Figyeljenek: karácsony előtt már délben bezárnak a boltok
![GettyImages-1291423051](https://kep.index.hu/1/0/4111/41118/411185/41118507_3b3c366cb0f07f9a1f35a8697c7cb00b_wm.jpg)
Az Országos Kereskedelmi Szövetség közleményben tudatja, hogy a legnagyobb üzletláncok (ALDI, AUCHAN, LIDL, PENNY MARKET, SPAR Magyarország, TESCO) üzletei – néhány kevés számú kivételtől eltekintve egyes bevásárlóközpontokban szerződéses kötelezettség miatt – áruházai december 24-én 12 órakor zárnak be.
A szövetség kifejti, hogy az ünnepi élelmiszervásárlások kiemelt jelentősége miatt erre külön is szeretné felhívni a figyelmet, illetve arról is informálnak, hogy a kereskedelmi törvény 14 óráig engedi az üzletek nyitvatartását ezen a napon, de az áruházi dolgozók pihenése, családi ünneplésük segítése érdekében döntöttek így az OKSZ tagvállalkozásai. Ráadásul a járvány miatt rájuk háruló nagyobb terhek miatt is több pihenőidőre van szükségük.
Az OKSZ tagvállalkozásai kérik a vásárlók megértését és javasolják, tájékozódjanak előre a részletes, így a december 24-e előtti napok nyitvatartásáról is. A közleményben arról is írnak, hogy egyes iparcikk kereskedelmi áruházak december 24-én már nem nyitnak ki (például bútor, barkács áruházak közül), kisebb iparcikk árus boltok sem. Ezzel szemben az ünnepek előtti napokon más áruházak, boltok a szokásosnál hosszabb nyitvatartással várják a vásárlókat. Arany hétvégén is több olyan üzlet kinyit, melyek vasárnap egyébként zárva tartanak.
(via Országos Kereskedelmi Szövetség)
(Borítókép: Vásárló utca Berlinben 2020. december 15-én. Fotó: Sean Gallup / Getty Images Hungary)
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)