Málta pénzt adna, hogy a külföldiek onnan dolgozzanak

GettyImages-661232664
2021.11.19. 11:12
Igazolni kell a munkáltatónak a távmunkára való jogosultságot, és Málta máris segít a szállásköltségek csökkentésében. A frissen meghirdetett „Nomád engedély” ugyan korlátozott számban elérhető, mégis sokak számára új lehetőségeket nyithat meg.

A világ egyik legmagasabb oltási arányával büszkélkedő Málta pénzbeli juttatásokkal és egy újonnan bevezetett – úgynevezett Nomád tartózkodási engedéllyel – csalogatná vissza a turistákat az országba.

A földközi-tengeri szigetország lakosságának 81 százaléka teljes mértékben be van oltva – amely Portugáliával karöltve az európai élmezőnyben van. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai szerint ebben a 12-17 évesek is beletartoznak, akik nyár óta jogosultak a vakcina felvételére – írta a BBC. Így sikerült elérni, hogy a koronavírus az 525 ezer fős szigetországban eddig összesen 38 ezer megbetegedést és kevesebb mint 500 halálos áldozatot követelt.

Az ECDC igazgatója szerint ez a két európai ország az, ahol elkerülhető a koronavírus negyedik hulláma, ezért a teljes védettséggel rendelkező turistáknak bátran ajánlják az egész évben kellemes éghajlatú Máltát.

Málta ezért bevezette a „Nomád tartózkodási engedélyt” is, amely ugyan korlátolt számban érhető el, mégis számos külföldi állampolgárokat segíthet abban, hogy munkáját megtartva, a szigetországban „fújja ki” magát.

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy

az állam akár egy éven keresztül is támogatja azokat a külföldieket, akik legalább 2700 eurónyi havi jövedelemmel rendelkeznek és igazolni tudják, hogy valóban távmunkát végeznek.

Cserébe az állam a Free Independent Traveller (FTI) nevű program keretein belül rövid- és hosszú távon is kedvezményesebb szálláshoz juttatja azokat, akik legalább három napot a szigetországban töltenek. A lap szerint így új lendületet kaphatnak a helyi szállodák, a boltok és a gazdálkodók is. Utóbbi például azért, mert egyre több vendéglátóhely működik együtt a helyi gazdákkal és halászokkal.

Kapcsolódó
Még fizetnek is, ha Máltára utazik

Még fizetnek is, ha Máltára utazik

Szerencsés esetben akár 220 eurót is vissza lehet igényelni.

Nem ez az ország első akciója a külföldiek oda vonzására: még áprilisban jelentették be, hogy a határnyitás után érkező első 38 ezer turista fejenként akár 220 eurónyi kedvezményt is kaphat. Az intézkedés értelmében akkor az ötcsillagos hotelekben leadott foglalások után 20, a négycsillagos helyeken leadott foglalások után 150, a háromcsillagosban pedig 100 eurót térítettek vissza. Ráadásul mindazok, akik a Máltától északnyugatra található Gozo szigetére utaztak, további 10 százaléknyi kedvezmény kaptak.

Málta az elmúlt években nemcsak a turizmus újbóli fellendítéséért, hanem a fenntarthatóságért és a környezetvédelemért is sokat tett. Az ország még év elején indította el a körforgásos gazdaságra irányuló cselekvési tervét, amely biztosítja, hogy a gyártók saját maguk felelősek azért, hogy hová kerülnek a termékeik, ezzel ösztönözve őket az újra felhasználásra és az erőforrások csökkentésére.

A körforgásos gazdaság további fellendítésére még korábban, 2019-ben elindítottak egy, a szállodák számára fontos mobilitási programot. Ebben azokat a szállásadókat díjazták, akik a fenntartható közlekedés mellett kötelezik el magukat. A kerékpárok és egyéb elektromos járművek biztosításával ugyanis megkönnyítik a vendégek és a munkavállalók ingázást is, tovább növelve ezzel a turisták komfortérzetét.

(Borítókép: Valletta látképe Máltán 2017. március 29-én. Sean Gallup / Getty Images)