Az orosz vakcina magyar megoldása menti meg Európát?
További Gazdaság cikkek
-
Az MNB csaknem 49 millió forint bírságot szabott ki a Gránit Bankra
- Kapaszkodjon meg: elképesztő profitot jelentettek be Csányi Sándorék
- A magas ingatlanárak miatt nehéz felülni az otthonteremtés székére, mutatunk egy mankót
- Hivatalos: a Budapest Közművek Zrt. Rákosrendező új tulajdonosa
- Valami készül, támadás jöhet a kormánytól
Az orosz Szputnyik V tesztelésekor a klinikai vizsgálatok alatt nem ugyanolyan összetételű készítménnyel dolgoztak, mint amilyennel a vakcina most forgalomba kerülhet – állítja a Népszava. A lap úgy tudja,
a kisebb mennyiségű készítmény és a tömegtermelés alatt előállított vakcina nem teljesen egyezik,
amit a szakértők kifogásolták is. Szintén nehezményezhették, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) szakértői mindössze néhány órát kaptak a gyártás ellenőrzésére. Amikor pedig ezt szóvá tették, azzal nyugtatták őket, hogy több időt kapnak később erre. Nem sokkal ezután engedélyezték az oltóanyagot.

A lap emlékeztet: a Szputnyik V vakcina gyors magyarországi engedélyezése még az eljárásban megkérdezett külső szakértők körében sem oszlatott el minden aggályt. Ezért éppen a segítségül hívott külsős specialistákat lephette meg legjobban az OGYÉI feltételek nélküli, múlt heti jóváhagyása. A szakértők ugyanis még az OGYÉI pozitív döntése előtt szóvá tették az orosz dokumentáció ellentmondásait, és azok alapján egy sor olyan kérdést vetettek fel, amelyek bizonytalanná tehetik, hogy a Magyarországra érkező vakcina valóban használható-e az egyes célcsoportokban, illetve az alkalmazása milyen egészségügyi kockázatokkal járna.
Szentiványi Mátyás, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója szerint viszont az orosz vakcina előbb-utóbb az európai színtéren is megjelenik. A főigazgató a magyar engedélyeztetési folyamatról elmondta, az OGYÉI feladata a vakcina dokumentációjának átvizsgálása, kiértékelése, magát az oltóanyagot a Nemzeti Népegészségügyi Központ vizsgálja laboratóriumban, és mindkettő szükséges az engedélyeztetéshez. Hozzátette, munkatársaik többször jártak Oroszországban áttekinteni a gyártási folyamatokat, és maga is kiutazott Moszkvába Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, ahol találkozott az orosz szakemberekkel.
Korábban a Népszava azt írta, hogy magyarokon még nem tesztelték az orosz vakcinát, az OGYÉI főigazgatója viszont azt mondta, hogy eddig mintegy egymillió embert oltottak be, akik egy applikációban feljegyezhetik a mellékhatásokat is, de eddig még nem tapasztaltak nem várt mellékhatást.
Káosz az Európai Unióban
Közben a The Sun ma reggel arról számolt be, hogy a magyar kormány orosz és kínai vakcinabeszerzése komoly káoszt okozott az Európai Unióban. A lap szerint a magyar kormány döntése, miszerint soron kívül, az Európai Unió protokollját megszakítva szerez be vakcinákat Oroszországból és az Egyesült Királyságból, több uniós országot is elgondolkodtatott.
A Sun idézi a Het Nieuwsbald flamand napilapot, amely arról írt: „Kövessük-e Magyarország példáját? Fel kellene hívnunk Putyint?” A lap hozzátette, hogy – Európával ellentétben – Oroszországnak látszólag elegendő oltása van.
Belgium vezető virulógusa szerint az Egyesült Királyság ugyanolyan bűnös, mint Kína, mert nem volt hajlandó megosztani a koronavírus mutációjának korai adatait. Tom Wenseleers azt állítja, hogy a brit hatóságok már tavaly szeptemberben tudták, hogy a vírus fertőzőbb változattá mutálódott, de csak decemberben közölték a világgal.
Megelégelte a lassú szállítást az Európai Bizottság, sietteti az AstraZenecát
A brit–svéd érdekeltségű vállalat gyártási gondok miatt 60 százalékkal, 31 millió adagra csökkenti az Európai Uniónak szánt oltóanyag-ellátmányt.
Korábban Brüsszel ragaszkodott ahhoz, hogy 27 tagállama nevében központi tárgyalásokat folytasson a vakcinákról. Ez nem hozta meg a várt eredményeket,az Unióban jelenleg vakcinahiány van, és a vakcinák terjesztése is komoly kritikákat kapott a tagállami vezetőktől.
Oroszország februárban megkezdi a Covid–19 elleni második vakcinája, a novoszibirszki Vektor kutatóközpont által kifejlesztett EpiVacCorona tömeggyártását – ezt Mihail Misusztyin miniszterelnök jelentette be tegnap az orosz kormány járványellenes koordinációs tanácsának ülésén. Oroszországban eddig 7,6 millió adag vakcinát gyártottak, amiből 2,1 millió dózist szállítottak le belső piacra. A tervek szerint az orosz egészségügyi intézményeknek 2021 első negyedévében 17 millió adagot kell megkapniuk.
Megdöbbent Bill Gates a róla szóló összeesküvés-elméleteken
Egyes konteók szerint a Microsoft alapítója áll a koronavírus-pandémia kirobbanása mögött.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra
Ha nem sikerül megállapodni, jöhetnek a hatósági árak.
március 1., 14:26
- Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak
Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.
március 3., 05:53
- Gazdaság
Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye
A Luxorral ketten is nagy összeget kaszáltak.
március 1., 20:46
- Mindeközben
Millie Bobby Brown a világ legrövidebb szoknyájában állt kamerák elé, kis híján mindent megmutatott, amit nem akart
2 órája
- Gazdaság
Az MNB csaknem 49 millió forint bírságot szabott ki a Gránit Bankra
Enyhítő körülmény volt, hogy a bank teljes mértékben együttműködött a vizsgálat alatt.
49 perce
- Gazdaság
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak
Csaknem 650 millió forintot nyert egy játékos.
március 2., 17:19
- Gazdaság
Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja
Forradalmi előrelépés lehet az űrkutatásban.
március 2., 17:22
- Gazdaság
Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta
Volt nagy veszekedés, kiviharzás a Fehér Házból, még a forint is hátraarcot vett.
március 2., 06:06
- Címlapon
A Becsületesnepper elmondta, milyen autót érdemes venni a munkáshitelből, de úgyis BMW lesz
Nézze meg Ön is, milyen autót vehet a munkáshitelből!
2 órája
- Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál
12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.
március 2., 16:27
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
3 órája
- Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
március 3., 08:27
- Mindeközben
Bárki részt vehet Gáspár Győző és Bea 8. esküvőjén, akinek van 1,2 millió forintja az egzotikus útra
4 órája
- Mindeközben
Különleges tárgyat vásárolt volna a Kincsvadászokban Fejes Tamás Wolf Katinak, de meghiúsult a terve
5 órája
- Címlapon
Orbán Viktor nem szakít a hagyománnyal, megvan hol mondja március 15-i beszédét
De vajon mennyit változik az üzenet Brüsszel elfoglalásához képest?
7 perce
- Gazdaság
Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny
800 ezren is válthatnak a 2. lakásbiztosítási kampányban. Az első napokban még érdemes kivárni sok biztosító változtathat díjain a hónap során.
március 1., 09:47
- Gazdaság
Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése
Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.
március 3., 10:02
- Gazdaság
Padlóra küldte a forintot a Trump–Zelenszkij-vita
Átszakadt a 400-as lélektani határ.
március 1., 09:22
- Gazdaság
Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól
Az 1945–1963 között üldözöttek juttatásait növelik.
február 28., 11:29
- Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak
A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.
március 3., 09:46
- Gazdaság
Bloomberg: Németországban egyre többen várják az orosz gáz visszatértét
Folyamatosan erősödnek a követelőző hangok.
március 1., 11:02
- Címlapon
Valami készül, támadás jöhet a kormánytól
Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.
3 órája
- Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba
A miniszter szerint nem indokolt az emelés.
március 3., 11:01
- Címlapon
VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori
Egyelőre minden érintett testület és szervezet hallgat.
2 órája
- Mindeközben
Gelencsér Tímea kiakadt azon, hogy a kutyáját nem engedték be, amikor ügyintézni akart
tegnap, 22:04
- Gazdaság
Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon
Március első napján ismét kevesebbért tankolhatunk.
február 28., 12:24
- Gazdaság
A BDPST Group értékesítette az Andrássy-kúriát
A tokaji régió turizmusa továbbra is központi elem lesz a cégcsoport számára.
február 28., 18:15
- Gazdaság
Index-számítás: jön az 5 százalékos lakáshitel – ezt okozhatja a piacon
Megálljt parancsolhat az ingatlanpiaci túlárazásnak.
február 28., 17:12
- Gazdaság
Bejelentést tettek a Simon’s Burger tulajdonosai, irány New York
2023-ban árbevételük megközelítette az egymilliárd forintot.
február 28., 15:19
- Gazdaság
Manipulálták Orbán Viktor bejelentését, ráhúzták a vizes lepedőt Schmidt Máriára
Politikailag motivált valótlanságok az szja-mentességről.
február 28., 12:26
- Gazdaság
Krisztinavárosi lakóotthon lett az év legjobb lakóingatlan fejlesztése
Tizenötödik alkalommal rendezték meg Az év irodája versenyt.
február 28., 17:11
- Gazdaság
Visszahívták a közkedvelt croissant-t, többekre is veszélyes lehet a termék
A megvásárolt termékek árát visszatérítik.
február 28., 12:38