem találják megnyugtatónak a helyzetet, a Greylock képviselője a WSJ-nek azt nyilatkozta, a folyamat egyetlen résztvevőjének sem érdeke, hogy Argentína becsődöljön. Amennyiben következő napokban nem születik megállapodás, és ez mégis bekövetkezik, úgy a kiadások finanszírozására nem maradna más módja az országnak, mint a pénznyomtatás, ami rövid úton elszálló inflációhoz vezetne. Argentína gazdasági vesszőfutásáról itt olvashat hosszabban.