Marcell
18 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Elon Musk már a hetedik leggazdagabb ember a világon

2020.07.11. 22:03

Elon Musk vagyona egy nap alatt több mint 6 milliárd dollárral (több mint 1800 milliárd forint) nőtt, köszönhetően annak, hogy a Tesla részvények pénteken 10,8 százalékkal drágultak.

A Reuters cikke szerint Musk lehagyta Warren Buffettet, akinek a héten majdnem 3 milliárd dollárral csökkent a vagyona, ennyi pénzt ajánlott fel ugyanis jótékony célra. Musk így már a világ hetedik leggazdagabb embere a Bloomberg Billionaires Index szerint. 

A Tesla részvények árfolyama 500 százalékkal emelkedett az elmúlt egy évben, egyebek mellett azért, mert a cég jelentősen tudta növelni a Model 3 eladásokat. A cég részvényárfolyama július 1 óta negyven százalékkal került feljebb, és a várakozások szerint a Tesla nyereséges lesz a második negyedévben, ha ez így lenne, akkor a cég története során először zárna nyereséggel négy egymást követő negyedévet.