- Gazdaság
- támogatás
- önfoglalkoztatók
- gazdaság
- koronavírus magyarországon
- járvány
- pandémia
- covid-19
- fodrász
- kozmetikus
- előadóművész
Alig maradt idő a 219 ezer forintos támogatás igénylésére
Már csak egy hónapig igényelhető az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatása, amelynek bevezetéséről még a bértámogatási programok májusi kifutását követően döntött a kormány. Ennek lényege, hogy a garantált bérminimum összegének megfelelő egyszeri támogatást, azaz 219 ezer forintot kaphatnak a bértámogatásra nem jogosult önfoglalkoztató vállalkozók is.
Ez főként azoknak a kiskereskedelemben, turizmus-vendéglátásban, szálláshely-szolgáltatásban vagy szabadidő ágazatokban tevékenykedő vállalkozók szól, akiknek nincsenek alkalmazottaik, így nem tudtak ágazati bértámogatásra pályázni – emlékeztet a Pénzcentrum.
Az átmeneti koronavírus miatti korlátozásokkal érintett 56 főtevékenység valamelyikét folytató önfoglalkoztatók a garantált bérminimummal megegyező összeget kaphatnak, ami 219 ezer forintos egyszeri támogatás.
Az újraindítást a támogatás többek között a fodrászok, a kozmetikusok, az idegenvezetők, az előadóművészek és az autósiskolai oktatók számára könnyíti meg. Aki még nem folyamodott a pénzért, még megteheti, ugyanis a vészhelyzet még valószínűleg eltart egy hónapig, miután azt utoljára 2021. május 21-én éjfél előtt nem sokkal kiadott 2021. évi XL törvénnyel hosszabbították meg. Ez alapján a veszélyhelyzet az őszi országgyűlési ülésszak első ülésnapját követő 15. napjáig lesz érvényben, ami elvileg szeptember 1-jén kezdődne. Az első ülésnapot a házelnök hívja össze, de az elmúlt években azt sosem tartották meg szeptember 15. előtt.
Könnyen elképzelhető tehát, hogy a vészhelyzet szeptember végéig eltart, ami azt jelenti, hogy az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatásának igénylésére akár egy hónapja is van.