Palkovics: Békéscsaba és Gyula lehet a repülőgépipar központja
Két éve dolgozik a kormány a magyarországi hadiipar újraélesztésén, e szempontból hat területre osztották Magyarországot. A repülőgépipar központja Békéscsaba és Gyula lehet – jelentette ki a Békéscsabai Szakképzési Centrumban Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. A tárca vezetője Gyulán megtekintette az épülő Airbus-gyárat, Békéscsabán a repülőtér fejlesztése mellett a felépülő gyárhoz kapcsolódó szakképzési kérdésekről is egyeztetett. A miniszter a látogatás végén kifejtette:
A gyártelepítés sikeréhez fejleszteni kell a békéscsabai repülőteret, emellett biztosítani kell egyetemi és szakképzési szinten is a megfelelő repüléstechnikai oktatói tudást, továbbá szükség van a képzési eszközpark fejlesztésére és a már elvándorolt szakemberek visszacsábítására.
A békéscsabai repülőtér fejlesztésének előkészítésére múlt év végén 154 millió forintot biztosított a kormány, jelenleg a részletes tervek kidolgozása folyik. Az MTI információi szerint szó van a futópálya 1800, illetve 2500 méteres meghosszabbításáról is, amely alkalmassá tenné közepes méretű utasszállító és teherszállító gépek fogadására is. A tényleges munkálatok várhatóan jövőre indulnak.
A gyulai gyár építéséhez kapcsolódóan a Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) egyik tagintézményében februárban indult el a közel 2,2 milliárd forintos fémipari képzőközpont kialakítása, amely a térség legmodernebb méréstechnikai és anyagvizsgáló laboratóriuma, automatizációs és szimulációs kabinetje lesz. A központ kifejezetten a Gyulára települő Airbus-beruházás miatt vált szükségessé, ugyanis a cég számára itt képezik majd a szakembereket. A Trefort Ágostonról elnevezett intézménybe kerülő eszközök többsége eddig nem volt elérhető Magyarországon. A tárcavezető reményét fejezte ki, hogy Békéscsabán és környékén tíz év múlva olyan környezet alakul ki, mint amilyet Kecskeméten a Mercedes beruházása indított el.
Görgényi Ernő, Gyula polgármestere hangsúlyozta, hogy a városban a relégyár 1979-es megnyitása óta nem jött létre termelőüzem, így a város és a térség számára is kiemelten fontos a már épülő Airbus-gyár, amely a tervek szerint 2022 tavaszán kezdheti meg a termelést.