Az angol mutánst keresték Kaliforniában, újat találtak helyette

GettyImages-566002641
2021.02.05. 06:05
Kapcsolódó
Németországban is megjelent a dél-afrikai mutáns

Németországban is megjelent a dél-afrikai mutáns

Egy Dél-Afrikából hazatérő család egyik tagjánál mutatták ki elsőként a koronavírus Dél-Afrikából származó, B.1.351 jelű mutánsát.

Az angliai és dél-afrikai koronavírus-variáns megjelenése, valamint behurcolásának gondolata természetesen a kaliforniai járványügyi szakembereket is aggasztotta, ezért az ezekről szóló első tudósítások után elkezdték ilyen irányban tesztelni a helyi mintákat.

Kapcsolódó
Az angol beteg a mutálódó vírust nyögi

Az angol beteg a mutálódó vírust nyögi

Mit jelent a mutálódó vírus és miért lesz jó a magyar vakcina?

Az eredmény azonban őket is meglepte, ugyanis

az angliai variáns helyett olyat találtak, amire nem igazán számítottak: egy új, eddig ismeretlen mutáns koronavírus-variánst,

ami jelenleg az új esetek feléért felelős Kaliforniában. A CAL.20C-nek elnevezett vírusvariáns lehet az oka a Dél-Kaliforniában, Los Angeles megyében, januárban tapasztalt kiugróan magas halálozási mutatóknak. Ez azért is figyelemre méltó, mert Kalifornia, annak is ez a része eddig viszonylag jó mutatókkal rendelkezett, okkal feltételezhető tehát, hogy az új mutáns vírus okozza a megugró esetszámokat és mortalitást. 

Jelenleg a méltán világhírű, betegellátásban és kutatómunkában is kiemelkedő Cedars-Sinai Medical Center laborjának munkatársai tesztelik a variánst, és természetesen arra is keresik a választ, hogy a vakcinákkal szemben ellenállóbb-e ez a variáns.

Kapcsolódó
Agyvérzést kapott és kórházba került Dr. Dre

Agyvérzést kapott és kórházba került Dr. Dre

A hatszoros Grammy-díjas rapper azt írta, hogy jó kezekben van, nemsokára hazamehet.

Eric Vail, az új mutáns vírusról megjelent tanulmány szerzője elsősorban a brit kutatók érdemeit ismerte el:

Ha ők nem hívják fel a figyelmünket az új variánsok keresésének fontosságára, nem is tudnánk a kaliforniai mutáns vírusról

– jelentette ki Vail. A vírus ugyanis folyamatosan mutálódik, hogy ki tudja kerülni az immunrendszer és most már a védőoltások által nyújtott védelmet is. „Folyamatosan kell szekvenálnunk a fertőzéseket okozó vírusok genomját, mert állandóan új variánsok jelennek meg, és tudnunk kell ezekről a megfelelő védekezési stratégia kialakítása miatt” – mondta a Sky News riporterének.

A kaliforniai variáns egyik mutációja a vírus tüskefehérjéjét érinti, annak is a receptorkötő részét. Az itt tapasztalt mutációk viszont a korábban sikerrel alkalmazott mesterséges antitest, illetve a már fertőzött, de meggyógyult betegek plazmájával történő kezelések hatástalanságához vezethetnek. Előbbiből kapott Donald Trump is, aki látványosan hamar gyógyult meg a koronavírus fertőzésből, annak ellenére, hogy több, a betegség súlyos lefolyására is hajlamosító rizikófaktorral rendelkezett. Mindenképpen aggasztó lenne tehát, ha az új variáns esetében ezek a kezelési lehetőségek már hatástalanok lennének. Azt, hogy a jelenleg elérhető vakcinák megvédenek-e a kaliforniai mutáns ellen, jelenleg vizsgálják a Cedars-Sinai kutatói. 

A szerző klinikai immunológus-szakorvos. 

(Borítókép: A kaliforniai  Cedars Sinai Medical Center. Fotó: Kirk McKoy / Los Angeles Times / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.

március 4., 13:13

  • Gazdaság
Drasztikus lépésre kényszerült a Nébih, tömeges égetéssel védekeznek a ragályos betegség ellen

Drasztikus lépésre kényszerült a Nébih, tömeges égetéssel védekeznek a ragályos betegség ellen

Egy hatalmas gödörben semmisítik meg a tetemeket Bábolna mellett.

7 órája

  • Gazdaság
Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására

Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására

Egyelőre inkább a bizonytalanság dominálta a részvénypiacokat.

március 4., 09:36

  • Gazdaság
Nagy Márton nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amiket egy ország találgat

Nagy Márton nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amiket egy ország találgat

A miniszter szerint családok százezreinek zsebében maradhat több.

március 4., 17:19

  • Gazdaság
Rendkívüli lépésre szánta el magát a kormány: feltőkésítenék a kkv-kat

Rendkívüli lépésre szánta el magát a kormány: feltőkésítenék a kkv-kat

A Demján Sándor Tőkeprogram egyedi lehetőséget kínál a kis- és középvállalkozások feltőkésítésére.

március 4., 16:23

  • Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Mutatjuk a konkrét hatásokat.

március 4., 13:51

  • Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.

március 4., 11:51

  • Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.

4 órája

  • Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.

8 órája

  • Címlapon
„Heil, Viktor Orbán” – skandálták pucér tiltakozók egy tüntetésen Párizsban

„Heil, Viktor Orbán” – skandálták pucér tiltakozók egy tüntetésen Párizsban

A demonstráció célja a szélsőjobboldali eszmék terjedése elleni tiltakozás volt.

4 órája

  • Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.

március 3., 17:58

  • Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.

március 3., 15:51

  • Gazdaság
Megtört az átok, tartósan 400 alatt a forint

Megtört az átok, tartósan 400 alatt a forint

Folyamatos az erősödés.

március 5., 07:01

  • Gazdaság
Tarolt egy napelemes cég, összesen hét magyar vállalat hódítja meg Európát

Tarolt egy napelemes cég, összesen hét magyar vállalat hódítja meg Európát

Kijött a legfrissebb lista.

március 4., 20:28

  • Címlapon
Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát

Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát

J. D. Vance kemény üzenetet küldött válaszul.

2 órája

  • Gazdaság
Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is

Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is

A csokitól a ruhák, a zsugorinflációtól a mosószerek mennek össze.

március 2., 12:14

  • Címlapon
Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték

Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték

A nyertes mintegy 130 millió forintnak örülhet.

1 órája

  • Címlapon
Bezár a Vidámpark Kávézó, mindenki kedvenc helye

Bezár a Vidámpark Kávézó, mindenki kedvenc helye

Az utolsó napon jártunk ott.

55 perce

  • Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.

32 perce

  • Címlapon
Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.

6 órája

  • Gazdaság
Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja

Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja

Forradalmi előrelépés lehet az űrkutatásban.

március 2., 17:22

  • Gazdaság
Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában

Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában

Az előzetesen várt mértéktől így is elmaradtak a számok.

március 3., 14:53

  • Címlapon
Trollkodásból beküldött, MI-generálta képet díjaztak Novák Előd kismama-szépségversenyén

Trollkodásból beküldött, MI-generálta képet díjaztak Novák Előd kismama-szépségversenyén

A fénykép beküldője végül nem részesült díjazásban.

1 órája

  • Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.

március 3., 09:46

  • Gazdaság
Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.

március 3., 10:02

  • Gazdaság
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.

március 3., 12:08

  • Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.

március 3., 08:27

  • Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

A miniszter szerint nem indokolt az emelés.

március 3., 11:01

  • Gazdaság
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket

Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket

Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.

március 3., 11:53