Alfonz
5 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Felszámolási eljárásból lehet hungarikumot venni

2020.10.13. 16:06

Felszámolással ért véget a komoly múltra visszatekintő és az ország korábban legnagyobb rózsatőtermelője, az 1967-ben alapított Szőregi Virág-Dísznövény ÁFÉSZ története. A pénzügyi-likviditási gondok miatt bajba került szövetkezet vagyonát három pályázatban hirdette meg a felszámoló Help Kft., összesen több mint 300 millió forintos irányáron – írta a Napi.hu. Az eljárás 2020 januárjában indult el, de a részletekről sem a felszámoló, sem a szövetkezet elnöke nem nyilatkozott a portálnak.

Az alapításkor 34 taggal induló szövetkezet néhány éve még még több mint 200 tagot számlált – bár több mint a felük már nem aktív termelő volt –, évi kétmillió rózsatövet termelt és értékesített, valamint gyümölcsfaoltványokat és egyéb dísznövényeket állított elő. A bevétel mintegy 60 százaléka exportból származott.

A cégadatok alapján annyi tudható, hogy 2018-ban az előző évi 235 millióról 360 millió forintra nőtt a cég kötelezettségállománya, a több mint félmilliárdos nettó árbevétele pedig százmillió forinttal visszaesett, a működése veszteségbe fordult, noha korábban nyereséges volt. A szövetkezet forgalma tovább csökkent 2019-ben, a ráfordítások viszont jóval meghaladták a bevételét, az évet 150 milliós veszteséggel zárták. A vállalkozás saját tőkéje mínuszba fordult.

Augusztus óta három pályázatot írt ki a Help Kft. az ÁFÉSZ vagyonára. Az elsőben több mint 25 ezer darab rózsatő, bogyós (málna, szőlő, mogyoró, bodza), kiültetésre váró fiatal növény irányára 11 millió forint volt, de azok csökkentett irányáron, 7,7 millióért sem keltek el szeptember végén.

Október 17-ig lehet ajánlatot adni a szövetkezet szőregi, Szerb utcai 3 hektárnál is nagyobb, raktárakkal, hűtőkapacitással, fóliaházzal, irodával és portaépületekkel ellátott telephelyére. A meghirdetett minimálár 220 millió forint. A Hősök téri gazdasági épületet pedig – egy 835 négyzetméteres telekkel együtt  – 131 milliós becsértéken hirdették meg (a minimálára 95 millió).

A szövetkezet vezetőinek korábbi sajtónyilatkozatai alapján részben az aktív tagok számának folyamatos csökkenése, részben pedig az vezetett a felszámoláshoz, hogy a 2018-ban kérelmezett hungarikum címet csak 2020-ban nyerték el, s így elestek bizonyos állami támogatásoktól (a hungarikum-pályázatok főként marketing célú támogatások; a Hungarikumok Gyűjteményébe idén májusban vették fel a szőregi rózsatövet, az ÁFÉSZ felszámolása pedig januárban indult el - a szerk.).

Magyarországon egyébként nem csak a rózsatövek értékékesítésével vannak gondok: a hazai előállítású vágott rózsa termelése is visszaesett 2019-ben. A NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet adatai szerint 17-ről 18 hektárra nőtt a rózsatövek szabadtéri termesztőterülete, fedett helyen változatlanul 2300 négyzetméteren termelték, az eladott mennyiség ugyanakkor 837 ezerről 814 ezer darabra, a nettó árbevétel 283 millióról 281 millió forintra mérséklődött.

A vágott rózsa fedett helyi termesztőterülete (a szabadföldit adatvédelmi okból nem közlik) egy év alatt több mint felével, 1,1 hektárra csökkent, az eladott mennyiség 587 ezerről 248 ezer szálra, a nettó árbevétel 49 millióról 22 millió forintra csökkent. (A NAIK AKI dísznövénytermesztési adatszolgáltatásában évi mintegy ötszáz termelő vesz rész, az adatok beérkezési aránya 65 százalékos.)