Több mint 5 százalékos növekedéssel kalkulál a pénzügyi tárca 2022-re
A Gazdaságvédelmi és a Gazdaság-Újraindítási Akcióterv, valamint az eredményes oltási program megteremti a lehetőséget arra, hogy a magyar gazdaság idén visszatérjen a dinamikus, uniós átlag feletti növekedési pályára – olvasható a Pénzügyminisztérium által bemutatott Konvergencia Programban, amelyet a tárca benyújtott az Európai Bizottsághoz.
A Pénzügyminisztérium honlapján található közlemény szerint a dokumentum erre az évre 4,3 százalékos, míg jövőre 5,2 százalékos növekedést jelez.
5,1 százalékkal csökkent a magyar GDP 2020-ban
Varga Mihály szerint Magyarország uniós szinten is eredményesen védekezett a járvány gazdasági hatásaival szemben.
A Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében számottevő források áramlottak a gazdaságba, amelyek egyaránt segítették a vállalkozásokat, családokat és munkavállalókat, írták a Konvergencia Programban. A beruházások és a versenyképesség növelését segítő költségvetési ösztönzők mellett a gazdaság teljesítményét segíti, hogy a 2021-2027-es időszakban több mint 40 milliárd euró új uniós forrás áll Magyarország rendelkezésére. A növekedést támogatja, hogy az adópolitika továbbra is a munkát terhelő adók csökkentésére, a vállalkozások terheinek mérséklésére, az adóbeszedés hatékonyságának növelésére és az adórendszer egyszerűsítésére helyezi a hangsúlyt.
A dokumentum 2021-re 7,5 százalékos, majd az azt követő évekre folyamatosan csökkenő hiánnyal számol. A tárca azzal kalkulál, hogy 2025-re, előreláthatólag, a bruttó hazai termék 73,1 százalékára mérséklődik az államadósság.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)