Végre-valahára megkapták fizetésük egy részét a Dunaferr dolgozói

2021.04.14. 14:27

Késve, csúsztatva, de a lényeg, hogy végül megkapták a márciusi bérük egy részét a Dunaferr dolgozói. A duol.hu még hétfőn írta meg, hogy a fizetések 200 ezer forintnál nem nagyobb első részletét késő délután megkapták a munkavállalók. (Ez a fizetési konstrukció A munka törvénykönyvébe ütközik.)

A portál a vállalat RMS- és HR-igazgatójára, Sevcsik Mónikára hivatkozva azt írta, banktechnikai okok álltak a háttérben, nem tudták forintra váltani az összeget, amiből a béreket állták volna. A Világgazdaság azonban úgy tudja, az összeg meg sem érkezett az osztrák Safin cégtől, mely alapanyaggal látja el a Dunaferrt, egyben minden bevételét kezeli.

A Dunaferr korábban levélben azt ígérte a dolgozóknak, hogy a márciusi bér első részletét április 10-ig utalja, ez érkezett meg késve. Hétfőn a duol.hu-nak a gyár előtt nyilatkozva mondta el Molnár László, a Dunaferr Vasas Szakszervezet elnöke, hogy

a dolgozók egy csoportja hétfő délelőtt megpróbált feljutni az irodaépület felső emeletére. Azt szerették volna megtudni az egyik vezetőtől, hogy hol van a pénzük.

A portál úgy tudja, meghiúsult az akció, de Sevcsik Mónikának eljuttattak egy petíciót az ügyben.

Kapcsolódó
Dob-e mentőövet a kormány a lassan leálló Dunaferrnek?

Dob-e mentőövet a kormány a lassan leálló Dunaferrnek?

Végrehajtás, fizetési meghagyás, bérgondok.

A Dunaferr hónapok óta rohan a vesztébe, hosszú cikkben írtunk erről. A társaság ezer sebből vérzik: tavaly augusztusban felmondták a munkavállalók kollektív szerződését, azóta több részletben, csúsztatva kapják csak a fizetést a dolgozók. 2020 szeptember óta nem volt megválasztott igazgatósága a vállalatnak. A szakszervezeti vezetők egy részét – köztük a fent nyilatkozó Molnár Lászlót – decemberben elbocsátották. A cég hatalmas adósságot görget.

Bár március végén a tisztújító közgyűlésen megválasztották a vállalat új tisztségviselőit, az ISD Dunaferr ügyvezetése nem fogadta el a döntések jogszerűségét.

A Dunaferr-sztori hátterében a vállalat kisebbségi és többségi tulajdonosainak érdekütközése áll.

Bár március 17-én az akkori ügyvezetés közölte, megállapodott a várva várt befektetővel, s a szerződés hatálybalépésével végre biztosítva lesz a hosszú távú, stabil működés, egyelőre sem azt nem tudni, ki az új befektető, sem azt, mikortól lép életbe a megállapodás.

A Dunaferr ügyében számos kérdést tettünk fel a vállalatnak korábban, ígértek válaszokat, nem kaptuk meg őket. Interjút is kértünk Jevgenyij Tankilevics legfőbb általános vezérigazgató-helyettestől, de nem vállalta a beszélgetést. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen

Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen

A közösségi médiában is felelősek lesznek a kiadók a cikkeik alatti gyűlölködő tartalmakért.

február 28., 13:09

  • Gazdaság
Újabb rekordról számolt be a 4iG 2024-ből

Újabb rekordról számolt be a 4iG 2024-ből

Nyilvánosságra került a negyedik negyedéves jelentés.

február 28., 18:50

  • Gazdaság
A BDPST Group értékesítette az Andrássy-kúriát

A BDPST Group értékesítette az Andrássy-kúriát

A tokaji régió turizmusa továbbra is központi elem lesz a cégcsoport számára.

február 28., 18:15

  • Gazdaság
Index-számítás: jön az 5 százalékos lakáshitel – ezt okozhatja a piacon

Index-számítás: jön az 5 százalékos lakáshitel – ezt okozhatja a piacon

Megálljt parancsolhat az ingatlanpiaci túlárazásnak.

február 28., 17:12

  • Gazdaság
Bejelentést tettek a Simon’s Burger tulajdonosai, irány New York

Bejelentést tettek a Simon’s Burger tulajdonosai, irány New York

2023-ban árbevételük megközelítette az egymilliárd forintot.

február 28., 15:19

  • Gazdaság
Krisztinavárosi lakóotthon lett az év legjobb lakóingatlan fejlesztése

Krisztinavárosi lakóotthon lett az év legjobb lakóingatlan fejlesztése

Tizenötödik alkalommal rendezték meg Az év irodája versenyt.

február 28., 17:11

  • Gazdaság
Térképen a 2024-ben megfiatalodott gyorsforgalmi utak

Térképen a 2024-ben megfiatalodott gyorsforgalmi utak

5,1 millió négyzetméteren cserélte a tönkrement, elhasznált burkolatot új aszfaltra.

8 órája

  • Gazdaság
Padlóra küldte a forintot a Trump–Zelenszkij-vita

Padlóra küldte a forintot a Trump–Zelenszkij-vita

Átszakadt a 400-as lélektani határ.

március 1., 09:22

  • Címlapon
Robert Fico elállhat a vétótól, egyedül maradhat Orbán Viktor az EU-csúcson

Robert Fico elállhat a vétótól, egyedül maradhat Orbán Viktor az EU-csúcson

A magyar miniszterelnök szerint az Unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.

39 perce

  • Gazdaság
Megnyugtatta a nyugdíjasokat a Nemzetgazdasági Minisztérium, ez a helyzet az áfavisszatérítéssel

Megnyugtatta a nyugdíjasokat a Nemzetgazdasági Minisztérium, ez a helyzet az áfavisszatérítéssel

Hosszú közleményt adott ki a szaktárca a témában.

február 28., 19:13

  • Címlapon
Manfred Weber: Elegünk van Orbán Viktorból

Manfred Weber: Elegünk van Orbán Viktorból

Elkezdődött az adok-kapok Brüsszelben.

6 órája

  • Címlapon
Az volt az árulás, hogy Ukrajnát liberális utópiával hitegették – véli a magyar szakértő

Az volt az árulás, hogy Ukrajnát liberális utópiával hitegették – véli a magyar szakértő

Hiába hirdették a földi paradicsomot, a tökéletes társadalom eljövetelét, a történelem hamar rácáfolt.

1 órája

  • Címlapon
Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Nagy bajban az ipari termelés.

10 órája

  • Címlapon
FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója

FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója

Ruttkay Zsófia a sorozat díszbemutatóján viselte a felsőt.

4 órája

  • Gazdaság
Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött

Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött

A másfél milliárd dollárnyi összeghez a „teljes átmosás” után készpénzként juthatnak hozzá.

február 27., 11:11

  • Gazdaság
Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye

Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye

A Luxorral ketten is nagy összeget kaszáltak.

március 1., 20:46

  • Gazdaság
Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert

Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert

A külgazdasági és külügyminiszter azonnali intézkedéseket sürget.

március 1., 17:54

  • Gazdaság
Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra

Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra

Ha nem sikerül megállapodni, jöhetnek a hatósági árak.

március 1., 14:26

  • Gazdaság
Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon

Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon

Március első napján ismét kevesebbért tankolhatunk.

február 28., 12:24

  • Címlapon
Somogyi Zoltán: Nagyobb lehet a baj, ezért hozhatta előbbre a Fidesz a pénzosztásokat

Somogyi Zoltán: Nagyobb lehet a baj, ezért hozhatta előbbre a Fidesz a pénzosztásokat

A kormány tudja, nehezebb egy csalódott szavazót visszaszerezni, mint egy bizonytalant megtartani.

53 perce

  • Gazdaság
Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt

Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt

Az utolsó pillanatban vette észre a hibát a bank.

február 28., 11:06

  • Gazdaság
Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele

Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele

Összefoglaltuk, mit kell róla tudni.

február 27., 14:35

  • Címlapon
A Betyársereg várta az antifa támadások nem bináris vádlottját a bíróság előtt

A Betyársereg várta az antifa támadások nem bináris vádlottját a bíróság előtt

Tanúkat hallgatott meg a bíróság, a német vádlott nem akart vallomást tenni.

6 órája

  • Címlapon
Lázár János lemondott, de már az utódja is megvan a választókerületben

Lázár János lemondott, de már az utódja is megvan a választókerületben

A miniszter már korábban is beszélt terveiről.

3 órája