Zelma, Rajmund
7 °C
11 °C

Mélyponton az albérletárak Budapesten

2020.12.04. 15:03

Bezuhantak a budapesti albérletárak a koronavírus-járvány második hullámának hatására, november elejétől, a vészhelyzet kihirdetését követően tömegesen jelentek meg a havi 100 ezer forint körüli összegtől bérelhető lakások – tájékoztatott az MTI a rentingo.com közleményére hivatkozva. 

A közlemény szerint a budapesti albérletpiaci árak a koronavírus-járvány első, tavaszi hullámát követően nagyjából nyárra közelítették meg az év elejei szintet. Az elemzés alapján a kínálati oldalon ugyan már májusban 160 ezer forint fölé emelkedett az átlagár, de a keresleti oldalon csak júliusban közelítette meg a 150 ezer forintot. Ezt követően a szeptemberi tanévkezdésre sem állt vissza a piac, folyamatos volt a visszaesés, a járvány második hulláma miatt pedig a fővárosban jelenleg is 150 ezer forint alatt van egy átlagos albérlet havi díja.

A portál január és november közötti adataiból az is kiderül, hogy a piac változásaira reagálva a bérbeadók közül sokan első lépésként kedvezőbbé tették a kauciós feltételeket, majd az árat is csökkentették.

A beszámoló alapján két meghatározó piaci tendencia érvényesült idén: az Airbnb-lakások albérletté váltak, valamint a járvány hatására csökkenő kereslet miatt a bérbeadók egyre inkább szolgáltatásként tekintenek a lakáskiadásra, ezért több időt, energiát fordítanak a megfelelő bérlő megtalálására.