Kovács Zoltán: vadászat kell a természet megóvásához

2021.09.18. 13:37 Módosítva: 2021.09.18. 13:38

Fenntartható vadászat nélkül nincs fenntartható természetgazdálkodás, mondta a vadászati és természeti világkiállítás lebonyolításáért felelős kormánybiztos a Gemenc Zrt. családi napjának megnyitóján. 

Kovács Zoltán hangsúlyozta: az egy hét múlva nyíló világkiállításon 75 ezer négyzetméteren tárják a közönség elé azt, amit Magyarország szeretne jelezni a világnak, illetve a világ Magyarországnak, a fenntartható vadgazdálkodásról.

Kapcsolódó

Kovács Zoltán az Indexnek: Azt hiszem, szarvasbőgésben annyira nem vagyok tehetséges

A vadászati expó büdzséjéről, a 240 milliós agancsszoborról és Lázár János távolmaradásáról is kérdeztük a kormánybiztost.

Hozzáfűzte: reményei szerint az elkövetkező években egyre-másra tudják bemutatni azokat a „gyöngyszemeket”, amelyek a magyar társadalom javát is szolgálva emléket állítanak vadgazdálkodóknak, vadászattal, vadászati művészettel foglalkozóknak, tudósított az MTI. 

Csonka Tibor, a Gemenc Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: a társaság cégfilozófiája, hogy a gemenci ártéri táj jellegzetes arculatát, különleges ökoszisztémáját, védett növény és állatfajait fenntartsa, és megőrizze a következő generációk számára. Úgy fogalmazott, örülnek annak, hogy a családi nappal a világkiállítás vidéki programjaként a vadgazdálkodás „összetett feladatára” és a világkiállítására egyaránt ráirányíthatják a figyelmet.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Hatalmas fordulatot jelez Magyarországon, ami a külföldi munkavállalókkal történik

Hatalmas fordulatot jelez Magyarországon, ami a külföldi munkavállalókkal történik

Váratlannak tűnő lépést tett a kormány.

2024. december 30., 21:22

  • Gazdaság
Beteljesült a kormány ígérete, Orbán Viktor szerint most „a melós fiatal csávók” jönnek

Beteljesült a kormány ígérete, Orbán Viktor szerint most „a melós fiatal csávók” jönnek

A kormány szerint 500 milliárd forint mozdul meg.

4 órája

  • Gazdaság
Elköszönt Tállai András, itt folytatja a munkát

Elköszönt Tállai András, itt folytatja a munkát

Január egytől nyolcadik államtitkári kinevezésével folytatja a munkát a politikus.

2024. december 31., 09:52

  • Címlapon
Donald Trump teljesen kifakadt, oda a forintcsoda

Donald Trump teljesen kifakadt, oda a forintcsoda

Jöhet a keményvonalas vámpolitika.

10 órája

  • Címlapon
Azonosította, és hajtóvadászatot indított a rendőrség az audis ámokfutó ellen

Azonosította, és hajtóvadászatot indított a rendőrség az audis ámokfutó ellen

Az eset Budapest XI. kerületében történt.

4 órája

  • Címlapon
A börtön, amely az embertelen körülményekről, kínzásokról és brutális kivégzésekről híresült el

A börtön, amely az embertelen körülményekről, kínzásokról és brutális kivégzésekről híresült el

A diktatúra hétköznapjaiban csak emberi vágóhídként emlegették.

4 órája

  • Címlapon
A húszmilliós kisebbség, amely már száz éve hontalanul él

A húszmilliós kisebbség, amely már száz éve hontalanul él

Akikkel mostohán bántak az elmúlt évszázad nagyhatalmai.

5 órája

  • Gazdaság
Magyarország több mint 1 milliárd euró uniós forrást bukhat a jogállamisági mechanizmus miatt

Magyarország több mint 1 milliárd euró uniós forrást bukhat a jogállamisági mechanizmus miatt

Az Európai Bizottság szóvivője is megszólalt az ügyben.

2024. december 31., 07:47

  • Gazdaság
Túladóztat a kormány a szakértő szerint – ez vár a magyarokra jövőre a benzinkutakon

Túladóztat a kormány a szakértő szerint – ez vár a magyarokra jövőre a benzinkutakon

Várhatóan még az ideinél is drágább lesz a tankolás.

2024. december 31., 12:15

  • Gazdaság
Hamarosan nyílnak az állami pénzcsapok, milliókat lehet felhasználni

Hamarosan nyílnak az állami pénzcsapok, milliókat lehet felhasználni

Pénzbőségre számíthatnak januártól azok, akik lakásfelújításban, korszerűsítésben gondolkodnak.

2024. december 31., 06:22

  • Gazdaság
A munkavállalók nagy része alacsony mentális állóképességgel rendelkezik

A munkavállalók nagy része alacsony mentális állóképességgel rendelkezik

Mekkora a reziliencia jelentősége a munkában?

január 1., 13:22

  • Gazdaság
Joggal aggódnak-e a könyvelők a digitális reform miatt?

Joggal aggódnak-e a könyvelők a digitális reform miatt?

Közeleg a sorsdöntő pillanat, amikor elbúcsúzunk az Ügyfélkaputól.

2024. december 30., 10:54

  • Gazdaság
Januárban nem, augusztusban kétszer is érkezik családi pótlék

Januárban nem, augusztusban kétszer is érkezik családi pótlék

Emelkedni viszont egyelőre nem fog.

január 1., 11:42

  • Gazdaság
Berúgták a magyarok a bankok kapuit, történelmi csúcson a háztartások hitelállománya

Berúgták a magyarok a bankok kapuit, történelmi csúcson a háztartások hitelállománya

Megjöttek a III. negyedév adatai.

2024. december 30., 10:27

  • Gazdaság
Dermesztő dolog derült ki a fehér autót vezető magyarokról

Dermesztő dolog derült ki a fehér autót vezető magyarokról

A szürke autót hajtók is veszélyben vannak.

2024. december 30., 19:41

  • Gazdaság
Kevesebb hosszú hétvégénk lesz 2025-ben, mint 2024-ben volt

Kevesebb hosszú hétvégénk lesz 2025-ben, mint 2024-ben volt

A ledolgozós hétvégék száma viszont nem csökkent.

január 1., 12:38

  • Gazdaság
Új kör szekerét tolja meg a kormány, „ingyenpénz” is lesz

Új kör szekerét tolja meg a kormány, „ingyenpénz” is lesz

Mutatjuk, hogy pontosan mit és hogyan kapnak az államtól a magyar vállalkozások.

2024. december 31., 14:52

  • Gazdaság
Döntött az MNB, ismét lesújtott az egyik legnagyobb magyar pénzintézetre

Döntött az MNB, ismét lesújtott az egyik legnagyobb magyar pénzintézetre

27,5 millió forint a bírság összege.

2024. december 30., 09:56

  • Gazdaság
Legtehetségesebb dolgozóikat veszíthetik el azok a munkaadók, amelyek nem rugalmasak

Legtehetségesebb dolgozóikat veszíthetik el azok a munkaadók, amelyek nem rugalmasak

Kulcsfontosságúvá vált a hibrid munkavégzés feltételeinek megteremtése.

2024. december 30., 20:13

  • Címlapon
Az Afrikába kevert Michael Jackson lopta el a KFT show-ját

Az Afrikába kevert Michael Jackson lopta el a KFT show-ját

A nézők mondtak ítéletet: a telt házas koncert végén öt percig zúgott a vastaps.

2 órája

  • Gazdaság
A legbiztonságosabbnak tartott befektetési eszköz is Trump várható lépéseit kémleli

A legbiztonságosabbnak tartott befektetési eszköz is Trump várható lépéseit kémleli

A figyelem a megválasztott elnök gazdaságpolitikai döntéseire irányul.

2024. december 30., 16:26

  • Gazdaság
A dögburgerezők kora rég lejárt, de a magyarok igényszintjén van mit javítani

A dögburgerezők kora rég lejárt, de a magyarok igényszintjén van mit javítani

A hazai vendéglátóipari kultúra és a magyar élelmiszeripar versenyképtelenségének okai szakmai szemmel.

2024. december 30., 14:49

  • Címlapon
Új vírusjárvány jöhet Kínából, még vakcina sincs ellene

Új vírusjárvány jöhet Kínából, még vakcina sincs ellene

A HMPV ellen specifikus vírusellenes kezelés sincs.

13 órája

  • Gazdaság
Megfizethető lakhatást szeretne a kormány, mégsem áll meg az ingatlanárak emelkedése

Megfizethető lakhatást szeretne a kormány, mégsem áll meg az ingatlanárak emelkedése

Ez történt idén, és ez jöhet jövőre az ingatlanpiacon – az Index évértékelője.

2024. december 30., 11:11

  • Címlapon
Az utolsó percben jött a dráma, kétgólos hátrányból fordítva nyerte az AC Milan a Szuperkupát

Az utolsó percben jött a dráma, kétgólos hátrányból fordítva nyerte az AC Milan a Szuperkupát

Pedig a második félidő elején úgy tűnt, az Internazionale simán nyeri a meccset.

1 órája

  • Gazdaság
Nem is gondolná, milyen káros pszichológiai hatásai vannak a tartós munkanélküliségnek

Nem is gondolná, milyen káros pszichológiai hatásai vannak a tartós munkanélküliségnek

Többek között csökkenti az önértékelést és önbecsülést, emellett jelentős negatív változásokat idéz elő az énképben.

2024. december 30., 16:36

  • Gazdaság
Reszkethetnek az ételfutárok, Nagy Mártonék kipécézték őket

Reszkethetnek az ételfutárok, Nagy Mártonék kipécézték őket

Jön a szuperhatóság, ami ha kell, lesújt a futárcégekre.

2024. december 30., 15:26

  • Gazdaság
Nem repedezik az üvegplafon: fizetésképtelenség nehezíti az albérletet keresők életét

Nem repedezik az üvegplafon: fizetésképtelenség nehezíti az albérletet keresők életét

Nem találkozik a bérlők és kiadók várakozása: jövőre is velünk maradhat a 250 ezres üvegplafon.

2024. december 30., 17:53

  • Címlapon
Magyar Péter: Lárifári, áldatlan kutyakomédia

Magyar Péter: Lárifári, áldatlan kutyakomédia

A Tisza Párt elnöke szerint a kapitánynak a parancsnoki hídon van a helye.

2 órája

Neked ajánlott