Több tízezer forintba kerül a munkabér felvétele

2021.09.06. 16:49

A díjmentes készpénzfelvétel bevezetésekor az átlagkeresethez plusz költség nélkül hozzá lehetett jutni. A parlament 2013 novemberében fogadta el a „pénzügyi rezsicsökkentés” szabályait. A következő év februárja óta vehetnek fel a banki ügyfelek díjmentesen havi 150 ezer forintot, legfeljebb két részletben. Az „ingyenkápé” összege bevezetésekor nagyjából éppen az átlagkeresetnek felelt meg. A nettó átlagkereset ugyanis a statisztikai hivatal adatai szerint 2013-ban 151118 forintra rúgott. Ugyanez az összeg azonban 2020-ban már 268,4 ezer forintot tett ki. Az idei első félévben pedig a nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 284,8 ezer forintot, a kedvezményeket is figyelembe véve 293,3 ezer forintot ért el.

Kapcsolódó

Innen tudhatja, hogy nem veri át a bankja

Ha azon görcsöl, hogy miért olyan drága egy értesítő SMS, nem az ön készülékében van a hiba.

Ha valaki jelenleg az átlagbért egyszerűen ATM-ből kiveszi, annak havonta átlagosan 3,3 ezer forintot kell kifizetnie, írta Azénpénzem.hu.

A költsége tehát évente a 40 ezer forintot is meghaladja.

A portál szerint még ha kínosan ügyel is az ügyfél arra, hogy a legkedvezőbb megoldást válassza, vagyis a pénzintézet saját bankjegykiadó automatáit használja, akkor is majdnem 1500 forintot, vagyis évi 18 ezret, kell kifizetnie.

Emellett kell kalkulálni a számla havi díjával, valamint a kártyáért fizetendő összeggel.