- Gazdaság
- földvásárlás
- eximbank
- termőföld
- szijjártó péter
- magántőkealap
- közép-kelet-európa
- alapkezelő
- varga mihály
- mezőgazdaság
- agrárium
Termőföldek felvásárlásába kezd a kormány a régióban
Magántőkealap létrehozásáról döntött a kormány azzal céllal, hogy termőföldet vásároljon a közép-kelet-európai régióban. A Termőföld Magántőkealappal a hazai mezőgazdasági vállalkozások nemzetközi terjeszkedésének alapjait szeretnék megteremteni – derült ki a pénteken megjelent Magyar Közlönyben lévő kormányrendeletből.
A kormány a feladattal Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert bízta meg, akinek a Magyar Export-Import Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Eximbank Zrt.) által kell biztosítania a tőkealap működéséhez és nyilvántartásához szükséges feltételeket.
Ennek részletei:
- Szijjártó Péternek szeptember 30-i határidővel kell az alapkezelő kiválasztásáról gondoskodnia,
- majd az alapkezelőn keresztül létre kell hoznia a tőkealapot 400 millió euró keretösszeggel,
- ennek 70 százalékát, 280 millió eurónak megfelelő összeget a költségvetés biztosítja (a fennmaradó 30 százalékról nem ismertek részletek),
- az már Varga Mihály pénzügyminiszter feladata, hogy gondoskodjon a tőkealap finanszírozásához szükséges, 280 millió eurónak megfelelő forintösszegről.
A rendelet arról szintén nem ír, hogy ezeket a földeket a magyar kormány pontosan hol és milyen feltételekkel tervezi megvásárolni.
A kormány belevág a magyar építő alapanyagipar fejlesztésébe
A Gazdasági Operatív Törzs döntött: több külföldi jöhet Magyarországra dolgozni.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport
A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.
március 3., 17:58
- Gazdaság
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára
A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.
tegnap, 20:37
- Gazdaság
Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására
Egyelőre inkább a bizonytalanság dominálta a részvénypiacokat.
március 4., 09:36
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint
A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.
március 4., 11:51
- Gazdaság
Rendkívüli lépésre szánta el magát a kormány: feltőkésítenék a kkv-kat
A Demján Sándor Tőkeprogram egyedi lehetőséget kínál a kis- és középvállalkozások feltőkésítésére.
március 4., 16:23
- Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában
A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.
március 4., 13:13
- Címlapon
Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon
Molnár Attila a küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban.
tegnap, 21:23
- Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
március 4., 09:16
- Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége
Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.
március 3., 17:58
- Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?
Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.
tegnap, 19:02
- Címlapon
Német hírszerzés vezetője: Ha a háború 2030 előtt véget ér, Oroszország nagyobb veszélyt jelent majd Európára
tegnap, 06:10
- Gazdaság
Tarolt egy napelemes cég, összesen hét magyar vállalat hódítja meg Európát
Kijött a legfrissebb lista.
március 4., 20:28
- Gazdaság
Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját
Az igazgatósági ülésen a mesterséges intelligencia mindennapi használata is szóba került.
március 3., 17:00
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben
Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.
március 3., 15:51
- Gazdaság
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok
Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.
március 5., 10:27
- Gazdaság
Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is
A csokitól a ruhák, a zsugorinflációtól a mosószerek mennek össze.
március 2., 12:14
- Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
tegnap, 11:28
- Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál
12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.
március 2., 16:27
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
tegnap, 12:40
- Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet
Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.
tegnap, 17:25
- Gazdaság
Örülhetnek a magyar autósok, a hazai benzinkutakat is elérte a Trump-tornádó
Lélektani árszint alá csökkenhet a benzin és a gázolaj ára Magyarországon.
március 4., 18:31
- Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba
A miniszter szerint nem indokolt az emelés.
március 3., 11:01
- Gazdaság
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket
Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.
március 3., 11:53
- Címlapon
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt
Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.
tegnap, 22:21
- Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak
Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.
március 3., 05:53
- Címlapon
Haláleset miatt el kellett halasztani a Barcelona szombat esti bajnokiját
Az Osasuna elleni mérkőzés pótlásáról később határoznak.
tegnap, 21:19
- Címlapon
Orbán Viktort a lámpánál kapta el egy virágárus
A miniszterelnök nem kapott számlát.
tegnap, 18:15
- Mindeközben
Csobot Adél olyan fotót posztolt Baliról, amelyen kivételesen a fiai is láthatók
tegnap, 11:14
- Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
március 3., 08:27
- Gazdaság
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken
Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.
március 3., 13:24