Pongrác
11 °C
27 °C

Hajléktalanok voltak, nyertek a lottón, és ma is jól élnek belőle

2021.04.18. 18:06
A győri Andraschek házaspár fedél nélkül tengette életét, amikor a szeszélyes Fortuna gondolt egyet, és 626 millió forintos lottónyereményhez juttatta őket. Andraschekék története azért különleges, mert lottónyertesként vállalják a nyilvánosságot, szívesen beszélnek anyagi helyzetük alakulásáról, sikereikről, kudarcaikról, az életük örömeiről, hétköznapi eseményeiről. És azért is különlegesek ők, mert a szinte felfoghatatlan nagyságú nyereményt nem szórták szét luxusdolgokra, hanem ma is a jó gazda gondosságával kezelik. És úgy élnek belőle, mint a mesék hősei, akiknek a története mindig úgy végződik, hogy és boldogan éltek...

3, 7, 8, 16, 17, 21, 24 – ezek voltak azok a skandináv lottón megtett számok, amelyek meghozták a szerencsét a győri hajléktalan házaspárnak. Tényleg nyomorúságosan nehéz volt az életük, volt, hogy hajléktalanszállón is éltek, aztán bérlakásról bérlakásra költöztek, súlyos anyagi gondokkal kellett megküzdeniük. Volt, hogy kenyérgondjaik akadtak, a számlák befizetésével is gyakran elmaradtak.

Andraschek László és felesége, Anikó asszony 2013-ban 626 millió forintnyi nyereménynek köszönhette a hirtelen jött gazdagságot.

A vírusjárvány az Andraschek család életét is megnehezítette, Andraschek Lászlónét telefonon értük el. Az Indexnek elmondta, hogy férjét és őt is beoltották már, a férje már a második oltást is megkapta, ő még vár az ismétlő oltásra, szerencsére nem kapták el a betegséget.

Anikó asszony elég nagy türelemmel fogadja még ma is a sajtó érdeklődését, készségesen elmondta nekünk is, hogy a lottónyereményből évekkel ezelőtt ingatlanokat vettek maguknak és a gyerekeiknek is, vállalkozni is kezdtek, nyitottak egy kávézót, ám ez nem jött be, veszteségesnek bizonyult. „Rengeteg volt vele a gondunk, és bérleményként nem éri meg foglalkozni vele, ezért piacra dobtuk” – mondta. Ugyanakkor annak idején lakásokat is vásároltak. 

Kérdésemre, hogy a járvány milyen hatással van az üzleti lehetőségeikre, az asszony elmondta, hogy most nincs kereslet az ingatlanok iránt, de nekik sikerült kiadniuk a sajátjaikat albérlőknek. „Ezek az ingatlanok lakások, nem tudom, hogy az áruk mennyivel ment most föl, mert eladással nem foglalkozunk jelen pillanatban” – tette hozzá.

Az Audi-gyár vonzáskörzetében nyilván nem jelent gondot a kiadásuk, ezért jó döntésnek tűnik, hogy nem gondolnak az eladásukra, a járvány miatt az ingatlanpiac most áll. Kérdésemre, hogy hány lakást tudnak kiadni összesen, elmondta, hogy „négyet-ötöt”. Vagyis a lottónyeremény egy részét befektették, és abból élnek, ami ebből befolyik. Kérdésemre, hogy ezek szerint a nyeremény egy részéhez nem is nyúltak hozzá, vagyis még az eredeti nyereményből is maradt-e, azt válaszolta, hogy „még akad”.

A korábbi sajtóértesülések szerint a férje megbetegedett, a hogylétére vonatkozó kérdésemre elmondta, hogy „megvan, együtt kell élni a betegséggel”.

A napjaik csendesen telnek, mint elmondta, egymással foglalkoznak.

„Elmegyünk színházba, moziba. Magánemberként élvezzük egymás társaságát meg az életet.” Kérdésemre elmondta, hogy a férjének sikerült a terve, meglátogatta testvérét Kanadában. „Láthatta a Niagara-vízesést” – mondta Anikó, aki nem utazott vele, mert nem mer repülőgépre felülni. „Pánikbeteg vagyok, ez még mindig megvan. A víz mély – hajóra meg azért nem szállok.”

Megjegyzésemre, hogy akkor hiába tehetné meg, a távol-keleti egzotikus helyek meg a luxushajóutak kimaradnak az életéből, azt válaszolja: „Megelégszem a horvát tengerparttal.”

Két éve voltak.. „Tavaly a betegségem közbeszólt, nem mentünk semerre. Hogy aztán az idén a járvány miatt hogy alakul, merre megyünk, nem tudjuk, mert tervezni nem tudunk semmit” – tette hozzá. Időközben Anikónál daganatot találtak, szövettani vizsgálat dönti majd el, milyen gyógyterápiára lesz szüksége.

– Győr környékén is sok szép látnivaló van – próbálom elterelni a szót a bajról. – Itt is van sok minden, amit még nem ismerünk.

Anikó asszonynak három gyereke van, mindegyikük dolgozik. De azért őket is szépen támogatták a nyereményből – vetettem közbe. „Persze – mondja. – Mindegyik kapott ingatlant, amit kért. Amelyik lakást kért, lakást kapott, amelyik házat kért, házat kapott. Aztán autót is kaptak, amelyiket kinézték maguknak, azt megkapták. Sajnos unokám még nincs. A lányom korábbi párjának van négy gyereke, velük még mindig tartom a kapcsolatot, a ma napig szeretem őket, mert én úgy gondolom, hogy a gyerek semmiről nem tehet.”

Amikor megjegyeztem neki, hogy nyilván ő is hallott, olvasott lottónyertesekről, akik közül sokan voltak, akiket nem is mélyszegénységben ért a nagy összegű nyeremény, mégsem tudták ilyen felelős, fegyelmezett, gondos gazdálkodással saját hasznukra, életük javítására hosszú távon használni a hatalmas pénzvagyont, Anikó erre azt mondta, hogy 

a tanulópénzt ott fizettem meg, ahol kell. 

Hogy mi volt számára a tanulópénz?

Újvárosban éltünk, mélyszegénységben, nagyon sokszor kenyeres gondjaink voltak. És nem akkor kell spórolni, amikor nincs, azt a hülye is tudja, akkor kell a szűkebb napokra gondolni, amikor van.

Kérdésemre, hogy bírják elviselni a járvány miatti bezártságot, amikor szeretnek színházba, moziba járni, elmondta, hogy tévénézéssel, olvasással, rejtvényfejtéssel töltik a napjaikat. „Minden nap, én még így is, betegen is hat-nyolc emberre főzök.”

És hogy kiknek főz? „A gyerekeknek, az alkalmazottaimnak, a sofőrnek és annak, aki itt a háztartásban segít, őneki” – hangzott a válasz.

– Vannak alkalmazottaik? – teszem fel a kérdést őszinte meglepettséggel.

– Igen. Akik a mindennapokban segítenek. Száz négyzetméteren felül van a lakás nagysága, ez egy családi ház, egyedül nem tudom rendben tartani. Szabályosan be is vannak jelentve a vállalkozásunkba, a járulékokat is fizetjük utánuk – mondta el Anikó asszony.

– És hova viszi magukat a sofőr? – teszem fel az év leghülyébb kérdését zavaromban. Anikó asszony pontosan olyan választ ad, ami ilyenkor jár: „Ahova kell. Mindenhova.”

És hogy mit szólnak a lakókörnyezetében, hogy a volt hajléktalanoknak már alkalmazottaik vannak? – lássuk be, ezt a kérdést valóban kihagyhattam volna.

Nem érdekel különösebben, hogy ki mit szól hozzá. Biztos, hogy vannak megjegyzések, van, akinek nem tetszik, vagy megvan a véleménye róla. De hát, tudja, addig, amíg én nem kérdezem a véleményét valakinek, addig az tartsa is meg a véleményét magának

– egészséges életfelfogásra vall Anikó asszony válasza.

Arra a megállapításomra, hogy komoly teljesítmény, amit véghez vitt, hogy nyolc évvel a nyeremény átvétele után három gyereknek lakást, kocsit vásárolt, négy-öt ingatlant szerzett, azokat bérlakásként hasznosítja, plusz két alkalmazottat rendesen bejelentve tart, sőt még az eredeti nyeremény egy részét is meg tudta tartani, ezzel a tehetséggel akár igazgató is lehetett volna belőle egy vagyonkezelő élén, Anikó asszony elmondta: „Az az igazság, hogy én megtanultam, hogy mit jelent az, ha nincs. Az igényeink – függetlenül attól, hogy most több mindent láthatunk, és természetesen több minden érdekel is minket – nem lettek sokkal nagyobbak. Attól se nekem, se a családomnak nem lett nagyobb a gyomra. Nézze, ma gyümölcslevest főztem, saját magam által eltett gyümölcsökből, a saját meggyfáink terméséből, hozzá rakott kelkáposzta készült. Beletettem nyolc emberre egy kiló darált húst, és mindenki jóllakottan állt fel az asztaltól.”