Novák Katalin: Így kell értelmezni az 50-50 százalékot az otthonfelújítási támogatásnál

GettyImages-1213177871
2020.12.03. 11:48
Múlt hét szerdán jelent meg a Magyar Közlönyben a kormányrendelet, amely leírja a 2021. január 1-jén induló otthonfelújítási támogatás részletes szabályait. Novák Katalin újabb fontos részletek tisztázott, beszélt a csokról, és arról is, hogy pontosan mekkora állami támogatás jár munkadíjra és anyagköltségre.

A Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter által október közepén bejelentett legújabb állami családtámogatást továbbra is azok igényelhetik, akik legalább egy gyermeket nevelnek, és a saját otthonukat szeretnék felújítani, korszerűsíteni, szépíteni.

A támogatás a felújítási költségek felét, maximum 3 millió forintot térít vissza utólagosan.

Ahogy a Magyar Közlönyben múlt hét szerdán megjelent rendelet fogalmaz, az otthonfelújítási támogatás célja egyfelől a gyermeket nevelő magyar családok lakhatási körülményeinek javítása, akárcsak a hazai lakásállomány megújítása, valamint a hazai építőipari ágazat kifehérítése.

Az Index a bejelentés óta több cikkben foglalkozott az otthonfelújítási támogatással, az állami programról szóló kínzó kérdések sorozatának

– első része arról szólt, hogy pontosan mely, gyermeket nevelő családok milyen feltételekkel vehetik igénybe a támogatást, illetve hogyan történik maga az igénylés folyamata;
– második rész azt tisztázta, hogy milyen jogviszony, illetve munkaviszony szükséges ahhoz, hogy valaki igénybe vehesse a támogatást, továbbá egész pontosan milyen munkálatokra fordíthatjuk az állami lakásfelújítási támogatás összegét;
– a
 harmadik, befejezőnek szánt cikk pedig abban nyújtott segítséget, hogy mely hibákat ne kövessük el, amelyek adott esetben megakadályozhatják, hogy felvehessük az otthonfelújítási támogatást.

Az Index utolsó cikke után maradtak további tisztázatlan kérdések, többek között az anyagköltségeket és a munkadíjat fele-fele arányban finanszírozó rendszerrel kapcsolatban. Legújabb Facebook-videójában konkrét példával, többek között most ezt is értelmezte Novák Katalin.

1. A felújításnak muszáj egy ütemben megtörténnie, vagy ez lehetséges több ütemben?

Igen. Lehetséges, hogy 2021. január 1. után több részletben újítsák fel a lakásukat, és ezt a több részletben történt felújítást fizettessék ki az állammal. Ehhez az kell, hogy végig gyűjtsük a számlákat, majd ezeket a legvégén kell benyújtani, és akkor igényelhetjük vissza az összeg felét, de legfeljebb hárommillió forintot. Nem baj az sem, ha több ütemben valósulnak meg a különböző felújítási munkák.

2. A 2020-ban vásárolt anyagszámlákat is el lehet számolni?

Nem. Csak a 2021. január 1-je után kiállított számlákat tudják az otthonfelújítási támogatásnál elfogadni.

3. Hogyan kell értelmezni az 50-50 százalékot?

Az otthonfelújításhoz nyújtott támogatás fele részben fedezheti az anyagköltséget, és fele részben a munkadíjakat.

Egy konkrét példa: mi van akkor, ha valaki 1 millió forintot fordított munkadíjra és 3 millió forintot anyagköltségre, amely összesen 4 millió forint. Mekkora állami támogatást kaphat ebben az esetben? Ennek a felét, 2 millió forintot tud igényelni. Ilyenkor élhetünk a teljes 2 millió forinttal, vagy csak az anyagköltség és a munkadíj fele-felét tudjuk igénybe venni? A válasz az, hogy ebben az esetben mind a kétmillió forintot megkaphatjuk. Ez a 2 millió forint 1 millió forint erejéig fedezi majd a munkadíjat, vagyis annak a teljes összegét, az anyagköltségből pedig újabb 1 millió forintot tudunk elszámolni. Ha benyújtjuk a 4 milliós számlát, akkor abból 2-t megkaphatunk, ha benyújtjuk a számlát, és megfelelünk minden feltételnek.

4. A csok korábbi felvétele kizáró ok-e felújítási támogatás igénybevételénél?

Nem. Ha valaki korábbi élt a csokkal, akkor is igénybe veheti az otthonfelújítási támogatást is. Ezek a feltételek nem zárják ki egymást.

5. Mennyi időn belül kapják meg az igénylők az összeget?

A Magyar Államkincstárnak 30 napja van elbírálja a benyújtott támogatási kérelmet. És ezt követően 5 napon belül folyósítják a támogatás összegét. Ha hiánypótlásra van szükség, akkor is 60 napon belül lezajlik a folyamat. (Hiánypótlásra egyszer van az állampolgároknak lehetőségük a MÁK felé.)

Kapcsolódó

Mire elég a kormány lakásfelújítási támogatása?

Szinte egy komplett ház felújítására elég lehet hatmillió forint, amelynek felét az állam akár vissza is utalhatja. Száz négyzetméteres házunk 5,2 millióból újult meg teljesen.

(Borítókép: Alexander Ryumin / Getty Images Hungary)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Mutatjuk a konkrét hatásokat.

március 4., 13:51

  • Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.

március 4., 09:16

  • Gazdaság
Rendkívüli lépésre szánta el magát a kormány: feltőkésítenék a kkv-kat

Rendkívüli lépésre szánta el magát a kormány: feltőkésítenék a kkv-kat

A Demján Sándor Tőkeprogram egyedi lehetőséget kínál a kis- és középvállalkozások feltőkésítésére.

március 4., 16:23

  • Gazdaság
Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására

Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására

Egyelőre inkább a bizonytalanság dominálta a részvénypiacokat.

március 4., 09:36

  • Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.

március 3., 17:58

  • Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.

március 4., 13:13

  • Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.

4 órája

  • Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.

8 órája

  • Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.

március 4., 11:51

  • Gazdaság
Nagy Márton nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amiket egy ország találgat

Nagy Márton nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amiket egy ország találgat

A miniszter szerint családok százezreinek zsebében maradhat több.

március 4., 17:19

  • Gazdaság
Megtört az átok, tartósan 400 alatt a forint

Megtört az átok, tartósan 400 alatt a forint

Folyamatos az erősödés.

március 5., 07:01

  • Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál

Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál

12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.

március 2., 16:27

  • Gazdaság
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak

Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak

Csaknem 650 millió forintot nyert egy játékos.

március 2., 17:19

  • Gazdaság
Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is

Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is

A csokitól a ruhák, a zsugorinflációtól a mosószerek mennek össze.

március 2., 12:14

  • Gazdaság
Örülhetnek a magyar autósok, a hazai benzinkutakat is elérte a Trump-tornádó

Örülhetnek a magyar autósok, a hazai benzinkutakat is elérte a Trump-tornádó

Lélektani árszint alá csökkenhet a benzin és a gázolaj ára Magyarországon.

március 4., 18:31

  • Gazdaság
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok

Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok

Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.

március 5., 10:27

  • Gazdaság
Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Az igazgatósági ülésen a mesterséges intelligencia mindennapi használata is szóba került.

március 3., 17:00

  • Címlapon
„Heil, Viktor Orbán” – skandálták pucér tiltakozók egy tüntetésen Párizsban

„Heil, Viktor Orbán” – skandálták pucér tiltakozók egy tüntetésen Párizsban

A demonstráció célja a szélsőjobboldali eszmék terjedése elleni tiltakozás volt.

4 órája

  • Címlapon
Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát

Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát

J. D. Vance kemény üzenetet küldött válaszul.

2 órája

  • Címlapon
Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték

Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték

A nyertes mintegy 130 millió forintnak örülhet.

1 órája

  • Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.

március 3., 15:51

  • Gazdaság
Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja

Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja

Forradalmi előrelépés lehet az űrkutatásban.

március 2., 17:22

  • Gazdaság
Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában

Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában

Az előzetesen várt mértéktől így is elmaradtak a számok.

március 3., 14:53

  • Gazdaság
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.

március 3., 13:24

  • Gazdaság
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket

Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket

Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.

március 3., 11:53

  • Címlapon
Bezár a Vidámpark Kávézó, mindenki kedvenc helye

Bezár a Vidámpark Kávézó, mindenki kedvenc helye

Az utolsó napon jártunk ott.

55 perce

  • Gazdaság
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.

március 3., 12:08

  • Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

A miniszter szerint nem indokolt az emelés.

március 3., 11:01