Megszépült a Hortobágy

Több mint 3 milliárd forintból valósult meg a hortobágyi természetvédelmi beruházás – mondta Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára a LIFE projekt zárórendezvényén. Az Európai Unió 7,2 millió euróval támogatta ezt a projektet, a magyar kormány pedig 771 millió forint önrészt garantált. A beruházásnak köszönhetően visszaadták a pusztának a régi vízjárását, ami több tízezer hektárt érint, így számos fészkelő madár is visszatért a területre, és vásároltak több mint ezer őshonos állatot.
Madárvédő eszközöket szereltek az elektromos oszlopokra a Hortobágyon
Az új burkolatot a függőleges oszlopkapcsolókra teszik fel, a nagy madarak védelméért. Egy évig tesztelik, és ha beválik, országszerte alkalmazni fogják.
Idáig összesen 38 hazai koordinálású LIFE-projekt kapott támogatást, hozzávetőlegesen 86 millió euró összköltségvetéssel,
amelyből 60,7 millió euró európai uniós vissza nem térítendő támogatást jelentett – olvasható az Agrárminisztérium honlapján. A magyar kormány évente összesen 400-500 millió forinttal támogatta a hagyományos LIFE-programokat 2018 óta. Összesen 28 természetvédelmi programot finanszíroznak.
A LIFE- program a 2021–27 közötti uniós költségvetési periódusban is folytatódik, a természetvédelemre várhatóan az eddigi keret dupláját lehet majd költeni.
(Borítókép: Czeglédi Zsolt / MTI)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Csaknem 700 milliárdot bukott eddig Magyarország a kohéziós alapból, de messze még a vége
Ha 2025-ben sem sikerül megállapodni, újabb százmilliárdok bánják.
február 25., 15:36
- Gazdaság
Jelentős változás jön az Árfigyelőnél
Az erről szóló társadalmi egyeztetést már el is indították.
február 26., 06:13
- Gazdaság
Szárnyal a 4iG űrprogramja, újabb megállapodás született
A hírt követően jelentősen erősödtek a vállalat részvényei a Budapesti Értéktőzsdén.
február 25., 14:42
- Mindeközben
Kieran Culkin olyat mondott, miután Oscar-díjat nyert, hogy beleremegett a mennyezet, a felesége legalábbis biztosan
2 órája
- Gazdaság
Nagy bajra figyelmeztet a vízügy: Lassan eltűnik a hóban tárolt vízmennyiség Magyarországon
A Tisza vízgyűjtőjéből már el is tűnt.
február 25., 19:26
- Gazdaság
Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának
Fordulat történt az elektromosautó-piacon.
február 26., 06:24
- Címlapon
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: mostantól a kormány kezeli az önkormányzatok pénzét
Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.
28 perce
- Mindeközben
David Beckham félreérthetően reagált fia képére: kettesben maradna vele egy sötét szobában, ruha nélkül
3 órája
- Mindeközben
Mindössze két utassal szállt fel egy repülő Amerikában, elsőosztályú élményben volt része a fiatal lányoknak
4 órája
- Címlapon
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG
A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.
13 perce
- Gazdaság
Szerződésbe foglalták a Mátrai Erőmű új blokkjának fejlesztési projektjét
A beruházást ünnepélyes aláírás követte.
február 25., 13:49
- Gazdaság
A forgalomban és az ingatlanárakban is Európa tetején Magyarország
És ami most jön, az még erre is rátesz egy lapáttal.
február 25., 20:01
- Gazdaság
Új csalássorozat terjed a Booking oldalán, 177 millió forintot csaltak ki magyarok tömegeitől
Megjelentek az adathalászok a szállásközvetítő oldalán.
február 25., 11:37
- Gazdaság
Orbán Viktor és Novák Katalin fizetése is jelentősen emelkedik a következő hónaptól
A miniszterelnöknek több mint hétmillió forint lesz a keresete.
február 25., 11:12
- Címlapon
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba
A miniszter szerint nem indokolt az emelés.
1 órája
- Címlapon
Nem egészen úgy működnek a bűnügyi nyilvántartási rendszerek, mint a filmekben
Hiába a korszerű technológia, az azonosítás tényleg csak nagyon ritkán megy úgy, mint a karikacsapás.
53 perce
- Mindeközben
Mindenki imádja a havasi nyulat, amelyik vicces pofákat vágva bújik elő az odújából
6 órája
- Címlapon
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
4 órája
- Címlapon
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet
Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.
tegnap, 17:22
- Gazdaság
Nagy Márton elmondta a nyugdíjasok áfa-visszaigénylésének és az anyák adómentességének részleteit
Akár októbernél is hamarabb indulhat a nyugdíjasok áfa-visszatérítése – jelezte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
február 24., 11:07
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok
A kormány tervei szerint havonta 10-15 ezer forintot kaphatnak vissza az idősek.
február 26., 10:33
- Címlapon
Dróntámadás érte az oroszok egyik kulcsfontosságú létesítményét, 1400 kilométeres mélységben csaptak le az ukránok
6 órája
- Gazdaság
Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak
Adósságuk emiatt tovább emelkedik.
február 26., 07:28
- Címlapon
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk
Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.
18 perce
- Mindeközben
Tóth Vera a szórakoztatóiparról: Nagyon el kell gondolkodnunk a B terveken mostanában
tegnap, 20:00
- Gazdaság
Szigorodik a szabályozás a kriptopiacon, ezzel új korszak kezdődik
A kisebb szereplők bajban lehetnek.
február 24., 17:26
- Gazdaság
Elfogadták a 16. uniós szankciós csomagot Oroszországgal szemben, de Magyarország könnyítéseket kap
Az orosz gazdaság számos szektora érintett.
február 24., 11:21
- Gazdaság
Történelmi pillanat következik, jön Matolcsy György búcsúja
Fontos döntés érkezik kedden.
február 25., 06:04
- Mindeközben
Kiderült, miért nincsen egyetlen ablak sem a félelmetes, 29 emeletes felhőkarcolón
tegnap, 18:25
- Címlapon
Pofon nem csattant, de valaki jókora gyomrost kapott az idei Oscar-gálán
Nem a papírforma szerint alakult a díjátadó.
6 órája
- Címlapon
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak
Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.
6 órája
- Gazdaság
Megszereztük a kormány tervét, százmilliárdokról döntött Orbán Viktor
Az Index birtokába jutott egy kormányzati számítás.
február 25., 07:33
- Gazdaság
Kijöttek az adatok: a magyarok átlagkeresete 11 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál
A bérek vásárlóereje is erősödött.
február 25., 08:41
- Címlapon
Schiffer András: Büszkeség és jobbítélet
Orbán nem putyinista, hanem egy fordított woke, aki keresztény-nemzeti „safe space”-ek alapításával igyekszik alátámasztani jóemberségét.
5 órája