Amikor a járványról beszélünk, felejtsük el végre a politikát!

2021.02.05. 22:07 Módosítva: 2021.02.05. 22:34
A legnagyobb tekintélyű magyar virológusok közül négy tartott kibeszélőt a koronavírusról egy virtuális asztal körül. Élmény volt hallgatni őket.

A remek szakmai anyagokkal jelentkező Kovidők Facebook-oldal egy asztalhoz ültette a virtuális térben a legnevesebb magyar virológusokat, immunológusokat. Kemenesi Gábor virológus, Duda Ernő immunológus, Rusvai Miklós virológus és Tóth Sándor virológus is elfogadta a péntek esti élő Facebook-beszélgetésre a meghívást. A szakma krémjét lehetett hallgatni egy órán keresztül. A Covidnak „köszönhetően” egy olyan tudományos konferencia közepébe csöppentünk, melyről laikusként egyébként tudomásunk sem lett volna, így viszont fürdőzhettünk a magas szintű állásfoglalásokban.

Négy kérdést tettek fel a szervezők, s a kutatók négy körben válaszolhattak rájuk. Az első így hangzott:

Javasolja-e a védőoltás beadását?

Ebben teljes volt az egység, mind a négy meghívott elmondta, hogy minél többet tudunk a betegségről, a szövődményekről, annál biztosabb, hogy bármilyen engedélyezett vakcina jobb, mint elkapni a vírust. Duda Ernő úgy látja, ennek bizonyítéka, amit gyermekorvosokkal beszélgetve hall. Elmondásuk szerint nem telik el nap, amikor ne találkoznának olyan gyerekekkel, akik nem tudtak róla, hogy covidosok voltak, ám hetekkel, hónapokkal később kialakult náluk egy sokszervi megbetegedés, úgynevezett Kawasaki-szerű szindróma.

Rusvai Miklós az oltóanyag mellett érvelve kifejtette, az, hogy a föld népessége ennyire megnőtt, a kötelező védőoltásoknak köszönhető.

Az ember 20 éves koráig 12 kötelező védőoltást kap idehaza, a koronavírus elleni sem sokban különbözik ezektől.

Tóth Sándor úgy véli, a vakcinák kockázata jóval kisebb, mint ami a köztudatban él. A vírus nyomán jelentkező szövődmények kialakulása miatt különösen fontos a vakcinálás, ugyanis súlyos, a mindennapi életet megnehezítő körülményeket okoz a „hosszú Covid”, vagyis a hosszan tartó szövődmények. A vírus manipulálja az immunrendszert, a vakcina erre viszont felkészíti az immunrendszerünket.

Íme a második kérdés: több oltóanyag áll fejlesztés alatt, vagy már engedélyezték, ezek közül melyik oltóanyagtípus a jobb?

Duda Ernő elmondta, a koronavírus profi: 3 gént is hordoz, ami kikapcsolja az elsődleges immunválaszt, ez az úgynevezett interferonreakció. Emellett rengeteg olyan molekuláris mintát hordoz, mely egyezik a szervezetben hordozott sejtek mintázatával, így „rejtve” tud maradni, sőt a saját sejtek pusztítására is rá tudja venni az immunrendszert. Emiatt a szegedi professzor szerint minél kevesebb van a vírusból a vakcinában, annál jobb. Az mRNS-vakcina ilyen, ebben csak egy becsomagolt RNS van, nem elölt vírus vagy vektorvírus. Meglátása szerint a vektorvakcinák, a fehérjealegység-vakcinák és az mRNS-vakcinák a legjobbak.

A pécsi laborban dolgozó Kemenesi Gábor nem tartja szerencsésnek kategorizálni a vakcinákat, sok mindentől függ, hogy hol mit érdemes majd beadni. A mutációk esetében azok a vakcinák szerepelnek jól, amelyekben magas az antigének tartalma. Mivel az inaktiváltvírus-alapú oltóanyag nem működő vírust tartalmaz, nem lát komoly veszélyt a használatában.

Az RNS-alapúak a legjobbak, második az inaktivált, harmadik a vektoralapú, vélte Rusvai professzor, ám megjegyezte, az emberi adenovírust tartalmazó vektorvakcinák esetében fontos, hogy

az európai populáció zömében van neutralizáló ellenanyag, s így ez nem feltétlenül lesz minden esetben a leghatásosabb. Ezért előnyösebbnek tűnik a csimpánz-adenovírust tartalmazó AstraZeneca-vakcina.

Tóth Sándornál az elölt vírust tartalmazó vakcina végzett az első helyen (ilyen a kínai Sinopharmé például), a menekülő vírusok ellen ez adja a legnagyobb védelmet. Másodikként az mRNS-t, harmadikként a csimpánz-adenovírust tartalmazó vakcinát jelölte.

Duda Ernő nem értett egyet azzal, hogy az inaktivált vírus nem tud komplikációt okozni, ugyanis olyan antilipidek termelődhetnek az immunválaszkor, amik akár véralvadáshoz is vezethetnek. Kicsi az esély a probléma kialakulására, de azért megvan. Tóth Sándor erre reagálva azt mondta, sok posztcovidos beteget ismer, de véralvadásos problémával nem találkozott még.

A harmadik kérdés így hangzott: milyen mellékhatásra kell számítani vakcinálásnál, van-e olyan betegség, amely esetén nem érdemes beadni oltást?

Kapcsolódó
Rusvai Miklós: Legalább 10 millió vakcina kell az átoltáshoz

Rusvai Miklós: Legalább 10 millió vakcina kell az átoltáshoz

A víruskutató szerint mintegy ötmillió beoltottra lenne szükség a nyájimmunitáshoz.

Tóth Sándor ötféle mellékhatást, helyesebben mondva nem kívánt oltási reakciót sorolt fel. Kettő megelőzhető, a vakcinában lévő alkotóelemek okozzák. A harmadik az immunrendszer aktiválásával jár együtt. A negyedik csoport az oltás beadásával járó reakció, például a szúrás helyén jelentkező fájdalom, pirosodás, plusz a pszichológiai reakciók. Az ötödik nem is mellékhatás: a beadás környékén történik valamilyen komplikáció, amit ráfogunk a vakcinára.

Duda Ernő erre azt mondta, ezek a reakciók igazából az immunrendszer stimulálása révén alakulnak ki, nem is mellékhatások, az a jó, ha megjelennek, mert ez jelzi az oltóanyag hatásosságát.

A Pfizer-vakcina esetében hozott egy külön példát: egészen kis gyakorisággal (100 ezer/1 fő) anafilaktoid, vagyis súlyos allergiás reakció is előfordulhat az eddigi tapasztalatok szerint, de ezt az orvos helyben el tudja látni. Ez a súlyos asztmásoknál léphet fel.

Kemenesi Gábor némi humorral fűszerezve a beszélgetést azt mondta, egyelőre jó a „felhasználói élménye” a vakcináknak, de mindig érdemes tudományosan kontextusba helyezni magunkat mellékhatásügyben. Rusvai Miklós ezt annyival egészítette ki, hogy sokan a normálisnak tekintett immunreakcióra komoly mellékhatásként néznek, ha például megfájdul a fejük, vagy két napig fáj a karjuk az oltás helyén, az számukra nem hétköznapi, pedig orvosi szemmel az.

Végül az utolsó kérdés: milyen engedélyezési folyamatokat látnak a szakemberek megfelelő feltételnek az oltás felhasználásához?

Duda Ernő éles vonalat húzott a keleti és a nyugati típusú gondolkodást illetően a vakcina felhasználása kapcsán.

Amíg a nyugati szemlélet szerint a legveszélyeztetettebbek, az egészségügyisek kerültek az oltási rendben az első helyre, addig Kínában a munkások, hogy össze ne omoljon a gazdaság.

A keleti hozzáállás szerinte úgy fest, hogy amíg vacakolok a klinikai vizsgálatokkal, addig emberek halnak meg. Nyugaton ellenben a halálozási számoktól függetlenül csak a teljesen biztonságos, klinikai vizsgálatokkal igazolt vakcina jöhet szóba.

Nem tudom, melyik a jobb felfogás, de az után, amit átéltünk, Nyugaton is el fognak gondolkozni rajta, hogy a mostani protokoll szerint kell-e szervezni a klinikai vizsgálati fázisokat.

A legtöbb cég már egybevont 3 fázisból kettőt. Plusz a jóváhagyó hatóság folyamatosan követhette a fázisok során az eredményeket összegző dokumentumokat, nem kellett a régi rend szerint megvárni a 10 ezer oldalas teljes vizsgálati anyagot.

Kemenesi Gábor itt is rövid volt: szerinte a tudomány szilárd objektivitását alapul véve szemlélődjünk ebben a témában is.

Tóth Sándor viszont „kifejtős” volt.

Mi a nyugati kultúrában kicsit papírfetisiszták vagyunk az élet minden területén. Ha van jogosítványom, nincs kérdés a rendőr részéről. Hasonló a helyzet a vakcinával.

Rámutatott, mi Magyarországon a globális gyógyszerhatóságok közül az amerikai FDA-hez és az európai EMA-hoz igazodunk, eszerint jártunk el. A beszélgetés végén megfogalmazta az este egyik legfontosabb üzenetét:

Szépen kérek mindenkit, hogy ne keverjük össze az egészségügyi szükségletet a politikával! Amikor a járványról beszélünk, felejtsük el végre a politikát!

Végezetül megjegyezte, már előrehaladott állapotban van egy orrcseppformátumú amerikai vakcina, mely mRNS-alapú, ám egyelőre nem tudjuk, hogy működik-e, de lehet, hogy ez lesz a jövő vakcinája.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.

március 3., 13:24

  • Gazdaság
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.

2 órája

  • Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.

március 3., 15:51

  • Címlapon
Nagy Márton: 2028-ra jön a 400 ezer forintos minimálbér

Nagy Márton: 2028-ra jön a 400 ezer forintos minimálbér

Varga Mihály szerint visszatérhet a gazdasági növekedés, Nagy Elek pedig tudásalapú kamarát hirdetett az MKIK gazdasági évnyitóján.

2 órája

  • Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.

március 4., 09:16

  • Gazdaság
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.

március 3., 12:08

  • Gazdaság
Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Az igazgatósági ülésen a mesterséges intelligencia mindennapi használata is szóba került.

március 3., 17:00

  • Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.

március 3., 17:58

  • Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.

március 3., 17:58

  • Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.

március 4., 11:51

  • Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

6 órája

  • Gazdaság
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket

Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket

Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.

március 3., 11:53

  • Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Mutatjuk a konkrét hatásokat.

március 4., 13:51

  • Gazdaság
Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra

Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra

Ha nem sikerül megállapodni, jöhetnek a hatósági árak.

március 1., 14:26

  • Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.

3 órája

  • Gazdaság
Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására

Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására

Egyelőre inkább a bizonytalanság dominálta a részvénypiacokat.

március 4., 09:36

  • Gazdaság
Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.

március 3., 10:02

  • Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.

március 4., 13:13

  • Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.

március 3., 09:46

  • Gazdaság
Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye

Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye

A Luxorral ketten is nagy összeget kaszáltak.

március 1., 20:46

  • Gazdaság
Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is

Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is

A csokitól a ruhák, a zsugorinflációtól a mosószerek mennek össze.

március 2., 12:14

  • Gazdaság
Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta

Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta

Volt nagy veszekedés, kiviharzás a Fehér Házból, még a forint is hátraarcot vett.

március 2., 06:06

  • Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.

március 3., 05:53

  • Címlapon
Az EUFOR megerősíti katonai jelenlétét Bosznia-Hercegovinában Milorad Dodik miatt

Az EUFOR megerősíti katonai jelenlétét Bosznia-Hercegovinában Milorad Dodik miatt

Az indokolás szerint egyre inkább próbálják aláásni az ország alkotmányos rendjét.

1 órája

  • Gazdaság
Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert

Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert

A külgazdasági és külügyminiszter azonnali intézkedéseket sürget.

március 1., 17:54

  • Gazdaság
Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja

Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja

Forradalmi előrelépés lehet az űrkutatásban.

március 2., 17:22

  • Gazdaság
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak

Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak

Csaknem 650 millió forintot nyert egy játékos.

március 2., 17:19

  • Címlapon
„A magyarok egészsége többet érdemel” – utcára vonultak az orvosok

„A magyarok egészsége többet érdemel” – utcára vonultak az orvosok

A döntéshozóktól azt várják, hogy emeljék meg az egészségügy finanszírozását.

17 perce