Hiába szólalt meg Csányi Sándor, majdnem 5 százalékot szakadt az OTP
Péntek reggel Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztató tartott az orosz–ukrán érdekeltséggel rendelkező bank eredményeiről és helyzetéről. Elmondta, hogy robusztus nyeresége volt 2021-ben az OTP Csoportnak: a 476 milliárd forintos eredményből 76 milliárd jött az orosz és ukrán leánybankok nyereségéből. Az OTP-vezér azt is közölte, hogy február 23. óta Ukrajnában 4, Oroszországban 11 százalékkal nőtt a csoport leánybankjainál elhelyezett betétállomány, miközben más pénzintézeteknél sorok álltak, hogy felvegyék a pénzüket az emberek. Úgy látja, nincs olyan szegmense a banknak, ami gyengén működik.
Szavai viszont elsőre nem nyugtatták meg a piacot: az OTP 9.20-kor még 0,45 százalékkal a tegnapi záróára alatt, 10 950 forinton állt. Az OTP elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor 9 órától tartott sajtótájékoztatója után, rövid idő alatt az OTP újabb 4 százalékkal került lejjebb: 9.43-kor már a 10 500 forintos árfolyamig jutott, azaz 4,5 százalékkal a csütörtöki záróára alá került.
A pénteki tőzsdenyitás után az európai részvénypiacok is estek. A francia CAC-40 index 9.14-kor 1,22 százalékos mínuszban, 6300 ponton; a német DAX 9.16-kor 1,5 százalék mínuszban, 13 493 ponton; az angol FTSE-250 9.32-kor 0,85 százalékos mínuszban, 19 909 ponton; az olasz MBI 9.33-kor 2,33 százalékos mínuszban, 23 400 ponton; míg a magyar BUX-index 9.52-kor 2,95 százalékos eséssel 40 420 ponton állt.
Frissítés! Cikkünket javítottuk, mert az investing.com oldalon rossz százalékos adatok szerepeltek! Mivel a magyar részvények adatait onnan vettük, ezért csak azokat kellett javítanunk.
(Borítókép: Csányi Sándor. Fotó: Papajcsik Péter / Index)