Ha 5 év múlva is ugyanezt látjuk Kínában, nagy baj lesz

GettyImages-535273402
2021.05.06. 19:40
Kiszivárgott információk szerint a 60-as évek óta először megállni látszik Kína lakosságának növekedése. A vezetés ezt akarta, de a cél teljesülése miatt régóta rágják a körmüket a gazdaságpolitikusok, hisz a népesség elöregszik, egyre kevesebb az aktív dolgozó. Ha ehhez hozzávesszük a többi strukturális nehézséget, akkor érdemes elgondolkodni azon, a helyi problémák milyen mértékben rengethetik meg a világgazdaságot?

Ha Kína szeretné kordában tartani az ország negatív demográfiai folyamatait, akkor célzott lépéseket kell tennie, mégpedig sürgősen. A kínaiak tavaly november és december között készítettek egy részletes felmérést, amelyben arra is kíváncsiak voltak, hogy milyen ütemben öregszik a lakosság, és hogy hányan élnek Kína területén. A Financial Times kínai forrásaira hivatkozva megszellőztette, hogy a 60-as évek óta először csökkenni kezdett a közel 1,4 milliárdos populáció. A Wall Street Journal ezzel ellentétes adatról ír: a kínai statisztikai hivatal egyik munkatársa szerint emelkedett a lakosságszám. A kínai kormány április elejére ígérte az adatok nyilvánosságra hozását, s mivel ez csúszik, több elemző is kételkedik abban, amit a statisztikai hivatal mond. Ha valóban csökkenésnek indult a lakosságszám, akkor a kínai vezetésnek strukturális reformokra lesz szüksége.

Nem tudom, hogy a Financial Times értesülése helyes-e vagy nem, de szimbolikus jelentősége van annak, hogy épp most kezdett-e el csökkenni a kínai lakosságszám. Az elmúlt évek demográfiai tendenciái alapján látható, hogy a dolog eldőlt, előbb vagy utóbb be fog következni a fordulat, és elkezd fogyni a populáció. Vagy már el is kezdett

– magyarázta az Indexnek Kusai Sándor, aki éveken át volt Magyarország pekingi nagykövete. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense úgy véli, a kínai vezetésben ma már nem középkori gondolkodású, hanem jól képzett, okos szakemberek ülnek, ezért valószínűtlennek tűnik, hogy azért nem jött ki még az adatsor, mert esetleg kozmetikázni akarnák. Nekik is érdekük, hogy tiszta képet kapjanak, inkább arról lehet szó, hogy most mérlegelik, hogyan lenne érdemes a nyilvánosság előtt politikailag értelmezni az eredményeket.

A kínai születésszám az 1950-es évek óta csökken 1000 főre vetítve, ennek ellenére a túlnépesedés miatt a kormány a 70-es évek végétől központi utasítás alapján szabályozta a folyamatot.

Kusai Sándor szerint a jelenlegi helyzet azt mutatja, a fő célt sikerült elérni, de kissé megkésve húzták be a „vészféket”. És lehet, hogy nem is elég szigorúan.

Kína most szembesül azzal a problémával, ami egyébként korábban cél volt: megakadályozni a túlnépesedést. 1979-ben vezették be az egykepolitikát, ám túlságosan sokáig tartották fent, 2016. január 1-jétől tették csak lehetővé, hogy két gyermeket is vállalhasson egy család. Ennek a kései intézkedésnek a kudarcát most be kell vallania a vezetésnek, illetve lehet, hogy azt is: 2016-tól sokkal lazább születéspolitikát kellett volna bevezetni

– fogalmazott Kusai Sándor.

A volt pekingi nagykövet meglátása szerint, ha a kínai vezetés logikusan gondolkozik, akkor minden korlátozást feloldanak, sőt gyermekvállalást segítő intézkedéseket hoznak, például kedvezményes hitelt kínálnak a családoknak. Különleges helyzet alakult ki, ugyanis

Kína lehet az első olyan világhatalom, amely népességkorlátozó politikáról ilyen rövid idő alatt átvált népesedésösztönő támogatópolitikára.

Kusai jelzi, Európában is évtizedekig tartott, míg a kormányok ráébredtek, gazdaság- és szociálpolitikai eszközökkel – kedvezményes hitellel, családi pótlékkal – kell ösztönözni a gyermekvállalást a társadalom elöregedése és az ezzel járó gazdasági hatások miatt. Most Kína is eljutott a felismerésig, csak az a kérdés, milyen módszerekhez folyamodik.

A szakember kiemeli, önmagában azzal nincs probléma, hogy egy társadalom elöregszik, a megfelelő kezelést kell megtalálni. Kínában például súlyos gondot jelent, hogy az idősellátó rendszerek nincsenek kiépítve. A Mercer CFA intézet globális nyugdíjindexe a kínai nyugdíjrendszert egy ötös skálán (A, B, C+, C, D) az utolsó, D kategóriába osztotta – Indiával, Törökországgal, Argentínával vagy épp Mexikóval együtt.

A kínai modell a kezdetektől a családra bízta az idősek ellátását, a család viszont a mostani demográfiai folyamatok miatt már nem lesz képes erre

– mondta lapunkat Kusai, hozzátéve, hogy a férfiaknál 60, a nőknél 55 év a nyugdíjkorhatár. „Abba lehet persze hagyni a munkát korábban, csak akkor nem jár teljes nyugdíj. Nem tudom, hogy akarják-e emelni a korhatárt, de ha nem akarják ugyanazokat a hibákat elkövetni, mint amiket Európában és az USA-ban elkövettek, akkor nem biztos, hogy a korhatáremelés a legjobb megoldás, hanem a rendszer rugalmasabbá tétele. Sok munkakör van, amelyben 60 éves korukra tényleg teljesen elhasználódnak az emberek, más szakmákban viszont nem, és sokan szívesen tovább is dolgoznának. Technikailag is megoldható a rugalmas átszervezés, a kérdés az, akarják-e.”

Növekedés elöregedő társadalommal?

A Pázmány oktatója hangsúlyozza, azt nem támasztják alá tudományosan bizonyított tények, hogy egy ország, amelynek csökken a lakossága, ne tudna gazdaságilag növekedni. Márpedig a kínai népességcsökkenés kapcsán az elemzők azt a kérdést szokták feszegetni, milyen hatást fog gyakorolni mindez a gazdaságra.

„Nagyon fontosak a népesség minőségi mutatói. Mennyire képzett a társadalom, milyen az emberek munkapiaci hozzáadott értéke, mennyire tudnak fejlett technológiájú termelést folytatni, mennyit képesek fogyasztani, és milyen értékű dolgokat fogyasztanak? Kínában közismert probléma például, hogy alacsony a fogyasztás” – mondja, és a vonatkozó statisztikai adatokat nézve igaza van: ha ezekben a jelzőszámokban nem képes javulni Kína, akkor valóban hatalmas probléma lehet a népességcsökkenés.

Ezen az ábrán például pontosan látszik, a világ 10 legnagyobb gazdasága közül milyen szinten áll a GDP-arányos, munkaórára lebontott kínai termelékenységi mutató.

A docens szerint a 2010 óta tartó GDP lassulás – a 2017-es év volt az egyedüli kivétel – nincs szoros összefüggésben a demográfiai folyamattal, ám egy fontos negatív fordulat már bekövetkezett a kínai gazdaságban, amiről keveset beszéltünk.

2015 óta kevesebb új munkavállaló lép be a munkaerőpiacra, mint amennyi kilép, s a tendencia azóta nem változott. Magyarul, a közgazdaságilag számottevő fordulat már bekövetkezett. Őszintén szólva, jómagam örülnék, ha a magyar GDP-növekedés is képes lenne hasonló utat bejárni, mint a kínai, mert az azt jelentené, hogy egyszer elérné a 8-10 százalékos gyarapodást is. Innen zuhanni 4-6 százalékra csak relatíve tűnik rossz folyamatnak.

A statista.com gyűjtése szerint a 2018–2019-es időszakban a közel 1,4 milliárdos populációban 780-810 millió aktív dolgozó volt, vagyis a foglalkoztatottság 55–60 százalék között mozgott. Eközben az EU-ban az Eurostat legfrissebb negyedéves felmérése szerint ugyanez az arány 72 százalék fölött volt 2020 utolsó negyedévében.

Az tehát bizonyosan nem elegendő, hogy Kína átszabja a népesedési politikáját, a gazdaságpolitikájában ugyancsak reformra szorul. Ahogy Kusai Sándor is jelzi,

nem folytatható az a paradigma, hogy nagy mennyiségű olcsó terméket olcsó munkaerővel állítsanak elő. Hiszen az olcsó munkaerő aztán az alacsony bérből nem tud sokat vásárolni, ez gátolja a fogyasztást, a kereslet fokozódását, s ez által a kínai gazdaság versenyképességét.

Ha a gazdasági-társadalmi struktúrákat változatlanul hagyja Kína, akkor a negatív demográfiai trend a világgazdaságra is rossz hatást fog gyakorolni, hisz Kína a világ legnagyobb fogyasztói piaca. De Kusai biztosra veszi, hogy nem marad minden változatlan.

„Arra lehet számítani, hogy a kínaiak nem kevesebbet fognak vásárolni, hanem mást, máshogy. Van bővülési lehetőség a fogyasztásban. Vegyük például az autóipart: a legtöbb személyautót, elektromos autót ma Kínában adják el. Ám amíg Európában egy családra 2 autó jut, addig Kínában 0,1, tehát ebben is fel lehet zárkózni. Magasabb jövedelemre van szükségük, jobban képzett munkaerőre, nagyobb termelékenységre, magasabb értékű fogyasztásra. Ha 5 év múlva is ugyanezt a fogyasztási struktúrát fogjuk látni Kínában, akkor nagy baj lesz.”

A Pázmány oktatója kifejtette, „az egyre kevesebb dolgozó ember tart el egyre több inaktívat” típusú megközelítést bizonyos mértékig álproblémának véli. Hiszen ha a társadalom tőkét birtokló része, valamint a vállalatok, amelyek most hatalmas profitot termelnek, hajlandóak lennének egy társadalmi megállapodás keretében adni ebből a jövedelemből a volt dolgozóknak – akik munkája révén a profit létrejöhetett –, akkor a nyugdíjakat is rendezni lehetne.

Kusai Sándor végezetül felhívta a figyelmet: a második hidegháború közepette – erről januárban publicisztikát is közölt a kutató az Indexen – sokszor még az objektívnek tartott újságok is beleesnek a hibába, hogy a Kínából jövő jó híreket elfelejtik közölni, vagy nem értelmezik őket, a rosszakat viszont mindig hozzák.

A kínai gazdaság összeomlását évtizedek óta jósolják elemzők, akár Nobel-díjas kutatók is, de ez mégsem következett be. Ez elgondolkodtató, úgy vélem, jobban járunk, ha ebben a témában (is) az objektív vizsgálatra törekszünk.

(Borítókép: Idősek otthona Sanghaj északi részén. Fotó: Ryan Pyle / Corbis / Getty Images)