Kétszerese a külföldi vállalatok termelékenysége a magyarokéhoz képest
A külföldi irányítás alatt álló vállalatok árbevétele már nem haladja meg a hazai vállalkozásokét – írja a Növekedés.hu a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva. Az elmúlt évtizedben csökkent a külföldi vállalkozások hozzáadott értékből való részesedése is Magyarországon, bár súlyuk még így is az uniós átlag kétszerese.
A nemzetközi tulajdonú vállalatok termelékenysége még mindig duplája a magyarnak.
Az export volumene is a külföldi nagyvállalatokra koncentrálódik; a kelet-közép-európai régió vállalatait pedig német tulajdonú cégek uralják.
A KSH nemrégiben publikált kiadványa alapján 2020-ban a Magyarországon működő vállalkozások 2,1 százaléka, vagyis csaknem 14 ezer vállalkozás állt külföldi irányítás alatt.
A külföldi cégek az összes hazai vállalkozás árbevételének, valamint hozzáadott értékének mintegy felét realizálták. Emellett a bruttó tárgyieszköz-beruházások több mint negyven százalékát valósították meg.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben
A személyi kölcsönöknél is érezni az inflációt.
március 25., 12:45
- Gazdaság
Ítéletet mondanak Magyarországról, a háttérben most már Varga Mihály mozgatja a szálakat
Történelmi pillanat következik.
március 25., 06:09
- Gazdaság
Továbbra sincs telitalálat az ötös lottón, de 14-en így is milliomosok lettek
A Luxornak ketten is örülhetnek.
3 órája
- Mindeközben
Egymásba szeretett a Megasztár énekesnője és a Hogyan tudnék élni nélküled? színésze
4 órája
- Mindeközben
Előkerült egy férfi, aki jobban hasonlít a Harry Potter sztárjára, Rupert Grintre, mint maga Rupert Grint
6 órája
- Gazdaság
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
március 25., 15:44
- Gazdaság
Varga Mihály kemény üzenetet küldött, Orbán Viktortól is kért egy fontos dolgot
Ez a hét legfontosabb hazai gazdasági történése.
március 25., 14:00
- Gazdaság
Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki
Meg is lett a jutalma.
március 25., 06:20
- Gazdaság
Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk
Novák Előd törvényjavaslatot is benyújtott az ügy érdekében.
március 25., 10:35
- Címlapon
Robbanás Moszkvában: lángokban Vlagyimir Putyin limuzinja
Az orosz titkosszolgálat főhadiszállásánál történt az incidens.
6 órája
- Gazdaság
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi
Nagy Márton üzent a döntés után.
március 25., 07:21
- Címlapon
Az őrült ladás, a temetős robbantósok és az al-Kaida – merényletkísérletek, amiket túlélt Vlagyimir Putyin
Számtalanszor megpróbálták már likvidálni az orosz elnököt.
2 órája
- Címlapon
Százmilliós luxusautótól búcsúzhat Putyin flottája, mutatjuk, mit veszíthetett Oroszország vezetése
Rolls-Royce-külső, hibrid hajtás, éjjellátó rendszer – ilyen az orosz csúcslimuzin.
3 órája
- Címlapon
Bill Gates szerint ez a három szakma éli túl a mesterséges intelligenciát
Szerinte teljesen átalakulhat a gazdaság.
8 órája
- Címlapon
Figyelmeztetés érkezett Zelenszkijnek, veszélyesebb lehet a Putyin utáni világ Kijev számára, mint gondoljuk
17 órája
- Gazdaság
Az államtitkár szerint közel 900 élelmiszer ára csökkent az árrésstop bevezetése óta
Zsigó Róbert úgy véli, az áprilisi inflációs adatok igazolják majd az intézkedés bevezetését.
március 26., 09:42
- Gazdaság
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
március 25., 17:36
- Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás
A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.
március 24., 13:23
- Mindeközben
Emilión nevet a TikTok népe, aki hagyta, hogy a lánya megszépítse, minden az énekes arcára van írva
9 órája
- Címlapon
Rohamosan nő a halálos áldozatok száma Mianmarban, összedőlt a fővárosi reptér irányítótornya
Több országból érkezne támogatás, de a repterek alkalmatlanná váltak a repülőgépek fogadására.
2 órája
- Címlapon
Tucatjával gyújtják fel a Teslákat Amerikában
Nagyon rájár a rúd Elon Muskra, még kanadai állampolgárságát is elveszítheti.
5 órája
- Mindeközben
Kiara Lord után egy másik versenyző is a Farm VIP feladását fontolgatja: „Lehet, hogy én is hazamegyek”
10 órája
- Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken
5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.
március 24., 14:03
- Gazdaság
Varga Mihály váltott, új vezérigazgató a magyar tőzsde élén
Tóth Tibor május 1-től tölti be a pozíciót.
március 26., 09:23
- Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban
Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.
március 24., 11:14
- Címlapon
Hadházy Ákos képeket osztott meg Matolcsy Ádám feleségének luxuséletéről
A politikus állítja, hogy hiteles információk birtokába jutott.
13 órája
- Címlapon
Figyelmeztették a szlovákokat, hogy milyen tejet ne igyanak a száj- és körömfájás terjedése miatt
A jól megfőtt és megsült hús fogyasztása nem veszélyes.
5 órája
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál
Számokat is közzétett a miniszterelnök.
március 23., 11:47
- Mindeközben
Matt Damon nagy szakállal, Zendaya fehér ruhában látható az Odüsszeia forgatási fotóin
14 órája
- Mindeközben
Besurranó tolvaj lett egy kutyából, mire rájött a sintér, mit akar, bolondot csinált mindenkiből
15 órája
- Mindeközben
Sydney Sweeney csobbant egyet a medencében, és ezzel robbantotta is a lájkbombát
tegnap, 22:00
- Címlapon
Módosított a Nébih a száj- és körömfájás elleni intézkedéseken
A vírus már széllel is terjed, de van már vakcina ellene.
10 órája