- Gazdaság
- dunaferr
- álképviselő
- mikó istván
- molnár lászló
- dunaferr vasas szakszervezet
- szakszervezet
- törvényszék
- jevgenyij tankilevics
A Dunaferr-ügyben a törvényszéket is átverhették
További Gazdaság cikkek
- Több mint 7,7 milliárd forintot ad a kormány a budapesti egészségügy fejlesztésére
- Autót venne a munkáshitelből? Mutatjuk, hogy miért nem érdemes
- Több napra leállt az ügyintézés az MVM online oldalán és alkalmazásában
- A drónbizniszbe is belecsap a 4iG, amely nemrég az űriparban kezdett terjeszkedni
- Több száz milliárd forintos kárt okoznak a csalók, egyetlen fegyver van ellenük
A Dunaferr milliárdos kártérítési pert tervez indítani a Vasas szakszervezete ellen – derült ki hétfőn, a vasműben tartott sajtótájékoztatón. Nagy Péter, a Dunaferr ügyvédje elmondta, hogy a decemberben elbocsátott szakszervezeti vezetők (Molnár László, Hegedűs László és Győri Gábor) folyamatosan negatív színben tüntették fel a vállalatot a sajtóban, s emiatt beszállítók sokasága hagyta ott a céget. Ez milliárdokban mérhető kárt okozott a vállalatnak, és ezért épp előkészítik a keresetlevelet a készülő perhez, amelyben 5,7 milliárd forintot követelnek majd az említett uraktól.
Tárcsáztuk a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezet (DVSZ) elnökét, Molnár Lászlót, akit december 11-gyel azonnali hatállyal kitiltottak a gyárból, s arra kértük, mondja el a véleményét.
Mi csak olyan állításokat tettünk a sajtóban, amik a törvényes működés helyreállítását célozták, semmi mást. A Dunaferrnek hosszú ideje nincs megválasztott cégvezetője, nincs könyvvizsgálója, választott felügyelőbizottsága, igazgatósága, sőt a 2019-es beszámolója is hiányzik. Ez ma is így van, a céginformáció nyilvános adatai szerint is. Ha valaki ezek után azt gondolja, hogy mi ezekről a tényekről nyilatkozva kárt okoztunk a vállalatnak, az nagyon téved
– kezdte az elnök, aki a Hideghengerműben dolgozott hőkezelő csoportvezetőként. Hozzátette, a beszállítók nem az ő nyilatkozataik miatt változtattak a szállításokon, hanem azért, mert sok esetben részletben, késve vagy egyáltalán nem fizetett nekik a vasmű. Ez okozta, hogy ilyen helyzetbe került a Dunaferr.
Molnár László elmondta, akármikor szólaltak meg, a munkavállalók érdekeit szem előtt tartva fogalmaztak véleményt. Azért emeltek szót, hogy maradjon meg a kollektív szerződés, növekedjen végre a termelési kapacitás, s ezáltal legyen biztos jövőképe a dolgozóknak.
A dunaferres munkavállalók kollektív szerződését tavaly augusztus 14-én mondta fel a vezetés, ám a szakszervezeti elnök szavai szerint Jevgenyij Tankilevics általános vezérigazgató-helyettes (a Dunaferr honlapján ügyvezetőként szerepel) már akkor közölte, hogy új kollektív szerződést kíván kötni a cég. Ahogy telt az idő, és nem történt előrelépés, Molnárék öt levelet is írtak a cégvezetőnek, ám nem kaptak választ, sem új szerződési ajánlatot. Eközben a vasmű a munka törvénykönyvébe ütköző módon két részletben kezdte el kifizetni a béreket, ami miatt az elnök szerint rengetegen felmondtak, a szomorú folyamat a mai napig nem állt meg. Úgy látja, a dolgozók elvándorlása sem azért történt, mert ők nyilatkoztak a sajtónak, így nem érzi jogosnak a peres fenyegetést. Ahogy ő mondja: fizetni kellene a munkavállalóknak a munkabéreket úgy, ahogy azt a törvény előírja.
Jogtalan megbízatás?
A szakszervezet azt is megkérdőjelezi, hogy jogszerűen mondta-e fel a kollektív szerződést Jevgenyij Tankilevics. Ugyanis az ő tudomásuk szerint a cégvezetői kinevezése, amivel a közgyűlés ruházta fel, 2020. június 30-án lejárt. Ezután viszont nem volt tisztújító közgyűlés. Molnár László kifejtette, Nagy Péter, az ISD Dunaferr ügyvédje ugyan a cégbíróságon kérelmezte a cégvezetői kinevezés meghosszabbítását szeptember 30-ig, de ők ezt ugyancsak vitatják. Ugyanis szerintük az alapszabály szerint ezt két módon lehetett volna megtenni:
- ha rendes közgyűlési döntés van róla,
- vagy ha az igazgatóság minden tagja nyilatkozik arról, hogy egyetért a megbízatás meghosszabbításával.
Mivel csak két tag írt alá ilyen nyilatkozatot, ez a lehetőség is kútba esett.
A Dunaferr ügyvédje a hétfői sajtótájékoztatón a Covid miatti veszélyhelyzeti rendeletre hivatkozott, amely alapján automatikusan meghosszabbodik a vészhelyzet idején lejárt vezető tisztségviselői mandátum. Ám az elnök szerint ez az igazgatósági tagokra vonatkozik, hisz ők tartoznak a vezető tisztségviselők közé, a cégvezető Jevgenyij Tankilevics viszont nem az igazgatóság tagja, így nem minősül vezető tisztségviselőnek.
Mindezek fényében a Dunaferr Vasas Szakszervezet úgy véli, érvényes cégvezetői kinevezés nélkül Tankilevics nem mondhatta volna fel a kollektív szerződést augusztusban.
A Dunaferr jogásza hétfőn úgy fogalmazott, Szergej Taruta, a vállalat résztulajdonosa a Dunaferr Vasas Szakszervezet néhány tagját is maga mellé tudta állítani a cégért zajló küzdelemben. Molnár László erről annyit mondott, Szergej Taruta és a lánya, Tatjana, aki igazgatósági tag, tavaly november végén ellátogattak az üzembe, beszélgettek gyárvezetőkkel és a szakszervezet vezetőivel, így Molnárral is.
Nincs szó arról, hogy maga mellé állított volna minket. Mint tulajdonos eljött beszélgetni velünk, miért mondtuk volna, hogy nem állunk szóba vele? Akkor is az vezetett minket, mint most, vagyis hogy álljon helyre a törvényes működés. Ha Tankilevics úr az új kollektív szerződésről tett vállalása után is szóba áll velünk, akkor vele is leültünk volna ugyanígy, és a jövőben is leülünk bárkivel, aki a törvényes működést akarja helyreállítani.
Taruta novemberi látogatásakor a kollektív szerződésről, a dolgozói létszámról, a szükséges karbantartásokról esett szó. Molnáréknak annyit mondott, hogy megpróbálnak összehívni egy közgyűlést, ahol igazgatósági tagokat lehet választani.
Idén március 26-án Mikó István vezetésével lezajlott egy ilyen közgyűlés, ám Mikóról a Dunaferr jogásza hétfőn dokumentumokkal igazolta, hogy álképviselője csupán az ISD Dunaferrt birtokló ciprusi Steelhold Limited vállalatnak. Az online közgyűlésen Molnár László is részt vett a Dunaferr Vasas Szakszervezet részvényesi képviselőjeként. Jelen volt Mikó István mellett Szabó Antal is a Steelhold képviseletében, rajtuk kívül a munkavállalói részvényesek konzorciumának a vezetője, az Ifjúsági Szervezet képviselője és minden részvényes.
Megválasztották az új igazgatósági tagokat (a régiek közül senki sem került be), a felügyelőbizottsági tagokat, és arról is döntöttek, hogy könyvvizsgálóra van szükség, hiszen a Dunaferrnek még a 2019-es beszámolója sem készült el.
Ám két héten belül már jön is a következő közgyűlés, immár élőben.
Kaptam egy hivatalos meghívót egy közgyűlésre, amelyet a Steelhold, vagyis a Dunaferr tulajdonosának képviselője hívott össze, és postai úton a Székesfehérvári Törvényszék juttatott el nekem. Nem tisztem megítélni, hogy a képviselő meghatalmazása hamis-e vagy sem, nem mutattak nekem iratot erről. Gondoljon bele, milyen abszurd ez a helyzet: nekem most meg kéne kérdőjeleznem a törvényszék által küldött meghívó valódiságát?
– teszi fel a jogos kérdést Molnár László, hozzáfűzve, ha igaz, amit Nagy Péter mondott az álképviselőről, akkor itt a törvényszéket is megtévesztették. Nagy Péter hétfőn jelezte, a Dunaferr megtámadta a Székesfehérvári Törvényszéken a májusi közgyűlés összehívását, mégpedig a korábbi állításuk alapján, vagyis hogy álképviselő szervezi az eseményt.
Egészen szürreális, de a székesfehérvári cégbíróságra korábban mindkét fél (Nagy Péter és Tatjana Taruta jogi képviselője is) benyújtotta kérelmét az új igazgatósági tagok, bejegyzéséhez, de a bíróság nem tudott dönteni, s ezért felfüggesztette mindkét eljárást.
Simán elképzelhető, hogy ez most újra bekövetkezik, hisz Nagy Péter is be akar jegyeztetni három korábban lemondott igazgatósági tagot. Őket Molnár közlése alapján éppen Nagy Péter kérésére jogerősen törölték a Dunaferr igazgatósági tagjai közül – a 2020. október 27-én megjelenő cégközlöny szerint. Visszajegyzésükhöz egyébként szintén közgyűlési határozat kellene, az pedig nem volt. Molnár úgy látja, nem túl elegáns most veszélyhelyzetre hivatkozni a visszajegyzés kapcsán, amikor korábban épp ő kérte a törlésüket.
Ha felülemelkedünk a részletkérdéseken, most a következőt látjuk:
miközben Nagy Péter elmondása szerint egy ciprusi bíróság jogerősen kimondta, hogy az üzem feletti irányítást hamis felhatalmazásokkal próbálja átvenni egy kör, s ez ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda is nyomoz, ugyanennek a körnek a Székesfehérvári Törvényszék engedélyt adott arra, hogy összehívja az ISD Dunaferr közgyűlését.
Nem állunk senki oldalán
A május 6-i közgyűlést, ha egyáltalán sikerül megtartani, a Dunaferr területén tartják, ám Mikóék a több száz biztonságival múlt pénteken nem jutottak be oda, de a jogász azt ígérte, tovább próbálkoznak.
A márciusi közgyűlés után Tankilevicsék összemostak bennünket Mikóékkal, majd később az általuk zsoldos hordaként emlegetett biztonsági emberekkel, akik át akarták venni az üzemet múlt pénteken. Nem vagyunk sem Mikó, sem Taruta, sem senkinek az oldalán, csak a törvényes működés oldalán, amely biztosítja a munkavállalók hosszú távú, kiszámítható foglalkoztatását, megbecsülését
– rögzítette Molnár László, és a beszélgetés végén már csak arra voltunk kíváncsiak, mi a véleménye arról, hogy a magára a tulajdonos megbízottjaként tekintő Mikó István ígérete szerint 600-800 emberrel tér vissza a vasműhöz, s átveszi az üzem feletti ellenőrzést.
Nézze, csak törvényesen szabad eljárni, fogalmam sincs, mi fog történni, ha megjelenik ez csapat, és Tankilevicsék nem engedik be őket. Egy biztos, azonnali segítségre van szükség, ellenkező esetben nemcsak a dolgozók, hanem az egész város, sőt a Dunaújváros környékén lakók élete is ellehetetlenülhet.
(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)