ITM-államtitkár: a kormány 2010 óta csaknem 1850 kilométer kerékpárutat hozott létre

2021.12.16. 13:27

A kormány 2010 óta mintegy 160 milliárd forintból csaknem 1850 kilométer kerékpárutat hozott létre – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Schanda Tamás hozzátette, a kerékpározás nemcsak Európában, hanem Magyarországon is egyre elterjedtebb. Egy tavalyi kutatás szerint a magyar lakosság 16 százalékának a kerékpár az elsődleges közlekedési eszköze, ezzel az aránnyal az ország Hollandiát és Dániát követően Európában a 3. helyen áll.

A rendezvényen adták át a Kerékpárosbarát Település és a Kerékpárosbarát Munkahely címeket, ehhez kapcsolódóan Schanda Tamás megjegyezte, a díjazott önkormányzatok és munkahelyek jelentősen hozzájárulnak a belföldi kerékpározás népszerűsítéséhez és fejlődéséhez.

(MTI)