Nagyobb közműadót fizettetne a kormány a nagyvárosokkal
Átalakítaná a kormány a vízművekre vonatkozó közműadót és az eddigiekkel ellentétben differenciáltan vetné ki, amivel a magyarországi nagyvárosi vízművek a korábbi sokszorosát, míg a kisebb települések kiszolgáló cégek az eddiginek a töredékét fizethetnék – olvasható a hvg.hu.
A hét évvel ezelőtt bevezetett közműadó a vállalatok vezetékeinek hossza alapján határozta meg a fizetést a cégeknek, ebben a rendszerben a kistelepüléseket kiszolgáló közműcégek többet fizettek nagyvárosi társaiknál.
Az ingatlanok közműcsatlakozásának egyszerűsítését célzó javaslatot Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) minisztere nyújtotta be a parlamentnek, amely valóban megkönnyíteni a villany, a gáz és a vizes csatlakozásokat, ám ehhez amolyan kisbetűs részként hozzátette a parlament gazdasági bizottsága a közműadó módosítását, ami a fent említett a vízművezetékekre kivetett adó differenciálását jelenti.
![Palkovics László](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3532/35325/353256/35325687_ac74765a8f8a4f93237d6a361e3d3e74_wm.jpg)
Az öt állami tulajdonú regionális vízműnek a változás nem igazán jelentene újdonságot, azonban vízműcégek többsége önkormányzati tulajdon, akiknek az újabb anyagi terhek további súlyos nehézségeket okoznának.
Gazdasági könnyítések is jönnek a korlátozásokkal
A november az adókedvezmények, szálláshely-költségtérítések és bértámogatások hónapja.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat
A februári nyugdíjjal együtt érkezik.
február 11., 12:22
- Gazdaság
Újra bevadult az infláció, elszabadulóban az élelmiszerárak, lélektani határnál lehet a kormány
Nagy Márton felkészült a beavatkozásra.
február 11., 08:30
- Gazdaság
Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre
A Moldovából kiszakadt régió elutasította az EU-s támogatást.
február 10., 21:17
- Gazdaság
Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa
Éppen csak az átlag alatt vagyunk.
február 11., 09:00
- Gazdaság
Fontos ipari kapu nyílik Egyiptomban, 450 milliárdos megrendelést kap a magyar vasúti járműgyártás
február 10., 16:08
- Gazdaság
A világranglista felső 30 százalékába került a Paksi Atomerőmű
Történetének ötödik legmagasabb termelési eredményével zárta 2024-et a létesítmény.
február 11., 12:28
- Gazdaság
Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét
A kormány számol az új energiaforrással.
február 11., 05:40
- Címlapon
Magyar Péter olyanra készül, amilyen még nem történt vele politikai pályafutásában
Orbán Viktornál már hagyománya van.
30 perce
- Gazdaság
Rengeteg kihívás sújtja az autóipart, mutatunk még egyet
A mai modern autók felépítése lassan olyan összetetté válik, mint a repülőké.
február 10., 16:17
- Gazdaság
Négymilliárd forint talált gazdára az Eurojackpot sorsolásán
Egy játékos sikeresen eltalálta a számokat.
tegnap, 21:45
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó
Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.
tegnap, 18:53
- Gazdaság
2025-ben is keresik az Év Magyar Autóját – Ön is szavazhat!
Több kategóriában is keresik a legjobbakat.
február 10., 15:31
- Gazdaság
Európai tekintetben Magyarország dobogós helyen van az akkumulátorgyártás kapacitások terén
Nagy Márton szerint azonban még van három kihívás, amelyekre megoldást kell találni.
február 11., 21:01
- Gazdaság
Sokan nem látják, pedig egy új világ eljövetelét jelzi az arany szárnyalása
Két ok miatt száguld a sárga nemesfém, ebből az egyik Donald Trump.
február 10., 13:46
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40
- Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok
Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.
február 8., 15:38
- Gazdaság
Zuhanórepülésnek indult az autóipar, tucatjával küldik el a dolgozókat Egerben
A ZF Hungária újabb 50 dolgozó elbocsátására készül az iparágat sújtó visszaesés miatt.
február 11., 18:56
- Címlapon
Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit
Az ő feladata lesz a tárgyalások lebonyolítása.
29 perce
- Gazdaság
Áll a bál a kormány, a könyvelők és adózási szakma között – kibogozzuk a szálakat
Nem éri kár az alanyi adómentességet visszamenőlegesen választókat.
február 11., 14:22
- Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba
Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.
tegnap, 17:45
- Címlapon
Az egész világ Csernobilra figyel, de az ukránok egy sokkal nagyobb veszély miatt aggódnak
A szakemberek szerint a dróntámadásban egy fontos daruszerkezet is megsérült.
tegnap, 15:20
- Gazdaság
A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj
Vitályos Eszter további adatokat is közölt.
február 9., 14:17
- Címlapon
Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet
Hamarosan újabb épületek találhatnak „gazdára”.
tegnap, 20:31
- Gazdaság
A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz
Megérkezett a minisztérium gyorsjelentése.
február 10., 11:33
- Gazdaság
Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását
Csak nagy duma a vámháború?
február 9., 09:47
- Mindeközben
Drew Barrymore szolgáltatta a nap nosztalgia-fotóját, így néztek ki 21 évvel ezelőtt Adam Sandlerrel
tegnap, 14:26
- Gazdaság
Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére
Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.
február 10., 12:42
- Gazdaság
A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára
Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.
február 8., 21:10
- Címlapon
Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film
Igazi mélyrepülés a Szép új világ.
30 perce
- Gazdaság
Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?
A lakhatási válság továbbra is jelentős mértékben nehezíti a magyarok mindennapjait. Helyzetjelentés az Indexen.
február 9., 06:16
- Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba
Ha kell, jöhetnek az árstopok.
február 10., 09:16