Lakásárak 1956 kulcshelyszínein
![B RKL20190615011](https://kep.index.hu/1/0/3505/35059/350591/35059169_c0f549cdf540e739d6bd7a4060a49e35_wm.jpg)
További Gazdaság cikkek
-
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
- Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
- Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
- A Mol-csoport újabb lépést tett karbonlábnyomának csökkentése érdekében
- Matolcsy György elárulta, milyen nagy tervet nem sikerült elérni
Bár a világháborúk, a politikai döntések és a gazdaság helyzete többször is megingatta a magyarországi lakáspiacot, szinte folyamatos növekedés volt a jellemző a múlt században. Az Index már a „Budapest 100” apropóján megírta, hogy az első világháború alatt visszaeső építkezések száma az 1920-as években gyorsan növekedett. Tíz év alatt a lakásállomány rendkívüli ütemben, közel 20 százalékkal bővült.
A háború, majd az elcsatolt területekről érkező menekültek miatt kialakult lakásínséget ebben az időszakban lakáspiaci konjunktúra követte, ennek eredményeként 1930-ban már közel 2,2 millió lakásnál járt Magyarország. A Statisztikai Szemle című folyóirat 98. évfolyamának 6. számában – azaz idén júniusban – megjelent, Székely Gáborné által írt, „Száz év a magyarországi lakásstatisztikában” című tanulmány szerint több mint egy évtizeddel később, 1941-ben már majdnem 2,4 millió, a második világháború után – 1949-ben – pedig közel 2,5 millió lakóingatlanból állt az állomány.
Forradalmi helyek – négyzeméterárakkal
Ilyen lakáspiaci helyzetben jött az 1956-os forradalom. Az akkori események számos településen zajlottak. Az Index az ingatlan.com segítségével annak járt utána, hogy a kiemelt budapesti forradalmi helyszínek környékén ma mennyiért kínálják a lakásokat a tulajdonosok.
Balogh László, az oldal vezető gazdasági szakértője lapunknak azt mondta:
A budapesti események közül sok olyan városrészekben zajlott, amelyek az elmúlt időszakban a legnépszerűbbeknek számítottak lakáspiaci szempontból.
- Például a Műegyetem környéke
- vagy az évtizedekkel ezelőtt még lesajnált VIII. kerület belvároshoz közel eső része, a Corvin köz és környéke, amely tempós drágulást produkált az utóbbi években,
- a Bem tér
- vagy a Parlamentnél lévő lakások a Duna közelsége, a központi elhelyezkedés és a jó közlekedés miatt eleve a drágább környékek közé tartoztak mindig.
![Kossuth tér – 1956](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3505/35059/350591/35059183_300af33e38340f8d5d1fd2fed0275841_wm.jpg)
Az ingatlan.com a kínálati piac medián négyzetméterárait vizsgálta az egyes utcákban, tereken, valamint városrészekben. (A medián négyzetméterár azt jelenti, hogy a meghirdetett lakások felét ennél alacsonyabb, másik felét pedig magasabb áron kínálták az eladók.) Október végén a következő volt a helyzet:
- A Műegyetem közelében, a XI. kerület lágymányosi részén átlagosan 801 ezer forintos négyzetméteráron kínálták a lakásokat a tulajdonosok.
- A VIII. kerületben a Corvin köz környékén, a Corvin-negyedben, a Práter utcában, a József körúton az átlagos kínálati négyzetméterár közel 700 ezer forintot tett ki. A magában a Corvin közben lévő társasházak lakásait pedig 920 ezer forintos ár jellemzi.
- A Magyar Rádió egykori székházának helyet adó, a Pollack Mihály teret érintő Bródy Sándor utcában 725 ezer forintos mediánt mutatnak az ingatlan.com adatai.
- Az V. kerületben a Duna-part közelében 1,1-1,2 millió forintért hirdették a lakások négyzetméterét, de például a Parlamenthez, azaz a Kossuth térhez vezető Akadémia utcában vagy az Alkotmány utcában 2 millió forint felett vannak az árak.
- A Duna másik oldalán, a Bem téren pedig 810 ezer forintnál tartanak.
![Üllői út – József körút kereszteződése, balra szemben a Corvin (Kisfaludy) köz – 1956](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3505/35059/350591/35059179_e6a35ed785f68639741ea9d9189dc9a0_wm.jpg)
Drága Belváros
Balogh László azt is elmondta, hogy a hivatalos utcaszintű KSH-adatok is igazolják, hogy a Kossuth tér és a Széchenyi tér környéke a legdrágább lokációt jelentik a piacon.
Egyelőre csak a 2018-as konkrét adásvételi adatok, vagyis a tényszerű eladási árak állnak rendelkezésre, amelyek szerint a tíz legdrágább budapesti helyből nyolc az V. kerületben található. A Dorottya utca mellett a Vértanúk tere, a Vörösmarty tér, a Vécsey utca, a Garibaldi utca, a Zrínyi utca, a Ferenciek tere és az Apáczai Csere János utca tartozott két évvel ezelőtt a legmagasabb árkategóriába.
Merre tovább, lakáspiac?
Balogh László a budapesti és az országos lakáspiac alakulásáról általánosságban azt mondta, a koronavírus-járvány felborította az eredeti menetrendet.
A kereslet és a kínálat is visszafogottabbá vált, egyelőre nehéz pontos előrejelzést adni arra, hogy mikor kap újabb lendületet a használt és az új lakások piaca. Ehhez mindenesetre szükség lesz arra, hogy a járványhatás eltűnjön a piacról, a gazdaság újból erőre kapjon. Várhatóan az állami lakásprogram bővítése, többek között a lakásépítési áfa 5 százalékra való csökkentése, az illeték elengedése a csokkal vásárolt lakásoknál is segítheti a lakáspiac élénkülését. Emellett a lakásfelújításokhoz januártól igénybe vehető, maximum 3 millió forintos állami támogatás várhatóan a lakáspiac eddig kicsit háttérbe szoruló szegmensét, a felújítandó lakóingatlanok piacát rázhatja fel.
(Borítókép: Bérház a Ferenc körút és Üllői út sarkán, átjáróval a Corvin köz felé. Fotó: Róka László / MTI)
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)