Győztek a horvát devizahitelesek
A horvát alkotmánybíróság helyben hagyta a legfelsőbb bíróság azon döntését, miszerint a pénzintézetek tisztességtelenül alkalmazták az árfolyamzáradékot a devizahiteleknél és egyoldalúan megváltoztatták azok kamatait, aminek hatására emelkedett a hitelfelvevők törlesztőrészlete– közölte az Euronews.
A bíróság hét horvátországi bank keresetét utasította el, amelynek során a pénzintézetek a döntés ellen fellebbeztek volna.
A horvát svájci frankhitelesek még 2012-ben indítottak csoportos keresetet a bankok ellen. A bírósági eljárás során számukra kedvező ítélet született, ez ellen fellebbeztek a bankok, és ennek az eljárásnak tett pontot a végére az alkotmánybíróság.
A Horvát Bankszövetség igazgatója úgy véli, hogy
az alkotmánybíróság döntése több ponton sérti a bankok alkotmányos jogait, és még vizsgálják a rendelkezésükre álló egyéb jogi eszközöket.
A horvát pénzügyminiszter viszont eközben úgy nyilatkozott: a hét bank közül hattal megállapodtak abban, hogy elállnak a nemzetközi választott bíróságon kezdeményezett eljárásoktól.