- Gazdaság
- szép-kártya
- covid-19
- kereskedelem
- szálláshely
- idegenforgalom
- vendéglátás
- turizmus
- szolgáltatás
Megjelent a rendelet: megkönnyítik a Szép-kártyán felhalmozott pénz felhasználását
Idén év végéig a Széchenyi Pihenő Kártyával bármelyik alszámláról lehet költeni a Szép-kártya által engedélyezett célokra – derül ki a Magyar Közlönyben megjelent új rendeletből.
A koronavírus-járvány ideje alatt sokaknál halmozódott fel béren kívüli juttatásként jelentős összeg Szép-kártyán, ezen helyzet megoldására született meg az a jogszabály, amely átmenetileg lehetővé teszi az alszámlák közötti átjárhatóságot.
A kormányrendelet szerint a Szép-kártyával az eredeti alszámlánál meghatározott tevékenységi körbe tartozó szolgáltatás ellenértékének megfizetésére egy másik alszámlán lévő egyenleg is elfogadható, illetve a kártyabirtokos az egyes alszámlákon lévő pénzeszközt másik alszámlánál meghatározott szolgáltatás ellenértékének megfizetésére is felhasználhatja.
A könnyítés szerint tehát például a szálláshely- vagy a szabadidőzsebből is lehet költeni vendéglátásra, és fordítva. A rendelet a kihirdetését követő 10. napon, vagyis április 25-én lép hatályba.