Erre számítson, ha halat enne karácsonykor

FERI9496
2020.11.28. 05:45

Nem zárnak a haltermelők extra jó évet, közepesnek mondható az idei haltermés – közölte az Index megkeresésére a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL). Mint mondták, a termést jelentősen befolyásolják az évre jellemző időjárási anomáliák.

A járvány kitörésekor 1200 tonna halat nem tudtak exportálni, ezt a mennyiséget állami intervencióval kihelyezték a magyarországi közvizekbe.

A dunántúli völgyzárógátas tavak jó része alig jutott csapadékhoz a száraz tavasz miatt, majd az augusztusi villámárvizek Somogy és Baranya megyében több száz hektáron átszakították a gátakat, így a hal is odalett – mutattak rá.

Ugyanakkor az pozitívum, hogy hosszú és meleg volt a nyár, ami a vizek tápláléktermő képességét erősítette.

"Több hullámban is feljött a plankton, ami azért fontos, mert javítja a halhús minőségét, több lesz bennük az esszenciális aminosav, még egészségesebbé válik a fogyasztásuk”

– hangsúlyozták a szakértők.

Nem drágultak a halak

A tavalyi évhez hasonlóan

  • az élő ponty kilogrammonként 1100–1300 forintba;
  • a pontyszelet 2100–2200 forintba;
  • az afrikaiharcsa-filé 3000–3200 forintba;
  • a busatörzs ára pedig kilogrammonként 1200–1400 forintba kerül majd átlagosan karácsonykor.

A szervezet az Index kérésre megküldte a 47. héten mért bruttó fogyasztói árakat (Ft/kg):

   Élő ponty  Pontyszelet  Bőrös afrikaiharcsa-filé  Busatörzs  Busa-szelet  Lazacfilé
Fővám téri csarnok 1350 1900 3300 (akciós) 1300 1400 5900
Lehel téri csarnok 1300  2100 3000 1300 1200 5800
Kecskemét  1150 2100 2700 (akciós) 1200 4990
Pécs  1290  2190 2990 (akciós) 1490 1490 -
Székesfehérvár  - 2190 2890 (akciós) 1290 1490 5490
Győr 1199  2190 2490 1290 1490 5490
Debrecen 1299 2290 3280 (akciós) 1999 1999 5999
Szolnok 1050 1524 - 847 847 -
Békéscsaba 1290 2020 3250 (akciós) 1290 1450 6900
Gyula  - 1950 3000 1150 1400 -
Nagykanizsa Zárva - - - - -
Kaposvár  1199 1950 2800 (akciós) - 1299 5900
Keszthely 1280 2690 3180 (akciós) - 1530 6399
Balatonboglár  900 (akciós) 1790 2390 (akciós) - 825 3760
Nagyatád  Zárva - - - - -
Budaörsi Auchan 1399 1249 1249 1799 (akciós) 1249 (akciós) 4999
Budaörsi METRO 1090 2456 2456 1119 1154  6299


Kitértek arra is, hogy jól haladnak a halászati munkálatok, 14–15 ezer tonna piaci halat vár a MA-HAL. „Nagyobb a halak átlagsúlya, inkább a 2–3 kilogrammos halak kerülnek a piacra. A süllő kivételével minden édesvízi halból jó a választék, így a folyami harcsából, pontyból, amurból, busából és kárászból is” – sorolták.

A halmennyiség 20–25 százalékát exportálják, 30 százalékát természetes vizekbe helyezik, és horgászzsákmányként kerül a fogyasztókhoz.

Arra a kérdésre, hogy milyen halat vesznek leginkább az ünnepekkor a magyarok, azt válaszolták, hogy hazánkban a hal fogalma összefügg a ponttyal, ami nem is véletlen, hiszen ez az egyetlen olyan halfajunk, amit a középkor előtt honosítottak, „a ponttyal már a prépostságok, püspökségek és egyházi ellátórendszerek is kiemelten foglalkoztak”.

A MA-HAL azt kéri a vásárolóktól, hogy

ne hagyják az utolsó pillanatra a halvásárlást, hiszen a mélyhűtőben hónapokig is eláll az édesvízi hal minőségromlás nélkül.

„Naponta friss jut minden halból, most tessék megvenni a halat, amikor nincsen sorban állás, nincs tülekedés, mindenki megkapja vagy megrendelheti a kedvencét” – közölte a szakmaközi szervezet, amely szeretné eltolni a kereskedelmet abba az irányba, hogy több feldolgozott halat lehessen kapni a boltokban.

Vákuum vagy fólia?

„Az alufólia is jó, de legjobb, ha vákuumfóliába tesszük, és úgy tároljuk a mélyhűtőben a halat, hiszen az megszüntet minden bakteriális tevékenységet azáltal, hogy nem kerül bele levegő. Azért is érdemes beletenni valamilyen záró anyagba a húst, mert így nem veszít a víztartalmából, és nem szárad ki. Nemcsak a pontyot, bármilyen más halat is tárolhatunk ilyen módon, tehát az afrikai harcsát is, ami a második legnépszerűbb halfajta Magyarországon” – tanácsolta a MA-HAL.

Tízből kilenc ember étrendje tartalmaz halat, ugyanakkor csupán 22 százalékuk fogyaszt hetente többször ilyen típusú ételt – ez már a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által készített felmérésből derül ki. A kutatásban nem csupán a halfogyasztási szokásokra tértek ki, de a halkészítmények felhasználására is. A válaszadók közel háromnegyede tisztában van azzal, hogy a halban található szükséges vitaminokat és ásványi anyagokat akár halpástétommal is be tudják vinni a szervezetbe.

A világon az egy főre jutó éves halfogyasztás 20 kilogramm, Európában 18 kilogramm, Magyarországon mindössze 6,5 kilogramm.

A halkészítmények vásárlásánál az egyik legfontosabb érv az íz mellett a minőség, ez a válaszadók több mint felének elsődleges szempont volt. Csak ezután jött az ár, közel 22 százalékkal, és a termékek eredete, származása, amely a kitöltők közel 13 százalékának a legmeghatározóbb tényező a vásárlás során. 

Így számolnak a „nagyok”


A Spar azzal tervez, hogy az éves halfogyasztás 30–35 százaléka karácsonykor realizálódik. Vásárlóik a pontyot, a szürke harcsát, a pisztrángot, az afrikai harcsát, a lazacot és a lazacpisztrángot keresik leginkább – közölték az ott dolgozók az Indexszel. Arra vonatkozó becsléseik nincsenek, hogy a pandémia mennyire veti vissza a forgalmat az ünnepek előtt.

Nagy mennyiségű hal értékesítésére számít a karácsonyi ünnepet megelőzően a CBA. A portálunknak megküldött válaszukban azt írták, hogy ebben az időszakban az édesvízi fajták kerülnek előtérbe, különösen a ponty és a harcsa a legkelendőbb. A vásárlói szokások folyamatosan változnak, évről évre egyre inkább a szeleteket vásárolják, és egyre nagyobb népszerűségre tesznek szert a harcsafélék. „A koronavírus-járvány miatt sok dolog kiszámíthatatlan, így az is, hogy az ünnepek előtt milyen mértékű lesz az üzletekben tapasztalható forgalmi bővülés. Jelenleg az áruházak jellemzően a múlt évi forgalmi szint alatt teljesítenek” – írták.


Az Auchan arról tájékoztatott, hogy várhatóan december elejétől nő meg ugrásszerűen a halpultjaik forgalma, de a legtöbben az utolsó pillanatra, az ünnep előtti 3-4 napra hagyják a halak beszerzését. A kereskedelmi láncnál több mint tízféle hazai halfajtából, 11 édesvízi és 19 tengeri halból tudnak választani a vevők, de megtalálható pácolt és füstölt halkülönlegesség vagy kaviár is a kínálatban. Úgy látják, hogy az emberek továbbra is várják, készülnek a karácsonyi ünnepekre, de előreláthatólag ez nem lesz olyan nagymértékű, mint az elmúlt években. „A járványhoz igazodva a lehető legbiztonságosabb vásárlási lehetőséget kínáljuk nekik. A kiemelt karácsonyi halfajták előrecsomagolt formában is áruházaink hűtőpolcaira kerülnek” – tájékoztattak.


A Tesco kínálatában jelenleg csomagolt friss halak vannak, elsősorban a hipermarketekben. Karácsonykor nagyjából az éves átlagfogyasztás fele realizálódik, tehát ekkor tapasztalnak magasabb érdeklődést a kategória iránt. Ilyenkor a legnagyobb kereslet a pontyszeletre, ponty- és harcsafilére, illetve az egész pisztrángra van, ezek mellett pedig a lazacfilé iránt nő meg a kereslet. Idén pontyszeletből nagyjából 9-10 tonna, harcsafiléből 5 tonna, míg a pisztráng esetében 3-4 tonna eladása várható. Az éves frisshal-forgalom közel negyede realizálódik a karácsonyi szezonban – írták az Index megkeresésére.

(Borítókép: Isza Ferenc / Index)