Varga Mihály: 540 milliárd forintnyi vállalkozásfejlesztési pályázat jelenik meg
Varga Mihály hangsúlyozta: a legfontosabb feladat jelenleg a gazdaság újraindítása, ezért a pályázatokat is a versenyképesség és a foglalkoztatás erősítését szem előtt tartva alakították ki.
Első körben a kutatás-fejlesztést és az innovációt erősítő felhívások indulnak el, mintegy 140 milliárd forintos keretösszeggel. Ezzel egy időben 70 milliárd forint segíti majd a vállalati képzéseket.
Vállalkozásfejlesztésre 330 milliárd forintot nyerhetnek el a cégek. Ennek egy részére a mikro-, kis- és közepes vállalkozások már júliusban beadhatják támogatási kérelmeiket - hívta fel a figyelmet a pénzügyminiszter.
Varga Mihály a Facebookra feltöltött videójában jelezte azt is, hogy folytatják a népszerű Magyar multi programot és a Zöld nemzeti bajnokok programot, ezek társadalmi egyeztetése hamarosan elkezdődik.
Elmondta: azzal számolnak, hogy a pályázatok 6-7 ezer magyar vállalkozásnak jelenthetnek segítséget. Az első kifizetések már ősszel megtörténhetnek.
A pályázati híreket figyelemmel lehet kísérni a www.palyazat.gov.hu oldalon.