A Munkástanácsok 4 százalékos minimálbér-emeléssel is kiegyezne

2021.01.15. 09:06

A Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke szerint a munkaadói érdekképviseletek nyitottak a minimálbér négyszázalékos emelésére. Palkovics Imre a Magyar Nemzetnek azt mondta: a négyszázalékos emeléssel jobban jár a munkavállaló, mintha nem lenne emelés, és reálértéken csökkenést szenvedne el.  

A szakszervezeti konförderációk még a hét elején is ragaszkodtak az öt százalékos 2021-es emeléshez. 

Kapcsolódó

Máig nem született megállapodás a 2021-es minimálbérről

Valamint a garantált bérminimum év eleji emeléséről.

A jövő héten folytatódnak az egyeztetések a minimálbér és a garantált bérminimum idei összegéről.

Ha nem lesz egyezség, reálértéken csökken az érintett mintegy egymillió munkavállaló fizetése.

A közös szakszervezeti álláspont továbbra is a minimálbér öt százalékos növelése. Palkovics Imre hangsúlyozta: a kormánynak is érdeke, hogy megállapodás szülessen, mivel a minimálbéren foglalkoztatottak illetve a minimálbér alapján számolt szociális segélyek és a gyermekvállaláshoz kapcsolódó ellátások nem a megtakarításokat gyarapítják, ezeket az érintettek elköltik, ez az áfabevétel pedig a költségvetést gyarapítja.

Palkovics Imre hozzátette: februártól van lehetőség a magasabb fizetésre, de az egyezség a januári különbözetet is tartalmazná. 

A kötelező legkisebb kereset a négyszázalékos emeléssel bruttó 167 500 forintra nőhetne, azaz nettó 111 500 forintot kapna kézhez a munkavállaló. Ez 4500 forinttal több, mint a jelenlegi összeg.