Szabina
7 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

Támogatás hátrányos helyzetű települések vállalkozásainak

2020.10.06. 00:40

Elkezdődött a társadalmi egyeztetés a hátrányos helyzetű településeken működő kis- és mikrovállalkozások fejlesztési támogatásáról. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium  gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, György László közölte: a pályázat révén a tervek szerint 2–10 millió forinttal segíthetik a szabad vállalkozási zónák 1202 településén működő társaságokat. További 162 felzárkózó településen 60 millió forint a felső határ, ám ez mindkét esetben módosulhat a visszajelzések alapján – tudósított a távirati iroda.

Kapcsolódó

Már százmilliárd forint fejlesztési pénzre pályázhatnak a kkv-k

A túljelentkezés miatt a kormány a duplájára emelte az eredetileg meghirdetett 50 milliárdos keretösszeget.

A támogatási intenzitás 70 százalékos, a pályáztatás január elején kezdődhet. Az államtitkár hozzáfűzte: mind a pályázatírás, mind a projektmenedzsment költsége elszámolható. A felhívás ágazati korlátozásokat sem jelöl ki, vagyis a termelő cégek mellett kereskedelmi, szolgáltató és építőipari vállalkozók is pályázhatnak új eszközök, berendezések, gépek vásárlásával, ingatlanfejlesztéssel. Az elnyert összeg az alkalmazottak munkabérére, képzésre vagy informatikai fejlesztésekre is fordítható.