Végelszámolás alatt a Borkai fiához köthető cég
További Gazdaság cikkek
-
Kiderült, hogyan teljesítünk az uniós felzárkózásban
- Nem is gondolná, ki keresheti a legtöbbet a visszaváltott palackokon
- Még nem aknamentes a kulcságazat előtti terület, de lényegesen jobb képet mutat
- Megnéztük, hogyan teljesítenek Mészáros Lőrinc tokaji borászatai
- Elemző: A bitcoin pont annyira arany, mint amennyire tulipánhagyma
Borkai Zsolt volt győri polgármester fia, Borkai Ádám havi egymillió forintot kapott ügyvezetőként egy ingatlanokkal foglalkozó cégtől, az Akonia Ingatlanforgalmazó Kft.-től – írta az mfor.hu. Ezt egy 2019-es dokumentumra hivatkozva közölte a portál. A kiegészítő melléklet szerint az egész évre 12 millió forintot tüntettek fel, csakúgy, mint 2018-ra. Más foglalkoztatottja nem volt a cégnek.
A luxemburgi bejegyzésű Akonia S.A. tulajdonában lévő vállalkozás 2016 és 2019 között veszteséges volt, 14-15 milliós negatív eredménye volt.
Tavaly decemberben végelszámolás alá került a cég. A portál szerin a hitelezőknek – ha vannak, akkor január végéig van idejük jelezni követelésüket a vezető tisztségviselőnek – aki történetesen Borkai Ádám.
A vállalkozás akkor került reflektorfénybe, amikor a Borkai Zsolt volt győri polgármester jachtos botránya után a sajtó alaposan feltérképezte nemcsak az Audi gyár telekügylete körüli visszásságokat – bár végül nem indult emiatt eljárás –, de Borkai családjának céges érdekletségeit is.
A portál kitér arra is, hogy tavaly december elején végelszámolás alá került az a vállalkozás is, amelyet az ugyancsak a Borkai-botrányban érintett ikerlányok alapítottak. Az eredeti elképzelés szerint a LiCseng Ital Kereskedelmi Kft. főleg csomagküldéssel foglalkozott volna, azonban a pandémia miatt vélhetőleg nehézségekbe ütközött az új szolgáltatás elindítása.