Adalbert
7 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Egymilliárd dollár adósság refinanszírozásáról állapodott meg Lukasenko és Putyin

2020.08.27. 15:52

Alekszandr Lukasenko belorusz elnök csütörtökön azt közölte, hogy megállapodott a korábban kapott 1 milliárd dollárnyi orosz hitel refinanszírozásáról Vlagyimir Putyin orosz államfővel.

Lukasenko azt is bejelentette, hogy a teljes fehérorosz aranytartalékot hazaszállították, de ennél többet erről nem mondott.

A fehérorosz elnök rámutatott arra, hogy a hatóságok nem engedik összeomlani a fehérorosz rubelt, és hogy egyébként sincs semmiféle „katasztrófa”.


Szerdán a fehérorosz rubel újabb történelmi mélypontra került az euróval szemben, amelyhez képest a jegyzése már több mint 30 százalékkal esett az év eleje óta.

Juri Szeliversztov pénzügyminiszter kedden úgy fogalmazott, hogy az ország a terveknek megfelelően rendezi idei küladósságát. Azt mondta, hogy az adósság egy részét az év elején már újrafinanszírozták, és hogy még folyamatban vannak hasonló ügyletek, többek között orosz bankokkal, így biztosra vehető, hogy az idén esedékes adósságot rendezi Minszk.


A pénzügyminiszter emlékeztetett arra, hogy Fehéroroszországnak idén 3,6 milliárd dollár adósságot kell rendeznie, amiből 2 milliárd dollárt már vissza is fizetett.


Fehéroroszország arany- és devizatartaléka 8,857 milliárd dollár volt augusztus elején, ami valószínűleg csökkent a fehérorosz rubel támogatását célzó intervenciók hatására - nyilatkozta szintén még kedden a Reuters hírügynökségnek Dmitri Murin, a fehérorosz központi bank igazgatótanácsának egyik tagja.