Mennyit ér egy születendő gyerek?
További Gazdaság cikkek
- A Zsolnay többségi tulajdonosa levédetné a „Dubai Csoki” kifejezést
- Barna Zsolt: A legtöbb bankadót fizetjük – akkor milyen állami hátszélről beszélnek?
- A Mol gázüzemet és kutatás-termelési eszközöket vásárol Kelet-Magyarországon
- Átfogó fejlesztési programot indít a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó alapítvány
- Szijjártó Péter szerint Európa egyik legvonzóbb beruházási környezete jött létre Magyarországon
A családtámogatási rendszerben a csok, a falusi csok, a babaváró hitel, az áfa-visszatérítés egyaránt milliókat hozhat a konyhára. Akár 23 millió forint támogatást is össze lehet szedni, de ha nem jönnek össze a dolgok, lehet, hogy csak 3 millió forint lesz a vége. De mikor mennyi?
Példáinkban megnéztünk nyolc babát. A babák mind 2021-ben születnek meg, de más családba és környezetbe. Mennyi támogatást érnek?
Egy gyerek
Albert szülei már nem fiatalok. Mivel az anyja 38 éves, nem valószínű, hogy összejön még egy kicsi, ezért nem akarnak bevállalni még egyet. Albert után 600 ezer forint csok vagy falusi csok jár, emellett fel tudnak venni babaváró hitelt. Egy gyerekre csak kamatmentesség jár, de ez is több a semminél. A lakásfelújítások után járó áfa ugyanakkor visszakérhető. Ez 3 millió forint. Összesen 3,6 millió forint jár a gyerek után. Emellett 10 ezer forint adókedvezményt és 12 ezer forint családi pótlékot is kapnak, ami évente nagyjából 240 ezer forint.
Balázst egyedül neveli majd fel az anyja, mert a szülők néhány hónap házasság után rájöttek, hogy hiba volt egybekelniük. Balázs révén az anyának jár a csokból 600 ezer forint. A babaváró hitelről nem is álmodhat, hiszen az csak házaspároknak jár, egyedülállóknak nem – ellentétben a csokkal. Ha lakást bővítene, kérhetné a 3 millió forint áfa-visszatérítést is. Ez 3 millió forint. Összesen tehát Balázs 3,6 millió forintot hozhat az anyukájának. Egyedülállóként 13,7 ezer forint családi pótlék jár az anyának, ez a családi adókedvezménnyel 250 ezer forint körüli plusz havonta.
Két gyerek
Cili gyorsan követi testvérét, a két pici között alig lesz másfél év. A két gyerek után már 2,6 millió forint csok jár, emellett a babaváró hitel tőketartozásának egy részét is elengedi az állam. Tízmillió forint hitelösszeg esetében kerekítve 2,5 millió forintot nem kell majd visszafizetni. Emellett még visszakérhetik a lakásfelújítás áfáját, 3 millió forintot. Ez összesen 8,1 millió forint. Ezt kiegészíti évente 800 ezer forint a két gyerek után járó adókedvezménynek és családi pótléknak köszönhetően.
Dani nem tervezett baba, már van egy nagyobb nővére, emellett apja előző házasságából is született két bátyja. A csok révén 2,6 millió forint jár Dani révén, de a babaváró hitelt nem lehet csökkenteni, mivel testvérét nem lehet beleszámolni, mert már négyéves. De a felújítás áfája Dani után is jár, így 5,6 millió forint a vége. Két gyerek után havonta 40 ezer forint adókedvezmény jár, plusz 26,6 ezer forint családi pótlék, együtt 800 ezer forint egy évre.
Három gyerek
Eszter harmadik babaként érkezik a tanár házaspárhoz két kisiskolás nővére mellé. A csok révén 10 millió forint jár Eszter után, de sajnos a babaváró hitelből csak a kamatmentesség vehető számításba. De mint minden gyerekes családnak, Eszteréknek is jár a 3 millió forint áfa-visszatérítés. Ez így együtt 13 millió forint. Három gyerek után 99 ezer forint adókedvezmény és 48 ezer forint családi pótlék jár, ami évente 1,8 millió forint.
Fruzsi tervezett gyerek. Idősebb nővére és alig egyéves bátyja mellé érkezik. A három gyerek után 10 millió forint csok jár, a babaváró hitel tőkerészéből pedig nagyjából 2,5 millió forintot enged el az állam. Ezt tudják megfejelni 3 millió forint áfa-visszatérítéssel. Ez így együtt 15,5 millió forint. A gyerekek után jár az évente 1,8 millió forint adókedvezmény és családi pótlék.
Négy gyerek
Gábor és Gergő nagy meglepetést okozott a szülőknek, amikor meghallották az ultrahangon a két szívhangot. Egy babát sem terveztek már, így is volt a családban egy iskolás és egy bölcsődés fiú. Négy gyereket nevelni nem ugyanaz, mint kettőt, alaposan át kell tervezni az életüket. Jól jön majd a 10 millió forint csok és a 10 millió forint babaváró hitel. Utóbbit nem is kell visszafizetni. Leginkább befektetési céllal vették fel a hitelt, hiszen egy gyerek után járt a kamatmentesség. Ehhez jönnek még az ikrek, így három gyerek után az állam elengedi a babaváró teljes összegét. Ez összesen 23 millió forint.
Az anyának négy gyerek után szja-mentesség is jár. Ez akármennyi is lehet, de most az egyszerűség kedvéért itt is 99 ezer forinttal számolunk – jelentősége jelen számításban ennek nincs. A családi pótlék és az adókedvezmény így nagyjából 2 millió forintot ér évente.
Hanna három fiú után születik a szülők nagy örömére. Az anyja négy kisgyerek mellett nem tud munkát vállalni, jobb híján takarításból és vasalásból szerez bevételt. Nincs sokkal jobb helyzetben az apa sem, közmunkaprogram mellett be-bedolgozik. A megélhetésük valahogyan megoldott. A csok révén 10 millió forinthoz juthatnak, a babaváró hitelt ugyanakkor nem tudják felvenni, mert nem hitelképesek. Az összeget lakásfelújításra fordítják, és igénybe veszik az áfa-visszatérítést is. Így 13 millió forint jár Hanna után. Bár az anyának járna az szja-mentesség, bejelentett munka nélkül nem sokat ér vele, sőt, az adókedvezménynek is csak a töredékét tudják kihasználni. A családi pótlék évente 760 ezer forint a gyerekek után.
Albert | Balázs | Cili | Dani | Eszter | Fruzsi | Gábor | Hanna | |
Támogatás (millió forint) | 3,6 | 3,6 | 8,1 | 5,6 | 13 | 15,5 | 23 | 13 |
Kedvez-mény (ezer forint) | 240 | 250 | 800 | 800 | 1800 | 1800 | 2000 | 760 |
Borítókép: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt