Sarolta, Emese
17 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

40 millió forintos pályázatot írt ki Áder János klímavédelmi alapítványa

2020.06.01. 11:49

Áder János köztársasági elnök környezetvédelemre fókuszáló Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványa márciusban tett közzé egy nyílt eljárásos pályázatot 40 millió forintos kerettel a Kék Bolygó Transznacionális Start-up Akcelerátor és Mentor koncepció és program kialakítására, valamint ennek alapján egy pilot projekt teljes körű végrehajtására, írja az Mfor.hu.

A mostani program résztvevői olyan, a környezeti és társadalmi fenntarthatóságot célzó terméket, szolgáltatást nyújtó startupok, fenntartható gazdaság kialakítását szolgáló projektek, melyek érettebb fázisban vannak, befektetésre alkalmasak és a közép-kelet európai régióban működnek.

A pályázati kiírás az akcelerátor és mentor szakmai koncepció kialakítása és a program részleteinek, köztük workshopoknak, közösségépítő eseményeknek, kommunikációs feladatoknak a kidolgozása irányult. Az elvárt eredmények között szerepelt például, hogy a programba legalább 20 startup vállalkozás jelentkezzen, továbbá 12 csapat intenzív fejlesztése mentorprogramon, képzések, workshopok, közösségépítő eseményeken keresztül.

A  pályázatra két ajánlat érkezett:

  • a KDRIÜ Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft., és
  • a Design Terminál Közhasznú Nonprofit Kft. ajánlata.

A két induló közül a KDRIÜ Nonprofit Kft. 33,89 millió forintos ajánlatát választották ki győztesnek, szemben a Design Terminál Kft. 39,62 millió forintos nettó ajánlati árával. 

Múlt héten a  Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból derült ki, hogy a  kormány 5 milliárd forintot ad Áder János Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványának. A határozat szerint a kormány 5 milliárd forint tőkealapot biztosít az alapítványnak tevékenységei bővítésére és Magyarország környezet- és klímavédelmi céljainak elérésére.

A köztársasági elnök alapítványa a 2018-as beszámolója szerint  10 milliós veszteséggel  zárta az évet. Tavaly februárban derült ki, hogy a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány 2 millió 700 ezer forintért bérel irodát  a Magyar Nemzeti Bank egyik alapítványától a Duna-parton. Az iroda panorámával rendelkezik a Dunára és a Várkert Bazárra. A 350 négyzetméteres irodában öt főállású munkatárs dolgozik.

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.

Élni fogok még, amikor mind meghalunk?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!