Szijjártó Péter: megvan a hosszú távú megállapodás az oroszokkal a gázszállításokról
Megállapodás született az Oroszországtól való újabb hosszú távú gázvásárlási megállapodás minden részletéről – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután hétfőn Szentpéterváron megbeszélést folytatott Alekszej Millerrel, a Gazprom igazgatótanácsának elnökével.
Minden kérdésben megállapodtak, csak a szövegezés van hátra, szeptember végéig pedig alá is írják a gázvásárlási szerződést – mondta a tárcavezető.
Ennek a szerződésnek az alapján indul majd meg a gázszállítás október elsejétől Magyarország felé.
Jelenleg a magyar földgázszükséglet csaknem 90 százalékát az orosz állami óriáscég, a Gazprom biztosítja. 2020 júniusában Szijjártó Péter bejelentette, hogy egy évre 4,2 milliárd köbméternyi gázt vesz. A külügyminiszter akkor kifejtette a konkrét magyar érdeket: egy háromszor ötéves megállapodást tervezett kötni, amelyből az ötéves periódusok végén akár ki is ugorhat Magyarország. A rugalmas tervezetet úgy indokolta, hogy ha hazánk a nemzetközi piacról kedvezőbb feltételekkel tudna gázt beszerezni, akkor egy ilyen konstrukcióval nem „ragadnánk” bele az orosz megállapodásba.
A földgázimport – írtuk korábbi cikkünkben – több vezetéken keresztül érkezik az országba: Ukrajnán, Szlovákián, Ausztrián keresztül, illetve folyamatban van, hogy a horvátországi és a szerbiai csövön keresztül is érkezzen fűtőanyag. Utóbbi a Török Áramlatnak, újabban Balkáni Áramlatnak nevezett vezeték része lehet, amelynek lényege, hogy az oroszok ki tudják kerülni Ukrajnát. A korábbi tervek szerint idén októberre befejeznék a szerb–magyar vezeték összekapcsolását. A vezeték Oroszországból indulva, Törökországon, Bulgárián és Szerbián keresztül jut el Magyarországra, majd Ausztriába. Évi hatmilliárd köbméter gáz érkezhet rajta.