Növekedésben a Gránit Bank
A Gránit Bank mérlegfőösszege meghaladta a 614 milliárd forintot április végén: 72 százalékkal nőtt egy év alatt. Hegedüs Éva, a pénzintézet elnök-vezérigazgatója elmondta azt is: a bank adózás előtti eredménye több mint egymilliárd forint lett, ami hatszorosa az előző év azonos időszakához képest.
Csak a rászorulókat támogatná a bankszövetség
Tavaly a vállalati hitelállomány folyósítás 6 százalékkal növekedett.
Az elnök-vezérigazgató hangoztatta: az elmúlt 11 évben a Gránit Bank a leggyorsabban növekvő hazai bank volt, s 2021 is jól indult. A pénzintézet által kezelt számlák száma csaknem 80 ezerre nőtt, ebből mintegy 70 ezer lakossági számla, tudósított a távirati iroda.
Az ügyfelek betétállománya megközelítően 400 milliárd forintot ért el a negyedik hónap végén, ez 57 százalékkal több az egy évvel ezelőtti értékhez viszonyítva.
A bank lakossági és vállalati eszközállománya is jelentős mértékben, 23 százalékkal bővült tavaly április óta: a hitelekkel és kötvényekkel együttes érték meghaladja a 230 milliárd forintot.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta
Volt nagy veszekedés, kiviharzás a Fehér Házból, még a forint is hátraarcot vett.
március 2., 06:06
- Gazdaság
Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye
A Luxorral ketten is nagy összeget kaszáltak.
március 1., 20:46
- Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál
12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.
március 2., 16:27
- Mindeközben
Gelencsér Tímea kiakadt azon, hogy a kutyáját nem engedték be, amikor ügyintézni akart
tegnap, 22:04
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
tegnap, 18:45
- Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson
A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.
tegnap, 18:12
- Gazdaság
Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert
A külgazdasági és külügyminiszter azonnali intézkedéseket sürget.
március 1., 17:54
- Gazdaság
Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is
A csokitól a ruhák, a zsugorinflációtól a mosószerek mennek össze.
március 2., 12:14
- Gazdaság
Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja
Forradalmi előrelépés lehet az űrkutatásban.
március 2., 17:22
- Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak
Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.
március 3., 05:53
- Gazdaság
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak
Csaknem 650 millió forintot nyert egy játékos.
március 2., 17:19
- Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
március 3., 08:27
- Címlapon
Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk
A miniszterelnök politikai igazgatója üzent az Európai Néppárt vezetőjének.
tegnap, 19:29
- Mindeközben
Borbás Marcsi már az oltárnál tudta, válás lesz házassága vége: „Már nem lehetett visszafordulni, elsírtam magam”
tegnap, 15:48
- Gazdaság
Padlóra küldte a forintot a Trump–Zelenszkij-vita
Átszakadt a 400-as lélektani határ.
március 1., 09:22
- Gazdaság
Orbán Gábor aggasztó híreket kapott Amerikából, de két számjegyű növekedést várnak idén
Terítette lapjait a Richter.
február 28., 11:30
- Gazdaság
Bloomberg: Németországban egyre többen várják az orosz gáz visszatértét
Folyamatosan erősödnek a követelőző hangok.
március 1., 11:02
- Címlapon
Hét kilométeren keresztül vonszolta halott bajtársa testét az ukránok oldalán harcoló kárpátaljai magyar katona
„Ha mindenki elmenekül, ki fogja szétrúgni a f*szkalapok seggét?”
tegnap, 20:02
- Mindeközben
Molnár Viktor a fiáról: Boldog lennék, ha egy napon átvenné a stafétát, de biztosan nem fogom erőltetni
tegnap, 14:38
- Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak
A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.
március 3., 09:46
- Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba
A miniszter szerint nem indokolt az emelés.
március 3., 11:01
- Gazdaság
Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése
Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.
március 3., 10:02
- Címlapon
„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”
Óra közben fegyelmezte a budapesti tanár diákját, később sem értette, mi ezzel a gond.
tegnap, 20:16
- Címlapon
Itt a terv: 120 európai vadászgép védhetné Ukrajna légterét az orosz támadásoktól
tegnap, 05:58
- Címlapon
A Rózsadomb villái inspirálhatták a három Oscar-díjjal elismert A brutalista alkotóit
Akár a világörökség részét is képezhetné.
tegnap, 20:05
- Gazdaság
Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen
A közösségi médiában is felelősek lesznek a kiadók a cikkeik alatti gyűlölködő tartalmakért.
február 28., 13:09
- Mindeközben
Lukács Miki a Farm VIP-ről: Gyakorlatilag az első egy óra után mindenki elfelejti, hogy hol van és ki ő
tegnap, 13:25
- Címlapon
Somogyi Zoltán: Nagyobb lehet a baj, ezért hozhatta előbbre a Fidesz a pénzosztásokat
A kormány tudja, nehezebb egy csalódott szavazót visszaszerezni, mint egy bizonytalant megtartani.
tegnap, 17:58
- Címlapon
FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója
Ruttkay Zsófia a sorozat díszbemutatóján viselte a felsőt.
tegnap, 14:52
- Címlapon
Mérő László: A sátán Hatvanpusztán lakik
A professzor szerint a következő választás akár polgárháborúval is végződhet.
tegnap, 18:45
- Címlapon
Szenvedős döntetlenje után hazai pályán kell kiharcolnia a továbbjutást a Manchester Unitednek az El-ben
A borzalmas első félidőt követően összekapta magát az angol csapat.
tegnap, 20:50
- Gazdaság
A BDPST Group értékesítette az Andrássy-kúriát
A tokaji régió turizmusa továbbra is központi elem lesz a cégcsoport számára.
február 28., 18:15
- Gazdaság
Visszahívták a közkedvelt croissant-t, többekre is veszélyes lehet a termék
A megvásárolt termékek árát visszatérítik.
február 28., 12:38
- Gazdaság
Krisztinavárosi lakóotthon lett az év legjobb lakóingatlan fejlesztése
Tizenötödik alkalommal rendezték meg Az év irodája versenyt.
február 28., 17:11