Történelmi csúcs: 68 ezer dollár felett a bitcoin árfolyama

2021.11.09. 08:37

Először törte át a 68 ezer dollárt a bitcoin árfolyama kedden kora reggel. Szakértők a bitcoin antiinflációs hatásával, valamint a szélesebb körű elfogadásához és használatához fűzött várakozásokkal magyarázzák az árfolyamemelkedését.

A világ legnagyobb és legismertebb digitális devizájának értéke 1 hónapon belül 25 százalékkal, 3 hónapon belül 16 százalékkal, 12 hónapon belül pedig 335 százalékkal nőtt.

A bitcoin kora reggel, öt óra körül érte el történelmi csúcsát, a 68 ezer 564 dollárt, ami több mint 1 százalékos drágulás a záróárhoz viszonyítva. Reggel 8 óra körül a bitcoin némileg veszített lendületén, az árfolyama 0,71 százalékos emelkedéssel, 68 ezer 23 dolláron állt.

Kapcsolódó

A bitcoin árfolyamát erősítette, hogy erőteljesen nőtt a befektetői kereslet a kockázatosabb eszközök iránt a koronavírus-járvány újabb fellángolása miatt, illetve az a várakozás, hogy az előre szabályozott mennyiség következtében a bitcoin értéke nem inflálható el.

Támogatói azt vallják, hogy a készlet szűkössége adja a bitcoin belső értékét, és megvédi az inflációt gerjesztő jegybanki vagy kormányzati politikáktól.

Vannak olyan szakértők, aki szerint akár a százezres álomhatárt is ostromolhatja a legértékesebb kriptovaluta az év vége felé. Nem árt azonban megjegyezni: kockázatok könnyen keletkezhetnek, ami romba döntheti az árfolyamot, ezért a bitconra is igaz, nyugtával dicsérd, a befektetési napot.

A kriptokereskedelem egyre szélesebb rétegek számára lesz elérhető, és a szakértők szerint hamarosan mindannyian kvázi akaratunkon kívül is részt fogunk venni a bitcoinbizniszben, írtuk meg korábban.

A bitcoin és a mögötte lévő blokklánc-technológia eredetileg arra a filozófiára épülve jött létre, hogy a hálózathoz csatlakozó központi szereplők és engedélyeztetési modellek bármiféle külső befolyás nélkül, szabadon áramoltathassanak egymás közt kisebb-nagyobb összegeket. Ennek részeként vállalva a saját felelősségüket, köztük azt, hogy például adják a kereskedéshez a saját számítógépüket és maguk generálják a szükséges digitális kulcsokat

– mondta el az Indexnek Szabolcsi András, az Észtországban bejegyzett magyar tulajdonú fintechcég, a BlockBen IT igazgatója. A kriptovalutákra szakosodott vállalat munkatársa szerint mindez csupa olyan tevékenység, amellyel egy átlagos lakossági felhasználó sok esetben nem tud és nem is szeretne foglalkozni.

Már van ország, ahol hivatalos fizetőeszköz a bitcoin

A Magyarország területének negyedét kitevő közép-amerikai állam szeptember 7-én az amerikai dollár mellett hivatalos fizetőeszközzé tette a bitcoin kriptovalutát. A salvadori bevezetés nem telt eseménytelenül: tüntetések, technológiai fennakadások és az árfolyam beesése követte a kriptopénz hivatalos valutaként történő elismerését.

Júniusban írt róla az Index, hogy Salvador elnöke, Nayib Bukele bejelentette, hivatalos fizetőeszközzé teszi a bitcoint. Szeptember 7-én lépett életbe a változás, a törvény szerint minden üzletnek el kell fogadnia a kriptovalutát, ahol csak lehetséges.

EZ KÜLÖNÖSEN MERÉSZ LÉPÉS EGY OLYAN ORSZÁGBAN, AHOL A LAKOSSÁG HETVEN SZÁZALÉKÁNAK NINCS BANKSZÁMLÁJA ÉS BANKKÁRTYÁJA SEM.

A salvadori elnök azt reméli, hogy a bitcoin bevezetése segíti majd a többségében az Amerikai Egyesült Államokba kivándoroltak hazautalásait, melyek egyébként az ország GDP-jének több mint húsz százalékát, évi 4–6 milliárd dollárt tesznek ki.

Mi az a bitcoin?


A bitcoin egy nyílt forráskódú digitális fizetőeszköz, amelyből szigorúan meghatározott mennyiség bányászható, a maximális készlete 21 millió. A bitcoin nem áll egyetlen jegybank ellenőrzése alatt sem, a decentralizált szoftverrendszer nem manipulálható, a felhasználók között gyakorlatilag díjtalan, azonnali pénzmozgást garantál.

(Index/MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat

Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat

A februári nyugdíjjal együtt érkezik.

február 11., 12:22

  • Gazdaság
Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint

Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint

A díjkorrekció az infláció mértékével megegyező mértékű.

február 11., 06:52

  • Gazdaság
Kocsmafejlesztési programot szorgalmaz a magyar söripar

Kocsmafejlesztési programot szorgalmaz a magyar söripar

Vajon lehet-e újra virágzó sörkultúránk, és hogyan segíthetne ebben az állam?

5 órája

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.

4 órája

  • Gazdaság
Rengeteg kihívás sújtja az autóipart, mutatunk még egyet

Rengeteg kihívás sújtja az autóipart, mutatunk még egyet

A mai modern autók felépítése lassan olyan összetetté válik, mint a repülőké.

február 10., 16:17

  • Gazdaság
A világranglista felső 30 százalékába került a Paksi Atomerőmű

A világranglista felső 30 százalékába került a Paksi Atomerőmű

Történetének ötödik legmagasabb termelési eredményével zárta 2024-et a létesítmény.

február 11., 12:28

  • Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.

3 órája

  • Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.

5 órája

  • Gazdaság
Újra bevadult az infláció, elszabadulóban az élelmiszerárak, lélektani határnál lehet a kormány

Újra bevadult az infláció, elszabadulóban az élelmiszerárak, lélektani határnál lehet a kormány

Nagy Márton felkészült a beavatkozásra.

február 11., 08:30

  • Gazdaság
Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre

Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre

A Moldovából kiszakadt régió elutasította az EU-s támogatást.

február 10., 21:17

  • Gazdaság
Megállapodás született a Lear győri telephelyén: nem lesz sztrájk

Megállapodás született a Lear győri telephelyén: nem lesz sztrájk

Amint a szövegezés elkészül és hivatalossá válik, a sztrájkkészültség megszűnik.

február 11., 17:08

  • Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.

február 8., 15:38

  • Gazdaság
Sokan nem látják, pedig egy új világ eljövetelét jelzi az arany szárnyalása

Sokan nem látják, pedig egy új világ eljövetelét jelzi az arany szárnyalása

Két ok miatt száguld a sárga nemesfém, ebből az egyik Donald Trump.

február 10., 13:46

  • Gazdaság
Áll a bál a kormány, a könyvelők és adózási szakma között – kibogozzuk a szálakat

Áll a bál a kormány, a könyvelők és adózási szakma között – kibogozzuk a szálakat

Nem éri kár az alanyi adómentességet visszamenőlegesen választókat.

február 11., 14:22

  • Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.

6 órája

  • Gazdaság
Európai tekintetben Magyarország dobogós helyen van az akkumulátorgyártás kapacitások terén

Európai tekintetben Magyarország dobogós helyen van az akkumulátorgyártás kapacitások terén

Nagy Márton szerint azonban még van három kihívás, amelyekre megoldást kell találni.

február 11., 21:01

  • Gazdaság
Rohamtempóban drágulnak a lakások, mutatjuk a legfrissebb négyzetméterárakat

Rohamtempóban drágulnak a lakások, mutatjuk a legfrissebb négyzetméterárakat

Továbbra is jelentős a különbség a fővárosi kerületek között.

február 10., 14:42

  • Gazdaság
Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

100 milliárd forintot tartottak benne a kötvényesek.

február 8., 19:01

  • Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.

32 perce

  • Gazdaság
Zuhanórepülésnek indult az autóipar, tucatjával küldik el a dolgozókat Egerben

Zuhanórepülésnek indult az autóipar, tucatjával küldik el a dolgozókat Egerben

A ZF Hungária újabb 50 dolgozó elbocsátására készül az iparágat sújtó visszaesés miatt.

február 11., 18:56

  • Gazdaság
A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz

A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz

Megérkezett a minisztérium gyorsjelentése.

február 10., 11:33

  • Gazdaság
Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Csak nagy duma a vámháború?

február 9., 09:47

  • Gazdaság
A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj

A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj

Vitályos Eszter további adatokat is közölt.

február 9., 14:17

  • Gazdaság
A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

Guller Zoltán: Jön egy új pénzintézet Magyarországon.

február 10., 08:36

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek

Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek

Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.

február 9., 16:47

  • Gazdaság
A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.

február 8., 21:10

  • Gazdaság
Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

A szakszervezet alapbérfejlesztést és egy egyösszegű kifizetést követel.

február 9., 08:01

  • Gazdaság
Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

A lakhatási válság továbbra is jelentős mértékben nehezíti a magyarok mindennapjait. Helyzetjelentés az Indexen.

február 9., 06:16

Neked ajánlott