Nyereséggel zárt tavaly az ANY Biztonsági Nyomda

2021.03.11. 20:58

Tavaly 27,4 milliárd forint nettó árbevételt ért el az ANY Biztonsági Nyomda, 6,7 milliárd forinttal, azaz 19,65 százalékkal kevesebbet, mint a megelőző évben. A nettó eredmény 785 millió forintot tett ki, ami 488 millió forintos, azaz 38,33 százalékos csökkenést jelent 2019-hez képest – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti nyereség (EBIDTA) 2020-ban 2,996 milliárd forint volt, ez 376 millió forinttal kevesebb az előző időszakhoz képest.

Zsámboki Gábor, az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. vezérigazgatója a jelentés publikálásakor kiemelte: nyereséges esztendőt tudhatnak maguk mögött, annak dacára is, hogy a részvénytársaság megalakulása óta soha nem szembesült olyan kihívásokkal, mint 2020-ban. Hozzátette, hogy tavaly március első napjaiban sikerült olyan döntéseket hozni, amelyek egyszerre tették lehetővé a munkahelyek és a pénzügyi stabilitás megőrzését. Termékeik piacait lelassította a járvány, így több idő és energia jutott a technológia és a kapacitások fejlesztésére.

Az ANY Biztonsági Nyomda részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén a prémium kategóriában kereskednek, a papír csütörtökön 1360 forinton zárt, az elmúlt egy évben a legalacsonyabb árfolyama 1025 forint, a legmagasabb 1400 forint volt.

Tegnap írtunk arról, hogy az ANY Biztonsági Nyomda fogja gyártani az oltási igazolványokat is, amelyről 2023. március 1-ig szóló szerződést írt alá a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt-vel.