Barbara, Borbála
1 °C
7 °C

Morózusak a Mol-befektetők

2020.10.26. 18:48

Zuhant a Mol-papírok árfolyama a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). Az olajipari társaság részvényének értéke 59 forinttal, 3,64 százalékkal, 1561 forintra csökkent hétfőn, 1,9 milliárd forintos forgalomban. Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője a távirati irodának azt mondta: a Mol gyenge teljesítménye mögött az alacsony olajárak állnak.

Hozzáfűzte: a kedvezőtlen nemzetközi hangulat lehúzta a magyar tőzsdeindexet is. A koronavírus-fertőzöttek emelkedő száma negatívan hat a tőkepiacokra, illetve a tőkepiaci kilátásokra.

Kapcsolódó

Betlizett a Mol a tőzsdén

Az olaj árának csökkenése miatt több mint 3 százalékot veszített értékéből a Mol-papír.

A BÉT részvényindexe, a BUX 642,48 pontos, 1,91 százalékos csökkenéssel, 33 012,62 ponton zárt hétfőn. Nemcsak a Mol, hanem a többi vezető részvény is gyengült a pénteki záráshoz képest. Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 1,19 százalékkal 9950 forintra esett, forgalmuk 5,7 milliárd forintot tett ki. A Richter-papírok árfolyama 105 forinttal, 1,55 százalékkal, 6680 forintra csökkent. A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,14 százalékkal, 347 forintra gyengült. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3228,15 ponton zárt hétfőn, ez 83,15 pontos, 2,51 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.