Kiderült, mennyit keresett Tiborcz cége a félkész visegrádi szállodán
Elég jó üzletet csinált Tiborcz István cége, a Hotel VSGRD azzal, hogy pár éve megvette, majd tavaly év végén továbbadott egy luxusszállodának indult, de félbehagyott hotelt a Dunakanyarban. Az Mfor.hu a cég beszámolója alapján azt írja, hogy a miniszterelnök vejének cége
3,65 milliárd forintért adta tovább a szállodát Szíjj László érdekeltségének, miközben 2017-ben 1,6 milliárd körül vásárolta meg azt.
A Hotel VSGRD Kft. közvetve Tiborcz István hasonló nevű ingatlanos cégének, a BDPST Zrt.-nek a tulajdona. Ez a cég 2017-ben vásárolta meg a visegrádi telket, amelynek korábbi tulajdonosai még a 2008-as válság előtt szerettek volna egy luxusszállodát építeni rajta. Tiborcz cége nem sokat csinált a szállodával, az ingatlan könyv szerinti értéke érdemben nem változott, mégis jóval magasabb áron sikerült aztán a a Szíjj László tulajdonában lévő Minerva Befektetési Alapkezelő Zrt.-nek továbbadnia azt. Azóta már azt is tudni, hogyan nézne ki a szálloda, ha egyszer elkészülne, megjelentek ugyanis egy dán építészirodától rendelt látványtervek.
A beszámoló szerint a Hotel VSGRD Kft. ennek az üzletnek köszönhetően 2019-ben 1,21 milliárd forint tiszta nyereséget ért el, ebből 1,075 milliárdot a tulajdonos osztalék formájában ki is vett a cégből.