1,5 milliárd forintot fordítottak a Szent László-patak rehabilitációjára
További Gazdaság cikkek
-
Hamarosan bejelentést tesz Orbán Viktor
- Visszaélnek a Fővárosi Vízművek nevével, adathalász üzenetekkel próbálják átverni az ügyfeleket
- Telefonos csalásra figyelmeztet a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ
- Nagy Mártonék komplex lépéssorozattal küzdenek az árnövekedés ellen
- Lecsapott a fővárosi kormányhivatal, súlyosan megbüntették a Foodorát
Pár évvel ezelőtt azzal volt tele a sajtó, hogy a Szent László-patak felduzzasztotta a Váli-vizet, és kettészelte a falut, ezt meg is írtuk akkor itt, az Indexen.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság pénteken az MTI-nek jelentette ki, hogy végre sikeresen befejeződött a Szent László-patak rehabilitációja, elsősorban annak Fejér megyei szakaszán, amire uniós források felhasználásával 1,5 milliárd forintot fordítottak.
Kifejtették a közleményükben, hogy a fejlesztés célja nem más, mint „a vízfolyás vízelvezető képességének növelése, valamint vízhozamának egyenletesebbé tétele volt a hasznosítási lehetőségek együttes megteremtésével”. Az elvégzett beavatkozások eredményeként jelentősen csökkent a patak melletti települések vízkárkockázata.
Martonvásárt is érintették
A Szent László-patak a Duna jobb parti vízrendszerének egyik vízfolyása, vízjárása a csapadék térbeli és időbeli eloszlásához igazodik, ezért az utóbbi években többször előfordult, hogy nagyobb esőzések után jelentős vízkárok keletkeztek a part menti településeken.
A károk miatt vízszolgáltatást biztosító műtárgyak felújítása is igen szükségessé vált.
A Vízügyi Főigazgatóság kitér a fejlesztések felsorolására, miszerint a patak mintegy 10 kilométeres szakaszán mederrendezés történt, 11 kilométeren pedig a fenntartó utak állapotát javították, figyelmet fordítva a parti növényzet helyreállítására.
A projekt egyik legjelentősebb elemeként a rendszeres elöntések megszüntetése érdekében Bicske belterületi szakaszán árvízvédelmi művek épültek, valamint a 1104-es út patakon átívelő hídját is átépítették.
A projekt kiemelten a Fejér megyei Martonvásár, Bicske, Csabdi és Gyúró települést érintette, míg Komárom-Esztergom megyében Tarján községet, ahol hidrometeorológiai állomás létesült.
A vízgyűjtő területen tavaly kétszer hullott nagy mennyiségű csapadék, azonban a Szent László-patak melletti területeket nem veszélyeztette elöntés, köszönhetően a rehabilitációs munkáknak.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában
Az előzetesen várt mértéktől így is elmaradtak a számok.
március 3., 14:53
- Gazdaság
Luxusterepjáró helyett inkább szerényebb autókat bérelne az Integritás Hatóság
Új közbeszerzést írtak ki.
március 3., 15:20
- Gazdaság
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken
Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.
március 3., 13:24
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
4 perce
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
2 órája
- Címlapon
Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért
A finanszírozás emelését, a betegellátás minőségének javulását szeretnék elérni.
2 órája
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump
Németországból mozgatnák át az egységeket.
50 perce
- Címlapon
Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik
A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.
tegnap, 20:05
- Címlapon
Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének
Az európai nukleáris pajzsról is tárgyalnak a franciákkal.
3 órája
- Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége
Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.
március 3., 17:58
- Gazdaság
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG
A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.
március 3., 12:08
- Gazdaság
Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny
800 ezren is válthatnak a 2. lakásbiztosítási kampányban. Az első napokban még érdemes kivárni sok biztosító változtathat díjain a hónap során.
március 1., 09:47
- Gazdaság
Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése
Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.
március 3., 10:02
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
tegnap, 18:55
- Gazdaság
Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra
Ha nem sikerül megállapodni, jöhetnek a hatósági árak.
március 1., 14:26
- Gazdaság
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket
Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.
március 3., 11:53
- Mindeközben
Lilu kipróbálná magát a Cápák között vállalkozójaként is, de Máté Kriszta nem engedi
tegnap, 17:52
- Címlapon
Isten áldja Bindzsisztánt! Majka pénzosztást tartott az Arénában
Kétszer is felcsendült a Csurran, cseppen.
3 órája
- Címlapon
Nyilvánosságra hozták, miben halt meg Gene Hackman és felesége
A színész egy hétig élhetett egy házban a halott feleségével.
1 órája
- Címlapon
Cáfol Orbán Viktor, nem Milorad Dodikért küldte a TEK-et Boszniába
Elmondása szerint nem volt ilyen terv.
3 órája
- Mindeközben
Sub Bass Monster nem herdálta el a pénzét, ügyesen fektetett be, így most nincsenek anyagi gondjai
tegnap, 16:45
- Mindeközben
Különös dolog történt Rubint Réka otthonában, a biztonsági kamerát visszanézve a szava is elakadt
tegnap, 15:40
- Címlapon
Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel
A NATO békefenntartóinak jelenlétét továbbra is elítéli.
tegnap, 21:12
- Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz
Mutatjuk a konkrét hatásokat.
március 4., 13:51
- Gazdaság
Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye
A Luxorral ketten is nagy összeget kaszáltak.
március 1., 20:46
- Gazdaság
Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta
Volt nagy veszekedés, kiviharzás a Fehér Házból, még a forint is hátraarcot vett.
március 2., 06:06
- Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak
A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.
március 3., 09:46
- Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál
12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.
március 2., 16:27
- Címlapon
Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá
Tudtára adták, hogy nem tekintik szalonképes politikusnak.
tegnap, 17:39
- Mindeközben
Palácsik-Ráthonyi Tímea betekintést engedett Beverly Hills-i otthonába, lessen be ön is!
tegnap, 13:20
- Címlapon
Holttestet találtak a Börzsönyben
A férfi még január végén tűnt el, akkor keresőakciót is indítottak miatta.
40 perce
- Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak
Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.
március 3., 05:53
- Gazdaság
Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is
A csokitól a ruhák, a zsugorinflációtól a mosószerek mennek össze.
március 2., 12:14
- Címlapon
Balázs Péter: Szeretnék még élni, de egyre kevésbé megy, fogy az erőm
A színművész szinte már a házból sem mozdul ki.
23 perce