Már érzik a hazai sertéstartók a németországi afrikai sertéspestis hatását
Már nyögik a hazai sertéstartók a németországi afrikai sertéspestis (ASP) hatását, amely 350 forint körülire vitte le az élő sertés kilogrammonkénti felvásárlási árát. Két hete ugyanis 1,27-ról 1,19 euróra csökkent a németországi élő sertés ára, a csökkenés pedig azonnal megjelent Magyarországon is, hiszen a nagy felvásárlók a saját áraikat a németországiakhoz igazítják – írja a Világgazdaság.
Tovább drágulnak az élelmiszerek
A szakemberek szerint jövő év közepéig a koronavírus-járvány és az időjárás miatt biztosan emelkednek még az élelmiszerárak.
A gazdasági lap emlékeztet, Németországban, az Európai Unió első számú sertéshúsexportőrénél szeptember 10-én észlelték az első afrikai sertéspestises (ASP) esetet, ami miatt bezárult az ázsiai piac a németországi hússzállítmányok előtt. Ekkor 1,47 euróról 1,27 euróra esett az ár, és ez a szint egészen november közepéig kitartott.
A legutóbbi áresés után 350 forintos kilogrammonkénti élősertés-ár alakult ki, ami a tonnánként 60 ezer forintos kukoricaár és a szintén drága szója mellett sokaknál okoz majd veszteséget.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)