Egy háromszobás lakás olcsóbb Brüsszelben, mint Budapesten

2020.06.28. 20:19 Módosítva: 2020.06.28. 21:04

2018-hoz képest a legnagyobb áremelkedés Budapesten történt Európában, nálunk tavaly 15 százalékkal drágábban adták ki a lakásokat, mint egy évvel korábban, mondta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője az MTI szerint. Benedikt az Eurostat adataira hivatkozva állította ezt. 

Nem minden lakásról van szó a felmérésben, az Eurostat mostani felmérésében a nemzetközi tisztségviselők által használt bérlemények, lakások árait vizsgálták, így jó állapotú és jól felszerelt belvárosi lakások árait. Az ilyen típusú lakások bérleti díja azonban a teljes bérleti piacra hatással van. A vizsgált lakások Budapesten az I., a II., a III., az V., a VI., a VII., és a XII. kerületben voltak, méretük szerint kategóriánként 110-130, 60-80, illetve 40-60 négyzetméteresek.

A régióban Prága és Bécs után a budapesti belváros a legdrágább, ennél olcsóbban lehet bérelni Pozsonyban, Bukarestben és Varsóban is lakásokat.

Brüsszelben háromszobás nagylakások olcsóbbak a budapesti áraknál,

az egyszobások viszont drágábbak, tette még hozzá a cég. 

Budapesten egész Európában az egyik legnagyobb mértékben nőttek az ingatlanok bérleti díjai tavaly, a magyar fővárosban, nemzetközi összehasonlításban, még mindig viszonylag alacsonyak a díjak; a jó állapotú, jól felszerelt lakásokat tekintve Budapest közvetlenül Bécs mögött szerepel az európai nagyvárosokat nézve.

A felmérés szerint a legdrágább városoknak London, Párizs és Dublin számítanak Európában, a legolcsóbban pedig Bukarestben, Varsóban és végül Szófiában bérelhetnek lakást a külföldi diplomaták, munkavállalók. Budapesten egy jó állapotú, jól felszerelt egyszobás lakás havi átlagos bérleti díja 800 euró (mai áron nagyjából 285 ezer forint), egy kétszobásé 1050 euró (373 ezer forint), míg egy háromszobásé 1550 euró (551 ezer forint). A legdrágábbnak számító Londonban ezeknek nagyjából duplája a bérleti díj. 

Cserébe lényegesen többet is keresni, átlagosan több pénzt tud félretenni az ember, ha Londonban, Párizsban, Madridban, Amszterdamban vagy akár Zágrábban bérel az ember lakást, írta júniusi lakáspiaci jelentésében az MNB. Igaz, az MNB-sek lényegesen megbízhatatlanabb adatokat, a Numbeo.com adatait használták. Emellett ők nem csak a jobb lakásokat vették számításba. 

Az elemzés szerint csak Bécsben (-3 százalék) és Bukarestben (-2 százalék) csökkentek a bérleti díjak az előző évhez képest 2019-re, a többi városban jellemzően 2-8 százalékkal emelkedtek az árak.

Idén a járványhelyzet miatt jelentős változások történtek a bérleti árakban és a bérleti konstrukciókban is, de ezek tartósságát és jelentőségét a gazdaság és turizmus alakulása bármilyen irányban befolyásolhatja még az év végéig. Az Ingatlan.com adatai és felmérése szerint egyébként ezek a változások egyértelműen a bérlők javára történtek, azaz komolyan estek az árak.