Erdoğan kitiltott tíz nagykövetet, a török líra bezuhant

2021.10.25. 09:26

Rekordalacsony lett a török líra árfolyama a dollárhoz képest, miután Recep Tayyip Erdoğan török elnök kiebrudalta az országból az Egyesült Államok és kilenc másik nyugati ország nagykövetét – jelentette a Reuters.

A török valuta helyzete amúgy sem volt valami fényes, miután a török jegybank az elszabaduló infláció ellenére 200 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatát. Ebben az évben már közel 24 százalékot esett a líra értéke, két bankár azonban Erdoğan szombati bejelentésének tulajdonította a mostani beesést. 

Recep Tayyip Erdoğan azt követően gyúlt haragra, hogy az említett nagykövetek, nevezetesen az Amerikai Egyesült Államok, Franciaország és Németország, Hollandia, Kanada, Dánia, Svédország, Finnország, Norvégia és Új-Zéland diplomáciai képviseleteinek vezetője, Osman Kavala üzletember pereinek „késleltetése” miatt bírálták a hét elején a török igazságszolgáltatást,

és a férfi azonnali szabadon engedésére szólították fel Ankarát, tekintve, hogy négy éve tartják börtönben úgy, hogy mindeddig semmit nem tudtak rábizonyítani. 

Nemzetközi megfigyelők és emberi jogi szervezetek ismételten felszólították a török hatóságokat Kavala és a 2016 óta fogva tartott Selahattin Demirtaş kurd politikus szabadon engedésére, arra hivatkozva, hogy politikai okok miatt tartják őket börtönben.

Erdoğan politikai ellenfelei szerint a követek kiutasítására vonatkozó utasítás kísérlet volt arra, hogy elterelje a figyelmet Törökország gazdasági nehézségeiről, a diplomaták pedig abban reménykedtek, hogy a kiutasításokat még meg lehet akadályozni.