Elkelt a balatonszemesi kemping is

2021.02.10. 11:25

Sikeres volt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. árverése, ahol egy ismeretlen licitáló szerezte meg az állami tulajdonban lévő Balatoni Hajózási Zrt. által eladásra meghirdetett balatonszemesi Hattyú kempinget – derül ki az MNV aukciós oldaláról. Licitálni január 20-tól lehetett.

Az utolsó napokban futott be egy ajánlat a kikiáltási áron, ami egymilliárd-tizenhatmillió forint volt.

Ez már a második kísérlet volt a balatonszemesi kemping eladására, de az őszi forduló nem járt sikerrel — írta az Mfor.hu.

Kapcsolódó

Akinek van fölösleges 3,6 milliárdja, már licitálhat is a nemzeti vagyonkezelő árverésén

Négy balatoni, és egy óbudai üdülőingatlant bocsátanak aukcióra.

Az eladás után nem lesz kötelező megtartani a kemping funkciót, akár luxus apartmanház is felhúzható, amelynek révén vélhetően gyorsabban megtérülhet a befektetés. Ettől félnek a helyiek is, akik egy petícióval és civil összefogással próbálják elérni, hogy a jelenlegi kemping-funkció megmaradjon. Néhány nap alatt négyszáznál is több aláírás gyűlt össze a mintegy kétezer lakosú faluban.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Kemény pofonba szaladt bele a forint

Kemény pofonba szaladt bele a forint

Rögtön kétéves mélyponttal indul az év.

január 2., 19:46

  • Gazdaság
Pénzkapun léptek át, akik ide tették a forintjukat, és még koránt sincs vége

Pénzkapun léptek át, akik ide tették a forintjukat, és még koránt sincs vége

Igaz a mondás, hogy bátraké a szerencse.

4 órája

  • Gazdaság
Mélyrepülésben a forint, ismét 415 felett jár az euró

Mélyrepülésben a forint, ismét 415 felett jár az euró

Egyetlen óra leforgása alatt csaknem két forinttal drágult az euró.

január 3., 11:45

  • Gazdaság
Öveket becsatolni: egekben a gáz és az olaj ára

Öveket becsatolni: egekben a gáz és az olaj ára

Ezt nem csak a benzinkutakon fizetjük majd meg.

január 2., 19:04

  • Gazdaság
Még ma guruljon el a kútra, ha spórolna: szombattól tovább drágul az üzemanyag

Még ma guruljon el a kútra, ha spórolna: szombattól tovább drágul az üzemanyag

A drágulás főként a forint dollárral szembeni gyengülésének köszönhető.

január 3., 10:46

  • Gazdaság
Orbán Viktor bejelentése eldöntötte, mi lesz az év legfontosabb kérdése, de most jön a java

Orbán Viktor bejelentése eldöntötte, mi lesz az év legfontosabb kérdése, de most jön a java

Ez a 2026-os választásokon mindent felülírhat.

január 3., 07:35

  • Címlapon
Hosszú Katinka bejelentette, hogy visszavonul

Hosszú Katinka bejelentette, hogy visszavonul

Az olimpiai bajnok úszó reméli, hogy a következő években megoszthatja szenvedélyét másokkal.

4 órája

  • Gazdaság
Nyugtalanító adatok érkeztek Magyarország egyik legfontosabb mutatójáról

Nyugtalanító adatok érkeztek Magyarország egyik legfontosabb mutatójáról

Nagy hatással lehet a forintra is.

január 3., 08:31

  • Gazdaság
A munkavállalók nagy része alacsony mentális állóképességgel rendelkezik

A munkavállalók nagy része alacsony mentális állóképességgel rendelkezik

Mekkora a reziliencia jelentősége a munkában?

január 1., 13:22

  • Gazdaság
Itt a január, csak kapkodjuk a fejünket, annyi változás jön a bankoknál

Itt a január, csak kapkodjuk a fejünket, annyi változás jön a bankoknál

Jön a drágulási hullám.

január 3., 19:18

  • Gazdaság
Rákra figyelmeztető címkét kaphatnak az alkoholos italok

Rákra figyelmeztető címkét kaphatnak az alkoholos italok

Ez pedig jelentős változásokat hozhat a tőzsdén.

január 3., 18:23

  • Gazdaság
Sorjáznak az állami ösztönzők, de vajon enyhül-e a lakhatási válság?

Sorjáznak az állami ösztönzők, de vajon enyhül-e a lakhatási válság?

Összeszedtük a 2025-ös lakhatást könnyíteni szándékozó kormányzati programokat.

január 2., 17:12

  • Gazdaság
Minden fiatal erre a hitelre csap majd le 2025-ben?

Minden fiatal erre a hitelre csap majd le 2025-ben?

Már van elérhető munkáshitel-ajánlat, de érdemes akciókra várni.

január 2., 14:39

  • Gazdaság
A következő tíz napban sem lesz tartós fagy, ami megtizedelné a kártevőket

A következő tíz napban sem lesz tartós fagy, ami megtizedelné a kártevőket

Mínusz tíz fok alatti érték sehol sem valószínű az országban.

január 2., 14:55

  • Gazdaság
Itt a nagy forintrejtély, amiről Orbán Viktornak aggasztó elmélete van

Itt a nagy forintrejtély, amiről Orbán Viktornak aggasztó elmélete van

A minden magyar életét érintő talány megfejtését kerestük.

január 1., 15:33

  • Gazdaság
Kevesebb hosszú hétvégénk lesz 2025-ben, mint 2024-ben volt

Kevesebb hosszú hétvégénk lesz 2025-ben, mint 2024-ben volt

A ledolgozós hétvégék száma viszont nem csökkent.

január 1., 12:38

  • Gazdaság
2024 is bebizonyította: a Suzuki a magyarok autója

2024 is bebizonyította: a Suzuki a magyarok autója

Ismét piacvezető a Suzuki a hazai személyautóknál.

január 2., 13:50

  • Gazdaság
Orbán Viktor új csúcsminisztere megjelent a Facebookon

Orbán Viktor új csúcsminisztere megjelent a Facebookon

A miniszterelnök szerint kell egy Erhard, aki korábban Matolcsy György volt.

január 2., 11:07

  • Címlapon
Ma már boldog-boldogtalan „tatovírozva” van, ez pedig nem jó

Ma már boldog-boldogtalan „tatovírozva” van, ez pedig nem jó

Jelentés nélküli felhígult népdivat.

6 órája

  • Gazdaság
A világban uralkodó bizonytalansággal beköszöntött a modern kori aranyláz

A világban uralkodó bizonytalansággal beköszöntött a modern kori aranyláz

Az arany ára történelmi csúcsra emelkedett 2024-ben.

január 2., 09:19

  • Gazdaság
Miközben a magyar gazdaság bukdácsol, a magyar tőzsde halmozza a rekordokat

Miközben a magyar gazdaság bukdácsol, a magyar tőzsde halmozza a rekordokat

Új szereplő és több rekord is született 2024-ben a Budapesti Értéktőzsdén.

január 2., 14:07

  • Gazdaság
Erre kell készülni: 2025-ben drágább lehet az online vásárlás

Erre kell készülni: 2025-ben drágább lehet az online vásárlás

Hullámvasutazást és elbocsátásokat hozhat 2025 – már nem várnak mindenkit tárt karokkal.

január 2., 12:45

  • Gazdaság
Leállt az orosz földgáz ukrajnai tranzitja – van, aki örül, van, aki nem

Leállt az orosz földgáz ukrajnai tranzitja – van, aki örül, van, aki nem

Magyarország ellátása zavartalan.

január 1., 19:06

  • Címlapon
Átalakuló parkolás: Értem, hogy meg van szorítva a főváros, de ne rólunk húzzanak le minden bőrt

Átalakuló parkolás: Értem, hogy meg van szorítva a főváros, de ne rólunk húzzanak le minden bőrt

Az Index összegyűjtötte az alapvető változásokat, és utánajárt, hogy Európa más nagyvárosaiban milyen a parkolási helyzet.

4 órája