Holnaptól nincs tb-potyázás?

DSZZS20180716013
2021.02.11. 08:15
Vége a türelmi időnek, a potyautastörvény szigora most éri utol azokat, akik legalább hathavi egészségügyi szolgáltatási járulékkal tartoznak a NAV-nak.
Kapcsolódó
Nincs tb-tartozásuk, mégis behajthatja a NAV

Nincs tb-tartozásuk, mégis behajthatja a NAV

A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete különös dolgot észlelt.

Napokon belül lejár a türelmi idő, február 12-től érvénytelenek lesznek azoknak a tajszámai, akik hathavi vagy annál is több egészségügyi szolgáltatási járuléktartozást halmoztak fel. Mindez az jelenti, hogy aki nem rendelkezik érvényes tajkártyával, ő ugyan továbbra is jogosult az állami egészségügyi ellátásra, megkapja a szükséges kezelést, kezeléseket, majd utána számlát is az adott beavatkozásról. Listaáron.

A Pénzügyminisztérium jelenleg több mint 70 ezerre teszi azoknak a magyaroknak a számát, akik most kihullanak a rendszerből, azaz a jogosultak és a biztosítottak köréből, mert tartoznak azzal a bizonyos hathavi összeggel.

(A tavalyi havi 7710, valamint napi 257 forint után az év elejétől már havonta 8 ezer forintot kell fizetniük az érintetteknek, ami napi bontásban 270 forintra módosult.)

Friss információ, hogy a koronavírus elleni oltás ingyenes, a vakcinát az is megkapja, akinek nagyobb járuléktartozás miatt pénteken vagy később érvénytelenítik a tajszámát – közölte a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára legutóbb a Magyar Nemzettel.

Az információt azóta az Indexnek küldött levelében a NEAK is megerősítette, hogy a Covid-19 vírus elleni védőoltást a kormány térítésmentesen biztosítja azok számára, akik igénylik. 

Így a biztosítási rendszerből kiesők is kapnak védőoltást, akiknek érvénytelenítették a tajszámát. 

Ki számít biztosítottnak, akit ingyen látnak el a hazai egészségügyben?

Egyfelől beszélhetünk biztosítottakról és olyanokról, akik a biztosítottakon túl különböző jogcímeken jogosultak az egészségügyi szolgáltatásra. Előbbiek jellemzően a teljes vagy részmunkaidőben dolgozók, az álláskeresési támogatásban részesülők, bizonyos őstermelők, valamint az egyéni és társas vállalkozók. Utóbbiak zömmel a nyugdíjasok, a nappalis diákok, a megváltozott munkaképességűek, valamint azok, akik anyasági/apasági támogatásokat (csed, gyed stb.) kapnak vagy szociálisan rászorulnak. Őket mind ellátják anélkül a hazai egészségügyben, hogy utána a NAV kiállítaná számukra a szolgáltatásról a számlát. Ha az illető nem biztosított, sem más jogcímen nem jogosult egészségügyi szolgáltatásra, egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie.

Érvényes vs. érvénytelen tajkártya

2020. július 1-jén lépett életbe a 2019 decemberében megszavazott, legtöbbször potyautastörvénynek nevezett új szabályozás, amely kizárja az ingyenes állami egészségügyből mindazokat, akik hat hónapig nem fizetik a társadalombiztosítási járulékot.

A kormány végül nem váltotta be az ígéretét, miszerint ezalól kivételt képeznek majd a sürgősségi, életmentő ellátások.

Tavaly augusztus végén váratlanul megjelent egy Emberi Erőforrások Minisztériuma által jegyzett rendelet, amely kimondta: akinek a tartozás miatt érvénytelenítik a tajszámát, mégis fizetnie kell a sürgősségi ellátásokért. Ezek után szakmai és lakossági oldalról is viszonylag sűrűn megfogalmazódó kritika, hogy az

új törvény a legkiszolgáltatottabbak, például az önhibájukon kívül nem dolgozókat hozza csak még méltatlanabb helyzetbe.

A kritikák élét tompítja: van többnyire 45 napos türelmi idő a rendszerben, mikortól egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetni. Ha például valaki dolgozott, ám megszűnt a munkaviszonya, és még nem talált újat, akkor újabb 45 napig még jogosult az egészségügyi szolgáltatásra. Feltéve, hogy a megszűnés előtt megszakítás nélkül legalább 45 napig be volt jelentve.

A fizetési kötelezettség értelemszerűen megszűnik, ha biztosítási jogviszonyunk lesz, vagy más jogcímen jogosultságot szerzünk az egészségügyi szolgáltatásra. Az egészségügyi szolgáltatási járulékot helyettünk megfizetheti más személy vagy szerv is, ehhez viszont minden esetben szükség van a NAV jóváhagyására. Ezt az átvállalást az ún. T1011U jelű adatlap adatlapon kell bejelenteni.

A tajszám legkorábban a tartozás megfizetése utáni naptól lesz újra érvényes. Akinek például vagyoni vagy szociális helyzetéből eredően járulékfizetési problémája van, nem tudja befizetni határidőre az egészségügyi szolgáltatási járulékot, kérhet részletfizetést, halasztást vagy mérséklést a NAV-tól, azonban csak akkor, ha ennek fennállnak a törvényi feltételei.

Kapcsolódó

Biztos, hogy rendben van a tb-je?

Összegyűjtöttük a legfontosabb szabályokat az egészségügyi szolgáltatási járulékról.

(Borítókép:  Egy budapesti rendelőintézet váróterme 2018-ban. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

március 24., 15:35

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

március 24., 10:41

  • Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Maradt a múlt héten tapasztalt szint.

március 24., 07:21

  • Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Kihúzták a nyerőszámokat.

március 23., 16:58

  • Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Megjelentek a részletek a jogszabályról.

március 24., 06:44

  • Gazdaság
Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára

Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára

A bankok ezért a neobankot is táncba hívnák, ahogy arról az Index elsőként beszámolt.

3 órája

  • Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.

március 24., 14:03

  • Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Több hiányosság is előjött.

március 24., 11:44

  • Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.

március 24., 13:23

  • Gazdaság
Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk

Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk

Novák Előd törvényjavaslatot is benyújtott az ügy érdekében.

március 25., 10:35

  • Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

Szakértő magyarázza el a földrengés okát.

2 órája

  • Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.

8 órája

  • Címlapon
Megszólalt a külügy, nincs magyar érintettje a thaiföldi földrengésnek

Megszólalt a külügy, nincs magyar érintettje a thaiföldi földrengésnek

A bangkoki magyar nagykövetség továbbra is folyamatosan elérhető.

51 perce

  • Címlapon
Lucernaföldön vesztegel a Honvédelmi Minisztérium milliókkal támogatott repülőgépe

Lucernaföldön vesztegel a Honvédelmi Minisztérium milliókkal támogatott repülőgépe

A rendőrség nyomozást indított, a Magyar Honvédség már szervezi a visszaszállítást.

7 órája

  • Címlapon
Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt

Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt

A politológus szerint a „pályatársak” közül túl sokan vehetik magukra a miniszter kijelentéseit.

5 órája

  • Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek

Ezek a számok 425 millió forintot értek

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.

március 22., 20:49

  • Gazdaság
Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki

Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki

Meg is lett a jutalma.

március 25., 06:20

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Számokat is közzétett a miniszterelnök.

március 23., 11:47

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.

március 21., 18:42

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.

március 22., 19:21

  • Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.

március 22., 09:48

  • Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.

március 22., 17:34

  • Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

Varga Mihályék léptek.

március 22., 11:37