Az Airbnb-nek se omikron, se lezárás nem állja útját
További Gazdaság cikkek
- A nagy ingatlanpiaci dilemma: megzabolázhatók-e az elszabadult árak?
- Havi egymillió forintos fizetéssel csábítanának dolgozókat a budapesti karácsonyi vásárra
- Nyitott a munkahelyváltásra a fehérgalléros dolgozók többsége
- Visszavonta a Mol minősítését a Moody’s
- Felolvasták Nagy Mártonnak, melyek most a legnagyobb problémák a vállalkozók szerint
Bár a globális turizmus 2021-ben 4 százalékos növekedést produkált 2020-hoz képest: 415 millióan indultak útnak a 2020-as 400 millióval szemben. A nemzetközi turistaérkezések (vendégéjszakák) azonban az ENSZ alá tartozó UNWTO előzetes becslései szerint még mindig 72 százalékkal elmaradtak a pandémiát megelőző 2019-es évtől. Ez a 2020-as év után következik, amely a turizmus szempontjából a legrosszabb év volt, amikor a nemzetközi érkezések 73 százalékkal csökkentek.
Az UNWTO World Tourism Barometer első, 2022-es kiadása szerint a növekvő oltási arányok, valamint a fokozott, határokon átnyúló koordinációnak és protokolloknak köszönhető utazási korlátozások enyhülése mind hozzájárultak a felgyülemlett kereslet felszabadításához. A nemzetközi turizmus 2021 második felében mérsékelten fellendült, de mivel a vakcinákhoz nem egyenlő arányban fértek hozzá a világ országai, sok ország az oltatlan lakossága miatt nem tudott turistákat fogadni, vagy sokan nem indultak útnak, megint máshol a járvány fellángolásai lehetetlenítették el a nyaralásokat.
Ez látszik abban is, hogy 2020-hoz képest 2021-ben Európában és Amerikában volt a legnagyobb arányú a javulás mind az utazók, mind a vendégéjszakák számában: 19, illetve 17 százalékos volt a növekedés. Itt volt a legtöbb beadott oltás, emiatt könnyebb lett az országok közötti utazás.
Részben ez magyarázta, hogy az Airbnb a negyedik negyedévben a Wall Street becsléseit is felülmúlta az eredmény és a bevétel tekintetében, mivel az utazási vállalat forgalmának még az omikron-variáns megjelenése sem tett be.
Az Airbnb bevétele elérte az 1,53 milliárd dollárT a negyedéves beszámoló szerint, miközben a Refinitiv előrejelzésében 1,46 milliárd dolláros forgalmat várt.
Az Airbnb emiatt arra számít, hogy a 2022-es első negyedévben a lefoglalt éjszakák és élmények száma jelentősen meghaladja a 2019-es első negyedévi szintet. Becslése szerint a bevétel 1,41 és 1,48 milliárd dollár közé esik 2022 első negyedévében, ami felülmúlja az 1,24 milliárd dolláros elemzői becsléseket – írja a CNBC.
A vállalat 73,4 millió elkönyvelt vendégéjszakáról és foglalásról számolt be a negyedik negyedévben, ami közel 8 százalékos csökkenés az előző negyedévhez képest, és elmarad a becslésektől. Az elemzők 74,96 millió éjszakát vártak a negyedévre a StreetAccount szerint. Ez a szám mégis 59 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest, amikor a Covid–19-járvány súlyosan érintette az utazási ágazatot.
Az Airbnb a részvényeseknek szóló negyedik negyedéves jelentésében azt írta, hogy gyorsan talpra állt a világjárvány hatásaiból. A vállalat szerint az omikron negatív hatása a foglalásokra és a lemondásokra kisebb volt, mint amit a delta-változatnál tapasztalt. A decemberben lefoglalt bruttó vendégéjszakák száma több mint 40 százalékkal nőtt 2020-hoz képest.
A továbbra is fennálló rövid távú bizonytalanságok ellenére erős felhalmozott keresletre utaló jeleket látunk: 2022. január végéig több mint 25 százalékkal több éjszakát foglaltak a nyári utazási szezonra, mint 2019-ben ilyenkor
– írta a vállalat a jelentésében.
A negyedik negyedév bevétele 1,5 milliárd dollár volt, ami 78 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Az Airbnb 55 millió dolláros nettó nyereségről számolt be, ami az első negyedik negyedéves profitja. Ez csökkenés az előző negyedévhez képest, de óriási javulás a 2020 negyedik negyedévében elért 3,89 milliárd dolláros nettó veszteséghez képest.
A bruttó foglalási érték, amelyet az Airbnb a vendéglátók bevételeinek, a szolgáltatási díjaknak, a takarítási díjaknak és az adóknak a nyomon követésére használ, a negyedik negyedévben 11,3 milliárd dollárt tett ki, ami a Wall Street 11,08 milliárd dolláros becslését kissé meghaladja a StreetAccount szerint. Az átlagos napi árak 20 százalékkal, 154 dollárra emelkedtek a negyedik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest.
Az Airbnb sokat foglalkozott egyfajta „utazási forradalommal”, mivel a távmunka egyre állandóbb lehetőséggé válik sokak számára szerte az Egyesült Államokban és Európában. Ennek eredményeként az Airbnb szerint az elmúlt két évben az átlagos utazások hossza mintegy 15 százalékkal nőtt, és a hét napnál hosszabb tartózkodások ma már a lefoglalt bruttó éjszakák közel felét teszik ki. Mindeközben a 28 vagy több éjszakás hosszú távú tartózkodás továbbra is a leggyorsabban növekvő kategória az utazások hosszát tekintve. Ezek a hosszabb tartózkodások a negyedik negyedévben a lefoglalt bruttó vendégéjszakák 22 százalékát tették ki, ami 16 százalékos növekedés 2019 negyedik negyedévéhez képest.
(Borítókép: Smith Collection / Gado / Getty Images)